www.bibliaszov.hu

Évekkel ezelőtt egy washingtoni metró aluljáróban kiállt egy fiatalember, és Stradivari hegedűjén olyan Bach műveket kezdett el játszani, amelyek előadására csak a legkiválóbb művészek mernek vállalkozni. A hibátlan előadásmód, a csodálatos hangzás ellenére, a videofelvételek tanúsága szerint, a járókelők többsége ügyet sem vetett a produkcióra. A 38 perc játékidő alatt több, mint 1000 ember haladt el közvetlenül mellette, akik közül csupán 7 állt meg egy-egy pillanatra, míg mások siettükben néhány centet dobtak a hegedűtokba. Az érdeklődést mutatók többsége gyerek volt, akiket azonban szüleik igyekeztek minél előbb tovább rángatni. Mindössze egy valaki ismerte fel, mert néhány héttel korábban ott volt a koncertjén.
A tömegnek fogalma sem volt róla, hogy a világ egyik legünnepeltebb hegedűművészét láthatja-hallhatja, akinek koncertjeire a belépőjegyek 100 dollárnál kezdődnek. Mint később kiderült, az aluljáróbeli ingyenkoncert a művész és egy napilap közös kísérlete volt. A hír hallatán, a videót nézve talán fejünket csóváljuk, megütközünk az emberek közönyén, igénytelenségén. De nem hasonlítunk-e mi is hozzájuk, amikor „halaszthatatlan” és „fontos” teendőink miatt nem szánunk elég időt arra, hogy találkozásunk legyen azzal a Jézus Krisztussal, akihez senki nem fogható, aki senki mással nem helyettesíthető, mert Megváltónk, Mesterünk, Királyok Királya – aki kész Isten gondolatait feltárni számunkra, és aki előtt mi is feltárhatjuk szívünk titkait?

(A hegedűművész aluljáróban történt előadásáról készült videófelvétel itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=hnOPu0_YWhw)

Lelkem a porhoz tapad, eleveníts meg beszéded szerint!

Útjaimat elbeszéltem neked, és meghallgattál engem. Taníts meg rendelkezéseidre!

Értesd meg velem határozataid útját, hogy gondolkodhassam csodálatos dolgaidról! Zsolt. 119, 25-27

Korunk embere nem érti, miért állítják a keresztyének, hogy minden ember bűnös, hiszen annyi jó ember van, akik csupa jókat cselekszenek még embertársaikkal is. Nincsenek köztörvényes, börtönt érdemlő vétkeik. Az átlagember nem lop, talán még a közösség javaiból sem tulajdonít el magának, nem öl, tiszteli és betartja a törvényeket, nem rágalmazza embertársait, hazudni is csak ritkán hazudik… Azt pedig vég­képp nem érti, miért is ne lenne ártatlan egy ma született csecsemő? Pedig a Biblia mindezt világosan elmondja nekünk.
A bűn, ős-szüleink engedetlensége, az eredendő bűn lényege az, hogy az ember nem akarta – és nem akarja ma sem – magát alárendelni Istennek. Nem érdekelte és nem törődött azzal, hogy Isten a maga céljaira teremtette, a maga tulajdonául, hogy a vele való életközösségben találja meg a boldogságát. Hogy viszontszeresse Urát és „magasztalja dicsőséges kegyelmét” (Ef 1,6).
Az ember autonóm lénynek képzeli magát, aki a maga feje után akar boldogulni, és Istenre, csak mint mindig kéz-nél lévő varázstündérre tekint, akinek az a dolga – ha egyáltalán létezik –, hogy el­egyengesse boldogulása útját. Vagyis az ember már a teremtés hajnalától lázadt Isten ellen, és el is szakadt tőle. Ádám óta minden ember ebbe az Istennek hátat fordított világba születik, „Isten haragja” (Jn 3,36) alá. Ha valaki az Egyesült Államokban születik, akkor ame­rikai állampolgár lesz. Hasonlóképpen, ha valaki az Istennek hátat fordított világba, a bűn koncentrációs táborába születik, akkor annak lesz az állampolgára. Ezért bűnös eleve a ma született gyermek is, bár még semmi vétket nem követett el. A bűn, a nagybetűs BŰN miatt Isten az egész teremtett világot a „múlandóság”, a „rothadandóság rabságába” (Rm 8,21) vetette.
Ha a mai, 21. századi embernek ezt elmondjuk, nagy, kerek szemekkel csodálkozik ránk, nem érzékeli, hogy ő lá­zadna Isten ellen. És valóban, a mai ember nem lázadozik, nem rúgkapál folyamatosan Isten ellen, egyszerűen csak közömbös iránta. Nem érdekli, hogy létezik-e egyáltalán, van-e bármi célja, vagy elképzelése vele. Esze ágában sincs az Istent keresni, legalábbis Istenért, önmagáért biztosan nem. Többnyire akkor jut az eszébe, ha valami baj, betegség éri, vagy valami, amit fontosnak lát, nem sikerül neki. Ilyenkor azonnal eszébe jut, és nagy bölcsen felteszi a kérdést: Miért engedi ezt Isten? Miért nem teszi oda a kezét a fejem és a fal közé, amikor éppen fejjel megyek a falnak?
Ám Isten továbbra is szereti az embert, a lázadása, kö­zömbössége, bűne ellenére is, és nem adta fel eredeti tervét, amiért az embert megteremtette. Ezért eltervezte és elvégezte az ember megváltását és helyreállítását. Szentsége és igazságossága megkívánta a bűn megbüntetését, ám szent Fiában, Jézus Krisztusban, ő maga vette magára az embernek járó jogos büntetést. Jézus Krisztus helyettes áldozatáért meg­engesztelődött, és a maga részéről kész megbékülni a bűnös emberrel, sőt kérlel minket, hogy béküljünk meg vele (2Kor 5,18-20).

„Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel.” (2Kor 5,20)

Úgy tudom, hogy a bibliai görög nyelv két szót is használ az új megjelölésére. Lehet valami úgy új (neosz), hogy sok hasonló volt már, de az, amit újként jellemzünk, még nem régen keletkezett. Sok esetben a fiatal férfit vagy nőt – az ifjakat – is ez a szó jelöli. Meg kell ettől különböztetni az olyan újat (kainosz), ami még nem létezett korábban.
Ez jutott eszembe, amint boldog új esztendőt kezdtem kívánni ismerőseimnek. Az foglalkoztatott, hogy mitől, vagy mennyiben új az új év? Csak a naptártól? A kézbe vehető naptár ugyanis olyan új, amilyen még nem volt. Újat nyomnak, új évszámmal, a falinaptáron új képekkel, ezért a naptárunk kainosz, mint amilyen kainosz az új tömlő, amibe az újbort töltik. De a beletöltött bor csak annyiban új, hogy idén szüretelték, s éppen csak forrt egyet. Ugyanerről a szőlőtőről már a korábbi években is készítettek bort, ami a következő évre (ha maradt belőle) óbor lett. Ezért a bor neosz-bor – Jézus példázatában (Mt 9,17; Mk 2,22). De vajon, amikor újév napján felébredünk, ez csak egy „éppen egyet forrt” új nap, vagy minőségileg új, amilyen még nem volt?
Tovább gondolva: életünkben a minőségileg új nem függhet a naptártól, hiszen nem a Nap járásától, vagy a Föld tengelyének dőlésszögétől függ! Sorsunkat nem a csillagokban írták meg. Az évkezdet amúgy is csak megegyezés kérdése. A Római birodalomban március 15-tel kezdődött az év, a Frank birodalomban március 1-én, de hazánkban – mint sok más európai országban a XVI. századig – december 25-én. A zsidó évkezdet pedig az őszi napéjegyenlőséghez legközelebbi újholdhoz igazodik.
A megoldást máshol kell keresnünk! Amikor Jézus az utolsó vacsorán – a pászka-vacsora szokásrendjét követve – felvette és körbe kínálta a „Hallél-poharat” (a zsidók hagyományos széder esti vacsoráján négy pohár bort kell elfogyasztani, majd a Halleluja kezdetű – Hallél – zsoltárokból énekelni – a szerk.), benne a borral, ezt mondta: „Ez a pohár az új (kainosz) szövetség az én véremben, amely tiérettetek kiontatik.” (Lk 22,20). Új életminőséget az ad, ha ennek az új szövetségnek részese leszel!
Pál apostol megfogalmazta szavak szerinti új évet kívánok minden kedves olvasónak!

