Egykor és most
- Írta: Móréhné Ágnes
A minap egyik rokonom arra biztatott, hogy vegyünk együtt egy lottószelvényt. Miután ezt elutasítottam, megjegyezte, hogy "De hát, te lottóztál régen!". "Az régen volt" - feleltem.
Augustinus (Aurelius Augustinus, Szent Ágoston, a filozófusból és rétorból lett keresztyén teológus, IV-V. század – a Szerk.) megtérése után történt, hogy volt élettársa szembe jött vele az utcán. Augustinus figyelemre se méltatta, sőt kikerülte, de a nő útját állta. "Nem ismersz meg? Én vagyok!" "Te, te vagy, de én, nem én vagyok" – válaszolta.
Pál apostol, miután keresztyénüldözőből apostollá lett, ezt írta: "Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus."
A megváltottak közös jellemvonása a megváltozott (megreformált) látásmód, megújult értelem, igeszerű gondolkodás. Bár még harcolnak a bűnnel, de megkapták a jó és a rossz megkülönböztetésére való képességet.
Az Isten népéhez tartozó emberek életében két korszak különíthető el: egykor és most.
"Amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítélem Krisztusért." (Fil 3,7)
„…mint egy kisgyermek…”
- Írta: Budai Judit
Ritka lehetőségek egyike, amikor én kísérhetem haza az iskolából az elsőosztályos keresztlányomat. Végig beszéli az utat, tele van élményekkel, és nagy jelentőséggel taglalja, hogy éppen melyik betűt tanulták, azt hogyan kell leírni, és milyen hibát vét rendszeresen a betű rajzolásakor.
Sodró erejű beszámolóját időnként megszakítom egy-egy kérdéssel, aktuálisan például azzal, hogyan birkózik meg az új környezet adta nehézségekkel. Nem esik-e kétségbe, ha valaki megbántja, vagy kinevetik? A kérdéshez rögtön társítom is a tanácsot: Ha problémája támadna, nyugodtam forduljon az ötödikes bátyjához.
Rodé, egy szusszanásnyi időt sem hagyva, az ő élénk és vidám hangján megadja a legkézenfekvőbb választ: „Andrea néni (lelkész-hitoktató) azt mondta, hogy Istenhez is fordulhatok segítségért”. Ezzel lezártnak tekintette a kérdést, és már egy újabb kellemes témát boncolgatott, egy bizonyos plüssmackóról, amit kinézett a kirakatban, ami oly nagyon megtetszett…
Én pedig nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy számára mennyire valóságos már Istennek jelenléte. A legtermészetesebb módon épül be életébe mindaz, amit hittanórán hall, majd azonnal gyakorlattá is válik.
Így lett számomra – keresztlányom példáján keresztül – beszédessé Isten szava:
„…aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be oda.” (Márk evangéliuma 10,15)
Mindent elvesztettem!
- Írta: Joachim Langhammer
Az angol VIII. Henrik király (1491-1547) 35 éven át uralkodott zsarnoki módon. Hat felesége közül kettőt kivégeztetett. Senki sem merte megmondani a királynak az igazat, mindenki hódolatot színlelt. Csak az udvari bolond mondta el hóbortos szavakkal a véleményét a királynak. Ha a királynak ez nem tetszett, nevetett, és ezt mondta: Bolond vagy te! – és az udvarnál mindenki vele együtt nevetett. Mivel az udvari bolond kiválóan értette a dolgát, a király átnyújtott neki egy arany bolondjogart azzal a kikötéssel, hogy azt addig viseli és addig tevékenykedik bolondként az udvarnál, amíg nem jön egy nagyobb bolond. Teltek-múltak az évek, az udvari bolondot senki sem tudta felülmúlni, így azután a király haláláig a hivatalában maradt.
Amikor az udvarban elterjedt a híre annak, hogy VIII. Henrik a halálán van, a bolond besurrant a király szobájába. Amikor a király meglátta őt, ezt mondta neki: „El kell egymástól búcsúznunk, barátom.” A bolond így válaszolt: „Igen, királyom, hallom, hogy el akarsz utazni.” A király felnyögött: „Nem akarok, muszáj!” A bolond erre elgondolkodva ezt mondta: „Muszáj? Van valaki, aki nagyobb nálad, aki parancsolhat neked?” A király felsóhajtott: „A mindenható Isten!” A bolond tovább kérdezett: „Mikor térsz vissza nagy utazásodról?” A király nyöszörgött: „Abba az országba megyek, ahonnan nincs visszatérés, és soha többé nem jövök vissza.” A bolond csodálkozva kérdezte: „Abba az országba mész, ahonnan nincs visszatérés; vajon felkészültél-e a nagy útra, van-e térképed, úti kísérőd, úti elemózsiád?” A király felkiáltott: „Nem, én sohasem törődtem Istennel és az örökkévalósággal!” Akkor a bolond a király hideg kezébe tette a bolondjogart, és ezt mondta: „Ó, király, te adtad nekem ezt a jogart, hogy addig viseljem, míg fel nem tűnik birodalmadban egy nagyobb bolond, mint én, de nem jött senki. Te vagy, ó, király, a legnagyobb bolond, neked jár az arany bolondjogar. Tudtad, hogy meg kell halnod, és nem készültél föl rá, nálad nagyobb bolond nincs!” Amikor a király ezeket a szavakat hallotta, és érezte kezében a hideg aranyat, felkiáltott: „Elvesztettem a koronámat, elvesztettem a birodalmamat, elvesztettem a lelkemet – mindent elvesztettem!”
