A félszemű és a Fekete hattyú
- Írta: Weberné Zsikai Mária
(Filmszemle az Oscar-díj átadás előtt)
Hamarosan újra átadják a filmipar legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat. A szokásokhoz híven, már az év elejétől megindultak a találgatások, vajon kik nyerik az idén az arany szobrocskát.
A most 83. alkalommal megrendezésre kerülő gálára február 27-én kerül sor, immár hagyományosan a hollywoodi Kodak Színházban.
A következő hetekben igyekszünk olvasóinknak az Oscar várományos filmek közül minél többet bemutatni, hogy mindenkinek legyen ideje eldönteni melyikre érdemes jegyet váltania. Az alkotások legnagyobb része várhatóan február hónapban kerül a hazai mozikba.
A legesélyesebb sokak kedvence, A közösségi háló, David Fincher rendezésében, Aaron Sorkin forgatókönyvével, a főszerepben Jesse Eisenberggel. A filmet tavaly november óta nagy sikerrel játszák a hazai mozik is és honlapunkon már írtunk róla részletes ismertetést. Esélyeit növeli, hogy az amerikai Filmkritikusok Országos Társasága (NSFC) a tavalyi év legjobb filmjének választotta. A Golden Globe (Arany Glóbusz) idei díjkiosztó gáláján, január 16-án pedig minden fontosabb díjat elvitt.
A másik befutónak a hazánkban 2011. február 11-én mozikba kerülő
* * *
A félszemű (True Grit)
című western filmet tartják, amely a zseniális Cohen-testvérek legújabb alkotása. A négyszeres Oscar- díjjal jutalmazott „Nem vénnek való vidék” című, mondhatni tökéletes filmjük óta (tényleg csak 18 éven felülieknek ajánljuk), sok mindent elnézünk a Cohen-testvéreknek. Még azt is, hogy westernjüket sokszor ragadja magával a melankólia lassú árja.
A félszemű nehezen kúszott fel a filmek népszerűségi listáján, de végül a bemutatót követő 3. héten az előzetes becslések szerint 15 millió dolláros (3 milliárd forintos) jegybevétellel vette át a vezetését. A film eddigi összbevétele már átlépte a százmillió dolláros álomhatárt is: a 90-es évek óta nem volt rá példa, hogy egy western százmilliónál többet érjen el az észak-amerikai filmpiacon.
Az élet nem fair. Legalábbis addig biztosan nem lesz az, amíg a film főszereplője, a tornádó erejű Mattie Ross (Hailee Steinfeld briliáns első szerepe) kézébe nem veszi a dolgokat, hogy igazságot szolgáltasson.
A történet egyszerű. A talpraesett 14 éves farmerlány Mattie Ross, a film elején eldönti, rendbe teszi apja dolgait, akit egy Tom Chaney (Josh Brolin) nevű ember gyilkolt meg a szomszéd városban és ez a gonosztevő mellesleg még apja munkaadója is volt. Chaney a bűntény elkövetése után elszökött, majd csatlakozott a hasonló törvényen kívüliekhez, köztük a rosszhírű Ned Pepperhez.
Mattie előtt világos, apja haláláért nem tud egyedül igazságot szolgáltatni (jófajta keresztyén nevelést kapott lány lévén a bibliai igazságszolgáltatáshoz hasonlóan akar apjának elégtételt szerezni), bár a film első jelenetének frappáns párbeszédei semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy Mattie esze és szíve a helyén van. A legkegyetlenebb alakot választja ki a feladatra, Rooster Cogburnt (Jeff Bridges), hogy a végrehajtásban segítségére legyen. Miután Mattie nagy nehezen alkut köt a wishky kedvelő Cogburnnel, a kiváló céllövő texasi tehenészlegény LaBoeuf (Matt Damon) is színre lép, szintén Chaneyt üldözi pénzjutalom fejében: egy texasi szenátor meggyilkolása miatt eredt a gyilkos nyomába.
Figyelem! A filmben váratlan, rendkívül erőszakos jelenetek is előfordulnak.
Meglepő trió indul útnak, hogy felejthetetlen kalandokba keveredjen. Bár a szavak szintjén szüntelenül párbajoznak egymással, a lövések csak később dördülnek el, és ettől válik a történek egészen érdekessé. Az „igazságszolgáltatásért” azonban mindenkinek „fizenie” kell - még az elszánt Mattie-nek is.
„A félszemű”, Charles Portis 1968-ban készült, ugyanilyen című novellájának második feldolgozása. Az első megfilmesített változat főszereplője 1969-ben John Wayne volt, aki egyetlen Oscar-díját éppen ennek a szerepnek köszönhette. A rendezők olyan hűen követték a novella eredeti szövegét, amennyire csak lehetséges. Szó szerint átvették a könyv párbeszédeinek nagy részét, ami ebben a filmben különösen fontos, hiszen először minden a szócsatákban dől el.
