- Írta: Margit István
, - 2011. október
(Molnár Máriára emlékezve)
Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált. Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.
- Írta: Dr. Sípos Ete Álmos
, - 2010. október
A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.
- Írta: Cseri Kálmán
, - 2011. április
Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.
A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.
- Írta: Alföldy-Boruss Dezső
, - 2006. december
Legelőször le kell szögeznünk, hogy a címbeli kijelentés nem teológiai vád: nem rossz írásmagyarázókról és figyelmetlen igehirdetőkről lesz szó a későbbiekben. Nem hiba az, hogy karácsonykor nem arról szólunk, akire előadásom utal majd, hanem Jézus Krisztusról. Mert karácsony az ő ünnepe. Az Ige lett testté, halljunk tehát róla, a Krisztusról minél többet! Erre számít és készül a gyülekezet is, amikor beül a padokba. Csak a nagyapámtól hallott legátustörténet szereplője lepődött meg, amikor a maga számára felfedezte a nagy újdonságot. Felolvasta a karácsonyi történetet a jászolbölcsőről, a betlehemi pásztorokról és az angyalról: „... hirdetett nékik nagy örömet, mert született a megtartó, aki..." – és itt, a bibliaolvasás közben lapoznia kellett; s mivel összeragadtak a lapok, ezért többször ismételte: „született a megtartó, aki". Amíg végül, sikeres lapozás után diadalmasan megtalálta: – az Úr Krisztus!
- Írta: Zila Péterné
, - 2006. december
„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.
Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.
- Írta: Dr. Mikolicz Gyula
, - 2010. április
A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.
Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.
Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.
- Írta: Sípos Ete Zoltán
, - 2008. december
Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.
- Írta: Dr. Sípos Ete Álmos
, - 2011. április
Azok, akik évek óta olvassák az újságokat, nézik a tv műsorait, és hallgatják a rádióadásokat, egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést, hogy amiről ezekből értesülnek, az valóban megtörtént? Hiszen néhány nap múlva ugyanabból a hírforrásból az ijesztő hírek, hitelesnek tűnt történetek cáfolatával is rendszeresen találkoznak.
Valószínű, hogy a hírszerkesztők közül kevesen gondolnak arra, hogy ez a lassan megszokottá váló jelenség egyre bizonytalanabb légkört teremt a társadalomban, aminek következménye az a nagyon gyakran használt megállapítás, hogy ma már nem lehet hinni senkinek, illetve semmiféle ténynek.
- Írta: Sípos Ete Zoltán
, - 2011. október
A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?
A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
, - 2009. december
Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.
- Írta: Cs. Nagy János
, - 2011. december
„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Mt 5,17)
Jézus Krisztus többször is tanított életének, szolgálatának céljáról. A hegyi beszéd nagy ívű gondolatai között a fenti ige világítja meg Krisztus jövetelének jelentőségét. Tanítása az újdonság erejével hatott hallgatóira, és a sokaság álmélkodott azon, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók".
Miként viszonyul Jézus és tanítása az ószövetségi törvényhez? Esetleg Jézus szokatlan gondolatai hatályon kívül helyezték a régi törvényt, és attól független, gyökerestől új tant és kegyességet léptettek életbe?
- Írta: Margit István
, - 2011. december
(Megújulási kísérletek a magyarországi református egyházban a II. világháború után)
Az I. világháború és Trianon traumája után eszmélődő magyar reformátusság a misszió és evangélizáció végzésében kereste és látta a kibontakozás, a talpra állás legfontosabb eszközét, így ez a szolgálat különösképpen is fontos szerepet kapott az egyház életében. Ez részben sikerült is, ám alig múlt el néhány évtized, amikor ismét padlóra került az ország. A II. világháború szörnyűségei és az ezt követő időszak gazdasági-politikai válsága azonban újabb lendületet adott a korábbi kezdeményezéseknek, s ennek köszönhetően a felelős egyházi vezetőket ismét foglalkoztatni kezdte a belmissziói munka kérdése.
- Írta: Dr. Mikolicz Gyula
, - 2009. október
(Megújulás a fáradozásban)
„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)
Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.
- Írta: Cseri Kálmán
, - 2012. április
A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.
- Írta: Szabó Lászlóné Ildikó
, - 2010. július
Ha Isten gyermekekkel ajándékozott meg, akkor azt a különleges missziói küldetést is adta, hogy a szeretet, gondoskodás, tanítás és nevelés nyelvén vigyük őket közelébe. A szülők gyermekeik iránti kapcsolatában is Isten lénye kell, hogy kiábrázolódjon.
