A weboldalon sütiket (cookies) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A honlap további használatával Ön hozzájárulását adja a sütik használatához. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

Üdvözlünk a Biblia Szövetség Egyesületnél! Kövess Facebookon facebook 161, iratkozz fel RSS-re feed1, olvasd német de flag1 vagy angol EN Flag1 nyelvű összefoglalóinkat!

www.bibliaszov.hu

Programok

Események nem találhatóak

Van tanulság?

Ma, amikor jogosan temetjük Európa keresztyén mivoltát, a kontinens közepén mégis a zsidó-keresztyén erény vezérelte események hetét tudhatjuk magunk mögött.

A gigantikus dunai árhullám igazi újdonság volt. Nem csak méreteivel, de az azt kísérő társadalmi összefogással is. Az írott, hangos és képi médium folyamatosan tudósított a gátak mellett segítők fáradhatatlanságáról. De személyes tapasztalatok is megerősítik azt.

Vak emberekről beszélnek, akik a töltendő zsákot tartották vagy segítettek azok továbbításában, székely emberekről, akik a szentendrei gáton szorgoskodtak, a magukkal hozott holmi a hálózsák volt, amit alkonyatkor egy talpalattnyi száraz helyen leterítettek, majd pirkadatkor folytatták a megfeszített munkát. Diákok, munkahelyről érkezettek vagy szabadságot kivettek, fiúk és lányok, középkorúak, idősek álltak a vártán. Fáradt tűzoltó esdekelt, hogy csak a megszabott három lapát homokot tegyék a zsákba, mert már ez lesz ma a több ezredik, amit kézbe vesz; az éjszaka sötétjében pedig (fáklyával a kézben) katonák egyensúlyoztak a töltésélen.

Idős asszonyok versengve kínálták a szorgoskodóknak az illatos, otthon sült pogácsát, gőzölgő kávét, szendvicset. Vállalkozók, önkormányzati konyhák települtek a partra, hogy ingyen kínálják a finom pékárut, sültet, ásványvizet. Senki nem zsörtölődött, nem követelt, nem kényeskedett, és nem várt díjazást, elismerést, nem kereste a maga hasznát...

Hálásan köszönjük Istennek az ár nyomorúsága alóli megmenekülést, és hogy mindezt a felsőbbség, a hivatásos és önkéntes segítők önzetlen lelkesedésével érte el.

Jézus mondja: „Parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek." (Jn 15,17)

 Arvizi osszefogas 2013 s

Hozzászólások  

 
#1 kötelező 2013-06-21 15:44
Tehát jól értem, hogy egy istennek köszönöd meg azt, hogy megmenekültünk az árvíz elől? Nem ez az isten volt az, aki az árvizet küldte? Nem az emberek mentek, töltötték a homokzsákokat, hogy megmeneküljünk az árvíz elől?
Én hálásan köszönöm mindenkinek,minden embernek, aki ott volt és segített, hogy közös erővel megmenekültünk az (állítólag istentől származó, hisz minden az ő akarata szerint történik) árvíztől.
 
 
#2 Kristóf 2013-06-23 11:50
Jézus idejében a tragédiákat, katasztrófákat szemlélve az akkori emberek számára egyértelmű volt, hogy mindezek az emberek bűnei miatt történtek. Ugyanakkor Jézus a tudtukra adta, hogy ne gondolják, hogy akivel nem történt ilyen baj, az kevésbé bűnös:

"Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt, mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." (Lukács 13,4)

Jézus szavaiból kiderül, hogy Isten célja az katasztrófákkal - amiben látszólag ártatlanok is kárt szenvednek, vagy meg is halnak - az, hogy a többiek elgondolkozzanak a saját életükön: ha velem történne most meg ez a szerencsétlenség, akkor vajon hogyan folytatódna az életem a földi halál után? Rendeztem a dolgaimat Istennel? Egész életemben nem érdekelt Isten, tudomást sem vettem róla, sokszor nyilvánvalóan szembementem a parancsaival - ezek után hogy állhatok majd meg előtte a halálom után az ítéletkor? Ha meg nem térek, nekem is ugyanúgy az örök halál (=Istentől való végleges elszakítottság) lesz a részem, mint azoknak, akik látszólag ártatlanul haltak most meg ebben a katasztrófában. Ugyanis a halál után nem szűnik meg az ember létezni, csupán a teste. A lélek viszont visszatér Istenhez, aki adta. (Prédikátor 12,7) - vagy a pokolban folytatja az ember lelke, vagy a mennyben Istennel.