„Azért ha valaki Krisztusban van, új (kainosz) teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá (kainosz) lett minden.” (2Kor 5,17)

Az elmúlt napokban többször hallhattam a Szép kelet, szép nap kezdetű – az Újévtől vízkeresztig énekelt – egyházi népének feldolgozását. A refrén komoly programot is ad az új évre:

„Szép kelet, szép nap! nincs benned homály,
Mert az örök nap benned a király.
Új esztendőben új szívekkel,
Dicsérünk Jézus énekekkel.”

Ezen a héten fordulunk át az ó esztendőből az új esztendőbe. Az elmúlt héten emlékeztünk a karácsony csodájára, Isten irántunk kifejezett nagy szeretetének a megnyilvánulására, Jézus Krisztus testtélételére. Erre gondolva, és mindenért hálát adva legyen a fő tevékenységünk a 2020. év minden napján: új esztendőben új szívekkel dicsérjük Jézust: énekkel!

„Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat!” (Zsolt 105,1-3)

Karácsonynak titka volt, van és lesz. S ha erre nem akadunk rá, az ünnep kifejezetten megterhelővé válik. Annyira, hogy az emberek elmenekülnek előle: elutaznak a karácsonyi őrület elől, ami már az „idegeikre megy”. Ott próbálnak meg valami kis meghittséget, nyugalmat, derűt csempészni az ünnepbe. De vajon „máshol” rátalálhatnak-e az ünnep titkára?
Úgy hiszem, hogy nem.
Akkor hogyan lehet igazi karácsonyunk? Javaslom, hogy keressük meg karácsony titkát! Keressük a sok-sok karácsonyi külsőség alatt! A titkot ugyanis ellepte kétezer év története, legendák, romantika, előítéletek, tévedések, árubőség, vásárlási láz, étel és ital, gyertyafény, villódzó LED izzók, karácsonyfa, mikulás, a toleranciáról s békéről szóló szentimentális beszédek. A keresést még a keresztyén templomokban tapasztalható külsőségek alatt is folytatnunk kell: a kedves karácsonyi énekek, a sejtelmesen lobogó gyertyák fénye, a csillogó szemű emberek között, az orgona bűvös hangjában, a betlehemes játék kedvességében, a lelkészek szeretetről szóló beszédében – valahol ott lappang a titok! És ha keresés közben valami titokzatos karácsonyi hangulatot éreznénk, akkor ne engedjük becsapni magunkat: az még nem a titok!
A titok ugyanis a négy újszövetségi evangéliumban rejlik! Ezekből ragyog ránk a názáreti Jézus, Isten Fia, aki az első karácsonyon valóságos emberként földünkre született!
Miért jelentős az ő születése? Azért, mert személyében megjelent az a páratlan személy, aki megmenthet minket! Csaknem minden színdarab, zenemű, film, regény és vers lényegében azt hirdeti, hogy megmentésre, más szóval megváltásra szorulunk! Hiába csukjuk be szemünket, lépten-nyomon találkozunk valamilyen bajjal, nyomorúsággal. A világgal együtt sóhajtozunk mi is: Mikor lesz ennek vége, mikor köszöntenek be a szebb napok?
Nos, karácsonykor az a Jézus született közénk, aki megmenthet öntelt kivagyiságunktól, kínzó egoizmusunktól, a másokra taposó kegyetlenségünktől, bántó büszkeségünktől, sértődött hiúságunktól, rossz lelkiismeretünktől, engesztelhetetlenségünktől és az ezek okozta szenvedésektől. Azaz: bűneinktől és következményeitől. Jézus az, aki által rátalálhatunk a tisztaságra, önzetlenségre, megbocsátásra, alázatra, szeretetre, szabadságra, békességre, a valódi boldogságra, más szóval: visszatalálhatunk Teremtőnkhöz! Jézus Krisztus az egyedüli reményünk, aki a jászolágyba született, majd keresztre feszítették bűneinkért, de legyőzve a halált, sírjából kijött, feltámadt, és jelenleg ül az Atya Istennek jobbján, mint a mindenség egyedüli Ura!
Igazi karácsonya csak annak lehet, aki mindenféle karácsonyi külsőségben is megtalálja Jézust, megérti személyének páratlan jelentőségét saját élete számára, hittel elfogadja Megmentőjének, és rábízza életvezetését!
Kívánom minden kedves olvasónknak, hogy ezen a karácsonyon is Jézust, az emberré lett Istent, Megváltónkat és Urunkat magasztalja, és így legyen igazi karácsonya – bárhol is él ebben a világban!

„nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő,
aki az Úr Krisztus.” Lukács evangéliuma 2,10-11