Jeff Bridges Cogburnje sötétebb és emberibb, mint nagy elődjéé, John Wayne-é. Bridges nagyszerűen formálta át a szerepet a maga képére. Várhatóan Oscar-jelölést kap érte.
A film első képkockája egy bibliai idézet: „Futnak a bűnösök, ha nem üldözik is őket, de az igazak biztosnak érzik magukat, mint egy oroszlán.” (Példabeszédek 28,1) Az egész alkotást egyfajta Ótestamentumi levegő lengi körül, a film zenéje is zsoltárok dallamait eleveníti fel. A hősök Isten kegyelméről és irgalmáról beszélnek, közben a vásznon igazi bosszú bontakozik ki. A film egyik kulcsjelenetében a narrátor mondja: Mindenért fizetned kell ebben a világban. Nincs ingyen semmi, csak az Isten kegyelme.
A kulcsfigurák ugyan erkölcsileg hősnek tartják magukat, mégis a filmből szomorú, önelégült közöny árad. Az üzenet kemény: Nincs számunkra kegyelem ezen a földön, sem ideiglenes, sem örökkévaló. Rá vagyunk kényszerülve, Mattiehez hasonlóan, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat. Még az igazságszolgáltatás sem az igazi, pedig ez a film központi témája. Mattie apja pisztolyát hordja magánál egy lisztes tarsolyban. „Ezzel fogom megölni Tom Chaneyt!” – mondja Mattie, és közben a néző számára világossá válik, hogy itt nyilvánvalóan nem igazságszolgáltatásról, hanem bosszúvágyról van szó. Mivel több bibliai idézet hangzik el a film során a Cohen testvérek akár a Róma 12,19-et is idézhették volna: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr.”
A film vége egyszerre lenyűgöző és hihetetlenül elkeserítő. Mi történik Chaneyvel? – már nem is érdekes. Meghal vagy életben marad? – sosem derül ki. Mi számít hát ezek után? A képkockák egy olyan világba vezetnek bennünket, ahol az ártatlanok szenvednek, és küzdenek, anélkül, hogy ennek bármi értelme is lenne. Nincs igazi végkifejlet, nincs valós feszültség feloldás (katarzis), Mattie-t és Roostert mindössze az események sodorják magukkal.
A film eredeti címének (True Grit) pontos magyar fordítása: Igazi jellem. Ennek keresése lehet az élet mozgatórugója, hajthat bennünket előre, lépésről lépésre, még ha véresen, áldozatok árán is. Kérdés, hogy megtaláljuk-e? Igazi jellemmé tudunk-e válni az élet harcaiban?
A félszemű (True Grit) 2010
színes, feliratos, amerikai western 106 perc rendező: Ethan Coen, Joel Coen író: Charles Portis forgatókönyvíró: Joel Coen, Ethan Coen zeneszerző: Carter Burwell szereplő(k): Matt Damon (La Boeuf) Jeff Bridges (Reuben J. Cogburn rendőrbíró) Hailee Steinfeld (Mattie Ross) Josh Brolin (Tom Chaney) Barry Pepper ('Lucky' Ned Pepper) Domhnall Gleeson (Moon) Elizabeth Marvel (a felnőtt Mattie Ross) |
Fekete hattyú (Black Swan)
Alig került a pszicho-thrillerből horrorfilmbe átcsapó alkotás a mozikba, máris megosztotta a kritikusokat és a közönséget.
Magam is bizonytalanul fogtam az ismertető megírásához, mert a hibátlan színészi teljesítmény ellenére a film csak nagyon kevesek számára nézhető! Mégis tudnunk kell róla, mert a hazai mozik is hamarosan műsorukra tűzik - Portman teljesítménye és a rendező elismertsége miatt jelentős sajtóvisszhang várható.
Mielőtt tovább lépnénk, álljon itt egy komoly figyelmeztetés:
Figyelem! Az alkotás nem klasszikus balett film. Csak azoknak a felnőtteknek ajánljuk, akik képesek feldolgozni a véres jelentek látványát, bizarr, öntudatlan öncsonkítások, hallucinációk ábrázolását. A filmben szereplő leszbikus jelenetek sokakban feldolgozhatatlan nyomokat hagyhatnak! A színészi játék briliáns, de morális tartalma a keresztyén értékrenddel össze nem egyeztethető.