A katasztrófák idején, amikor az emberek kétségbeesnek, vagy megharagudnak Istenre amiért ilyet megenged, a Jézus Krisztust ismerők felelőssége, hogy figyelmeztessék az Őt nem ismerőket minderre. És mondják nekik nem csak azt, hogy "térjetek meg", hanem hogy Isten tárt karokkal fogadja a hozzá visszatérő bűnös embert! Hiszen ezért küldte a keresztre a fiát, Jézus Krisztust, hogy a visszatérést lehetővé tegye számunkra. Erről szól a tékozló fiú példázata (Lukács 15,12-32)

Jézus szavaiból ugyanakkor az is kiderül, hogy a magukat Isten előtt feddhetetlennek, ártatlannak tartók is ugyanúgy rászorulnak Isten bűnbocsánatra, és ugyanúgy megtérésre van szükségük. Tehát minden ma élő vallásos, magát kereszténynek mondó ember is - akinek a kereszténysége csak a templomba járásból, jótékonykodásból, vagy bármilyen egyéb vallásos/jó cselekedetből áll, de valójában nem ismeri Jézus Krisztust, nem tudja elmondani magáról, hogy: igen, nekem örök életem van, mert Jézus helyettem, az én bűneim miatt szenvedett a kereszten, hogy nekem ne kelljen az örök halálra jutnom.

Ezen kívül ajánlom a múlt heti gondolatsort, amely szintén az árvíz vs. Isten témával foglalkozott:

http://bibliaszov.hu/aktualis/heti-uzenet/697-miert
 
 
#3 Kristóf 2013-06-23 11:55
Még annyit az Istennek való köszönethez, hogy igenis hálásak lehetünk neki, hogy nem jártunk úgy, mint egyes külföldi városok, mert lehetett volna elhúzódóbb is az ár, vagy még magasabb a víz, amikor a mi gátaink sem bírták volna tovább, és nagyobb katasztrófa is történhetett volna velünk.

A cikkíró egyébként főként azért adott hálát, hogy az országban tudtunk végre egy emberként fellépni, összefogni, amikor annyi területen az individualizmus és a széthúzás jellemez minket.
 
 
#4 Pető Hunor 2013-06-26 21:15
Isten nem küld árvizeket. Amikor megtörtént a bűneset. akkor a világ képe megváltozott, s az árvizek is a világ része lettek. Mi nem egy istennek adunk hálát, hanem az egyedüli Istennek. Aki maga jött el Jézus képében, s halt meg az árvizeket is kiváltó bűneset miatt, hogy mi élhessünk vele örökké. Lehet embereket dicsőíteni, de az valóban istendicsőítés, csupa kis betűvel. Mi azt az Istent dicsőítjük, aki erre egyedül méltó, aki feloldotta a bűn átkát.
 
 
#5 Vásárhelyi Bálint 2013-06-26 23:30
Kedves Hunor!

Szinte teljesen egyetértek azzal, amit írtál, csupán annyit tennék hozzá, hogy Isten küldi az árvizeket is: minden jó és minden rossz az Ő kezéből származik (ld. például Heidelbergi Káté 27-28. kérdés). Az Ószövetség és az Újszövetség egybehangzóan igazolja, hogy minden jó és minden rossz Isten kezéből származik. Az Úr volt az, aki felhozta Izráel ellen az asszír, majd a babiloni csapatokat - persze ez a nép büntetése volt, de Isten bocsátotta rájuk.

Kedves "kötelező"!
Minden bizonnyal Isten az, aki megengedte és küldte ezt az áradást, sőt, ha akarta volna, mit sem ért volna az emberi védekezés. Hiszen Bábel tornyát is hiába építették az emberek példátlan összefogással, az Úr leszállt, összezavarta a nyelvüket, és nem tudták befejezni a nagy művet. Igenis hálásnak kell lennünk azért, hogy a mennyei Isten segedelmével megmenekültünk az árvíztől! Hogy a zsoltáros szavaival éljek: "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző."