Igen, így élhet az ember bolondként, akkor is, ha király. És úgy fog az ember egykor meghalni, ahogyan élt. Milyen könnyelműen él sok ember a világban, és elfelejti, hogy csak vendég és idegen a földön. Milyen gyorsan eltelik az élet, és közeleg a halál! A halál órájában lesz nyilvánvalóvá, hogyan élt az ember!
(Forrás: a Példázatok, igaz történetek c. kiadvány felhasználásával)
„És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet,
úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje…” (Zsid 9,27).
Véradás
- Írta: Dr. Mikoliczné Virág
A vér semmi mással nem helyettesíthető – hirdeti egy felirat a Vöröskereszt furgonján, ezzel igyekezve felhívni a figyelmet az önkéntes véradás fontosságára.
Hívő keresztyén embereknek ez egy lelki axiómát, egyértelmű igazságot juttat eszébe: Krisztus bűnt lemosó vére sem helyettesíthető semmi mással. Semmi nincs, ami elháríthatná az Isten és ember közötti akadályt, a bűnt, amit nem, hogy jóvá tenni nem tudunk, de napról napra szaporítunk is. Akik megragadják ezt a mentőövet, a Krisztus áldozatáért felkínált bocsánatot, megmenekülnek az ítélet alól.
Milyen fontos volna annak tudatában élni hívő életünket, hogy nem a saját, szánalmas igyekezetünk miatt fogad el Isten, hanem kizárólag Fia, Jézus Krisztus áldozatára való tekintettel. És erőt meríteni abból a tényből, amit egy régebben látott plakát így fogalmaz meg: A vér élet!
Jézus Krisztus mondta az úrvacsora rendelésekor:
„… az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28)
A pletyka
- Írta: Joachim Langhammer
A délorosz sztyeppék egyik falujában élt egy asszony, aki gonosz pletykákkal és rágalmakkal sok békétlenséget és széthúzást okozott embertársai körében. Semmilyen szép szó és intés nem használt neki. A falu lelkésze nem tudott mást tenni: érdekes lelki kúrának vetette alá az asszonyt. Megkérte, hogy hozzon egy frissen vágott fekete tollú tyúkot a lelkészlakba. Azután azt a feladatot adta neki, hogy húzza ki a tyúk összes tollát. Végül felküldte a templom tornyába, és felszólította, hogy onnan szórja szét az összes fekete tollat a környékre. Mivel a lelkész köztiszteletben álló személy volt, az asszony engedelmeskedett. Amikor az összes tollat szétszórta, és lejött a toronyból, a lelkész felszólította, hogy most pedig szedje össze a tollakat. Az asszony rettenetesen megrémült: „Lelkész úr, ez lehetetlen! Hiszen a tollakat szétszórtam a szélrózsa minden irányába. Nem tudom azokat újra összeszedni.”
Ekkor a lelkigondozó elmondhatta, hogy fekete, rosszindulatú szavai hasonlóan viselkednek: a valótlanságok, hazugságok és rágalmazások szétszóródtak, és ugyanannyira lehetetlen őket visszahozni és összegyűjteni, mint a fekete tollakat. Olyanok, mint a rossz vetés azoknak az embereknek a szívében, akik nem ismerik az igazságot, és ezért el kellett hinniük a hazugságot, a torzításokat és a rágalmazást.
Akkor az asszony még jobban megijedt, és elkezdett sírni. Ettől a pillanattól kezdve azonban zabolátlan nyelve meggyógyult, és új életet kezdett.
Az ilyen kúrára ma is sok embernek szüksége lenne. Még a hívőknek is akik ahelyett, hogy az elveszetteknek hirdetnék az evangéliumot, a bűnösöket az Üdvözítőhöz hívogatnák, és a megszomorítottakat vigasztalnák, körbejárják a házakat, vagy felveszik a telefonkagylót, sugdolóznak másokkal: mérget és rágalmakat szórnak felebarátaikra. Akik hallják, azok nem járnak utána, hogy mi az igazság, hanem tovább terjesztik a féligazságokat, és ezzel rossz hírbe keverik felebarátaikat, és bemocskolják jó hírüket.
(forrás: Példázatok, igaz történetek c. könyv alapján)
A Biblia így figyelmeztet a nyelv bűneire: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait,
az értelmes.” (Példabeszédek könyve 10,19)