A „Pi” elkészítése óta, Darren Aronofsky rendező filmkísérleteinek egész sorát nézhette végig a nagyközönség, beleértve tavalyi sikerfilmjét „A pankrátor”-t, amely az alkotó szándéka szerint testvérpárja a Fekete hattyúnak. A pankrátorban egy férfi küzdelmét nézhetjük végig, ahogy saját testét felhasználja álmai megvalósítására. A Fekete hattyúban egy nő teszi ugyanezt. Aronofsky egyetlen filmje sem könnyű falat. A „Rekviem egy álomért”, vagy „A forrás képsorai” mély nyomot hagynak a nézőben és az ilyen hatástól alig lehet megszabadulni. Ez a filmrendező távolról sem látja rózsaszínben a világot.
Nem számíthatunk másra a „Fekete hattyú” esetében sem, melynek hallucinációi olyanok, mint egy bizonytalan utazás képei valami barlang közepe felé, amely egyre szűkebb és egyre sötétebb.
A Fekete hattyú színfalak mögött játszódó drámaként indul a női ambíciókról, a sikerességről, amely ebben a filmben perverz eredményre vezet. Nina Sayers (Natalie Portman) megszállottan tökéletesíti tánctechnikáját egy balett társulatnál New Yorkban, amikor végre reflektorfénybe kerülhet Csajkovszkij klasszikusának, A hattyúk tavának közelgő bemutatóján.
A manipulatív színházigazgató Thomas Leroy (Vincent Cassel) nagyon jól felismeri, hogy Nina rendelkezik mindazzal az ártatlansággal, önfegyelemmel, ami a Fehér hattyú szerepének eltáncolásához szükséges. Mégis azt követeli tőle, hogyha a főszerepet meg akarja kapni, el kell tudni táncolnia a szenvedélyes, a fékezhetetlen, a fegyelmezetlen Fekete hattyút is. Leroy szerint Nina bűntudat köré csavarodott lelkiismerettel nem lesz képes megfelelni a szerep elvárásainak. Nehéz lenne nem egyetérteni vele: Nina suttogó hangja, elkényeztetett élete, lányát teljes függőségben tartó, mindenbe beleszóló anyja, Erica (Barbara Hershey) és szexuális naivitása a balett igazgatót igazolják. Nina egy gyereklány, bár korát tekintve legalább 28 éves. Tovább nehezíti Nina helyzetét, hogy egy impulzív, a tetoválását is kihívóan viselő lány Lily (Mila Kunis) éppen ekkor csatlakozik a társulathoz. Mindez Nina becsületes, ám sérült lelkének valóságos rémálmot jelent.
Darren Aronofky, Mark Heyman forgatókönyvéből dolgozva, felsorakoztatja a balett filmek összes klasszikus elemét, a gyönyörű ruhákat, a lírai jeleneteket, a folyamatos gyakorlást, a versengést, és mindezt irgalom nélkül horrorba fordítja.
A szörnyűség növekszik, ahogy Nina belső élete lassan megtébolyodik. Miközben Csajkovszkij Hattyúk tavának zenéjére a balerinák - maguk mögött hagyva az élsportolók edzéstervét meghazuttoló hihetetlen mennyiségű gyakorlást - úgy táncolják el a különböző figurákat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az előttünk pergő filmkockák tanulsága szerint, mindez ugyanakkor a szinte visszafordíthatatlan nárcizmus világa is, amit a filmrendező a sok-sok tükör jelenlétével még tovább hangsúlyoz. Lehet, hogy Nina szerelmes saját tükörképébe, de képtelen elfogadni önmagát. Már a film legelején Leroy meggyőzi Ninát, hogy addig soha nem lesz belőle nagy táncos, amíg szexuálisan fel nem szabadítja magát.
A film ezután túl egyszerűen rágja a néző szájába a sugallni kívánt torz üzenetet és emiatt az eredmény elég kétséges lesz: a mondanivaló teljesen ellaposodik. A női főszereplő (Natalie Portman) mégis élete eddigi legjobb alakítását nyújtja, amit még a rendezői baklövés sem tud megtörni. Minden meghökkentő, sőt egyenesen félelmetes jelenetet tökéletesen ural. A filmben világosan kitapintható agyongyötört kapcsolata saját kialakulóban levő sötét erejével, melynek hihetetlenül bonyolult belső harcát három nőhöz való viszonyában ábrázolja a rendező: a társulatban frissen megjelenő Lily, majd a megkeseredett, idősödő balerina Beth (Winona Ryder) és különösképpen az anya (Erica) akinek túláradó, önző szeretete gyorsítja fel leginkább a lelkileg labilis Nina fekete hattyúvá válását. Miközben anya és lánya egyre elkeseredettebben vívják betegesen szoros kötödésükből következő halálos harcukat, a rózsaszín otthonból mérgező pokol lesz. Nina tökéletességre való törekvése lerombolja az ártatlanságát, aláássa épelméjűségét, és végül az életét követeli.
Fekete hattyú (Black Swan) 2010 |
Weberné Zsikai Mária