A katasztrófák egyrészt Isten büntetése az embereken, másrészt intő jelek. Intő jelek arra nézve, hogy mi is ugyanúgy vétkeztünk az Úr ellen, mint azok, akik esetleg életüket vesztették a katasztrófában; rajtunk is jogosan van Isten ítélete. Az ítélet alól egyetlen út létezik: Jézus Krisztus, aki azért halt meg, hogy megengesztelje az Atyát bűneinkért.

Az embereknek is lehetünk hálásak, hogy segítettek és kint voltak a gátakon; Isten gondviselése nélkül azonban hiábavaló lett volna minden munkájuk.
 
 
#6 Pető Hunor 2013-06-27 19:23
Kedves Bálint!

Jogos. Számítottam rá. Jézus Krisztus a világtörténelem ura, beleértve minden árvizet is. A nevét nem vállaló hozzászóló istenképe azonban hamis. Egy fehér szakállút képzel magának, aki időben alakoskodik, s ilyen próbákat eszel ki és hajt végre az emberek ellen. Erre mondtam, hogy nem. Isten nem hoz ad hoc döntéseket, hogy például akkor most itt vagy ott kitartóbb esőzésekkel okozunk az embereknek kellemetlenségeket. A bűneset sem érte Istent váratlanul, hisz tudjuk, hogy a kereszt már a teremtés előtt elvégzett dolog volt. A bűnös ember döntési szabadsága is addig terjed, míg az nem töri át Isten világtörténelemről eleve hozott döntését. Ez egy elvont téma, de a „fehér szakallú” egy nagyon elterjedt hamis istenkép, elég csak mondjuk a híres hírhedt fizikus Hawking illusztrációira gondolni, agy Madáchra, a mű kész az alkotó pihen. Aki ebben gondolkodik teljesen eltévedt. Sansza sincs megérteni a Biblia igazi üzenetét.
A névtelen hozzászóló is elveti a saját hamis Isten képét, de helyette ezt választja, hogy ez egy szimpla természeti jelenség amivel az emberiség küzd. S ebben igazat is adok neki. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy világtörténelem sokféle lehetne, s ahol az igazi Isten tetten érhető, az az, hogy éppen ez az ami megvalósul. Egy Isten tagadó hihet abban, hogy nagyon sok világtörténelem van, de ha azokból egyben is él Jézus, és megvalósítja terveit, akkor semmi sem garantálja a számára, hogy nem éppen ez az, amiben ő is él. Hívőként persze az is tiszta lehet, hogy ha egyben megvalósítja terveit, akkor a többi a hitetlenek vágyálma csupán.
Hitet teszek mellette – többet nem tehetek –, hogy e világtörténelem az egyetlen ilyen, s ebben Jézus Krisztus a főszereplő, s minden Isten dicsőségét szolgálja. S erről egyedül a Szentlélek győz meg akit csak akar. A névtelen hozzászólóban is egyedül Ő képes elindítani egy gondolkodási folyamatot, hogy átgondolja, hogy saját téves istenképét cáfolta, de a mi hitünk nem arra épül, s azután megismertetni vele az igazi Istent, lépésről lépésre. S a Biblia Szövetség tulajdonképpen ezért (is) létezik, hogy ezt Isten dicsőségére katalizálja.
 
 
#7 Vásárhelyi Bálint 2013-06-27 20:56
Kedves Hunor!
Így magyarázva teljesen egyetértek hozzászólásoddal, köszönöm.
Bálint
 
 
#8 Aranyoss Péter 2013-06-27 21:23
Kedves Testvéreim !
Elégedjünk meg azzal. amit Dr.Mikolicz Úr Írt. A hatalmas ár próbatétel volt és Isten segítségével ezen a próbán a magyar nemzet megfelelt. Ez a nemzet, amelyet -ugyanúgy, mint a többi nemzetet- sok-sok bűn terhel, most azt tette, amit tennie kellett ! Segítette a legkisebbeket, és ugye, aki a legkisebbet segíti,az..... És az ugye nem vitatható, hogy a hatalmas folyó mellett parány maradt az egyedül lévő ember.
Külön hálálkodjunk, hogy míg nálunknál erősebbek is gyászolhatnak, addig a mi védekezésünk áldott volt.Isten erőt adott, hogy bebizonyítsuk, nem olyan ez a nemzet, mint ahogy mások mondják. Csak mindenkinek - de mindenkinek- annyit kell tennie amenníire képes!
 

Tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a megjelent írásokhoz megszűnt a hozzászólás lehetősége. Kérjük szíves megértésüket!
(a Biblia Szövetség vezetősége)

Korábbi Heti Üzenetek

V
febr.
23
2020
Dr. Mikolicz Gyula . 2020. február 24
Szinte minden településen találunk a m&ua...
V
febr.
16
2020
Hotorán Gábor . 2020. február 17
Az emberek a legkülönfélébb mó...
V
febr.
09
2020
Benedek Csilla . 2020. február 10
„Szellemvárossá változott Vuhan, ...

Filmismertető

A Vaslady (The Iron Lady)
2012. február 15. szerda
színes, feliratos, angol életrajzi dráma 105 perc, 2011 Ha valaki Margaret Thatcher, egykori...
Fekete mise
2015. november 11. szerda
A Black Mass problémás üzenetet hordoz, egy problémás, egyre...
A némafilmes (The Artist)
2012. február 29. szerda
fekete-fehér, feliratos, francia némafilm, 100 perc, 2011 Kinek jutna eszébe 2011-ben...
HÍRmorzsák
2011. július 12. kedd
Eleged van a 3D-s filmekből? Ki nem állhatod, hogy még fizetned is kell azért, hogy szemüvegben...
A hallgatás törvénye (Winter's Bone)
2011. máj. 20. péntek
A napokban gondolkoztam el rajta, vajon mi lehet Dolly Ree-vel, mert még most is elevenen él...
Phillips kapitány
2013. november 25. hétfő
2013-ban sorra mutatták be az izgalmasabbnál izgalmasabb túlélő drámákat a rangos nemzetközi...
127 óra (127 Hours)
2011. február 22. kedd
A hat Oscar-díjra jelölt film Aron Ralston  (James Franco) profi hegymászó szívbemarkoló,...
Blue Valentine
2011. augusztus 19. péntek
színes, feliratos, amerikai romantikus dráma, 112 perc   Hazai bemutató: augusztus...
A segítség (The Help)
2011. november 11. péntek
színes, feliratos, amerikai-indiai-emirátusokbeli filmdráma,146 perc, 2011 A film káprázatos...
Demóna - lenyűgözően látványos miközben az Ördöggel szimpatizál
2014. június 10. kedd
Sokan viszolyognak minden Walt Disney filmtől, és bár én nem tartozom közéjük, a Stúdió legújabb...

Könyvismertető

Egy guru halála
2013. január 04. péntek
Az író a gyermekkora bemutatásával kezdi a könyvet, valós és tényszerű képet festve a...
Véletlenül milliárdos
2010. november 16. kedd
A közösségi háló (The Social Network) c. film bemutatójának másnapján tartotta...
Fűtő Róbert: Béküljünk ki! ...de hogyan?
2013. november 04. hétfő
A legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén...
Társtaláló
2012. december 13. csütörtök
Egy fiú, aki 18 évesen lemondott az addig bevett szokásként gyakorolt randevúzgatásról, 5 évvel...
A viskó
2011. január 13. csütörtök
A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának...
12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt
2013. október 07. hétfő
A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak...
Reflektorfényben a túlevés
2013. június 03. hétfő
„Isten a falánkságot (más szóval a túlevést) bűnnek tartja: 'Mert a dőzsölő és a falánk...

Képek

Invalid RSS link or you're not allowed to read this Picasa gallery or album.

Heti üzenet - Archívum

Cikkajánló Biblia és Gyülekezet folyóiratunkból

A Biblia és az egyházak

A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?

A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.

A mártír misszionárius

(Molnár Máriára emlékezve)

Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált. Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.

Alapítsunk új egyházat?

A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.

A hiszékenység csapdái

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

A hazaszeretet, mint kötelesség

A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.

Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.

Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.

Legjobb befektetés: a továbbadás

Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy a szegénység és a gazdagság között egyre nagyobb szakadék tátong. Ezt a szakadékot áthidalandó, sok szegény ember mégis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha gazdag volna. Mindezidáig virágzott a hitelpiac, ami hozzásegítette a nincsteleneket ahhoz, hogy gazdagnak látszanak. Hasonlóan népszerűek a szerencsejátékok, ahol néhány tipp, vagy ügyes kártyaforgatás ígér gyors meggazdagodást. Alapvetően járja át korunkat ez a sóvárgás a többre, fényesebbre és korlátok nélküli szabadságra. Ezenközben arról sem hallgathatunk, hogy roppant lelki sötétség és erkölcsi nihil uralkodik a szívekben.

Gyermeknevelés - fegyelem és engedés

Ha Isten gyermekekkel ajándékozott meg, akkor azt a különleges missziói küldetést is adta, hogy a szeretet, gondoskodás, tanítás és nevelés nyelvén vigyük őket közelébe. A szülők gyermekeik iránti kapcsolatában is Isten lénye kell, hogy kiábrázolódjon.

A kisgyermek apját, anyját mindenhatónak gondolja, minden bújával-bajával hozzá szalad, az átélt szeretet, védelem, gondoskodás Isten tulajdonságait körvonalazza számára. A pozitív szülőélmények a későbbiekben jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy bizalommal várja a fentről jövő segítséget – immár a Mindenhatótól.

Mit jelent az Urat hordozni a családban?

A találkozás öröme

A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.

Mi történt nagypénteken?

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

Mi történt húsvétkor?

Jonathan Edwards neves teológus szerint a történelem értelmezésénél a nem látható szempontokat is figyelembe kell vennünk. Ezt nevezi meta-narrativának, azaz a földi eseményt a vele azonos időben történő mennyei és a pokolbeli történésekkel együtt kell vizsgálni. M is ezt próbáljuk tenni, amikor a következőkben húsvét titkát kutatjuk.

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

Igyekezzetek a város jólétén!

(Megújulás a fáradozásban)

„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)

Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.

Reformátusok a nehéz időkben

(Megújulási kísérletek a magyarországi református egyházban a II. világháború után)

Az I. világháború és Trianon traumája után eszmélődő magyar reformátusság a misszió és evangélizáció végzésében kereste és látta a kibontakozás, a talpra állás legfontosabb eszközét, így ez a szolgálat különösképpen is fontos szerepet kapott az egyház életében. Ez részben sikerült is, ám alig múlt el néhány évtized, amikor ismét padlóra került az ország. A II. világháború szörnyűségei és az ezt követő időszak gazdasági-politikai válsága azonban újabb lendületet adott a korábbi kezdeményezéseknek, s ennek köszönhetően a felelős egyházi vezetőket ismét foglalkoztatni kezdte a belmissziói munka kérdése.

Lelki gyengeség - Isten közelségének hiánya

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.

Ami karácsonyi igehirdetéseinkből kimarad

Legelőször le kell szögeznünk, hogy a címbeli kijelentés nem teológiai vád: nem rossz írásmagyarázókról és figyelmetlen igehirdetőkről lesz szó a későbbiekben. Nem hiba az, hogy karácsonykor nem arról szólunk, akire előadásom utal majd, hanem Jézus Krisztusról. Mert karácsony az ő ünnepe. Az Ige lett testté, halljunk tehát róla, a Krisztusról minél többet! Erre számít és készül a gyülekezet is, amikor beül a padokba. Csak a nagyapámtól hallott legátustörténet szereplője lepődött meg, amikor a maga számára felfedezte a nagy újdonságot. Felolvasta a karácsonyi történetet a jászolbölcsőről, a betlehemi pásztorokról és az angyalról: „... hirdetett nékik nagy örömet, mert született a megtartó, aki..." – és itt, a bibliaolvasás közben lapoznia kellett; s mivel összeragadtak a lapok, ezért többször ismételte: „született a megtartó, aki". Amíg végül, sikeres lapozás után diadalmasan megtalálta: – az Úr Krisztus!

Kövess minket facebookon!