A kisgyermek apját, anyját mindenhatónak gondolja, minden bújával-bajával hozzá szalad, az átélt szeretet, védelem, gondoskodás Isten tulajdonságait körvonalazza számára. A pozitív szülőélmények a későbbiekben jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy bizalommal várja a fentről jövő segítséget – immár a Mindenhatótól.
Mit jelent az Urat hordozni a családban?
Hozzászólások
Nem véletlenül lettem családommal 'internetes' keresztyén. Lakóhelyünkön nincs elérhető igei tanítás. Vasárnaponként meghallgatom az ország másik végében élő valódi igehirdetőt letöltve a prédikációt a hálóról. Egyben várom továbbra is, hogy valamikor talán észre tér az igen kedves magyar keresztyén közösség. Aktuálisan ennek semmi jelét nem érzem. Széthúzás, érdektelen dolgokon patvarkodás, magamutogatás.
Azt hittük, a BSz lesz a jövő záloga, kinevel arra érdemes valódi hívő lelkészeket. Fenti közleményük, különösen egyes kitételei ('és megkívánjuk akadályozni egyes bibliaiskolai tanárok aknamunkáját') viszont számomra egyértelműen jelzi, teljesen felesleges volt erre csak gondolni is.
Az Úr tesz persze csodát, életben tartja a Gyülekezetet - de hogy a BSz-nek ebben lesz-e szerepe, nos, erre valóban kíváncsi vagyok.
Addig is marad a világháló. Az Úrnak hála, hogy nem üdvkérdés az, járok-e templomba. Egyetlen biztos pont az Úr Jézus.
Üdvözlettel
Vásárhelyi Barna
ui. Kizárt, persze, hogy valaki is erre az üzenetre reagáljon, de ez sem érdekel túlságosan.
uii. Azért elég vicces, hogy a nevemet elkérik, de a 'a Biblia Szövetség munkájáért felelősséget viselő vezetők, munkatársak' neve nincs feltüntetve
Végtelenül sajnálom, hogy családoddal együtt 'internetes' keresztyéni létre vagy kárhoztatva. Nyilván az országnak olyan szegletében élsz, ahol sem közel, sem távol nincs élő hitű közösség, elérhető igei tanítás. Ezért kényszerülsz/kényszerültök vasárnaponként távoli vidéken elhangzott prédikációk meghallgatására, ahelyett hogy valamilyen közösségbe tartoznál. S közben csapkodod a kedves magyar keresztyén közösség fejét, amiért ez Neked nem adatott meg. Sőt, a távoli magányodnak nem is érzed semmi jelét a változásnak, de azt igen, hogy zajlik a széthúzás, az érdektelen dolgokon való patvarkodás, a magamutogatás.
S ha oly távol élsz, vajh mi késztetett arra, hogy egy számodra ismeretlen BSz-ben bízzál, mondván, ez lesz a jövő záloga és kinevel arra érdemes valódi hívő lelkészeket. S ha már a BSz-t nem ismered (ami persze lehet feltételezés is), e közleményből miként szűrted le azt, hogy felesleges volt erre csak gondolni is.
Megnyugtatlak: az Úr ma is tesz csodákat és életben tartja a gyülekezeteket. És afelől is megnyugtatlak, hogy a BSz-nek ebben igenis lesz szerepe.
Ha már a világhálón szörfölgetsz, nézd meg mit képvisel az újkálvinizmus (www.ujkalvinizmus.hu) és vesd össze azzal, amit a BSz képvisel (www.bibliaszov.hu). Hidd el, észre fogod venni a különbséget. S talán az is leesik majd, hogy miért döntöttek így.
Jómagam nem élek a BSz keretein belül, de olvasom és tájékozódok. A Közlemény szövege nekem is kissé bakafántos, inkább hasonlít egy ítélethirdetésre, de a lényeg kihámozható belőle: nem akarnak támogatni valamit, ami nem egészen az övéké. Ez szívük joga. Az ember elfogadja, vagy morog rajta (főleg, ha érintett a dologban), de az észt azért nem kell osztani.
Az Úrnak hála, tényleg nem üdvkérdés az, hogy járok-e templomba, mert egyetlen biztos pont az Úr Jézus. De könyörgöm: az internetes keresztyén voltom kinek lesz bizonyságtétel? Hol fogok szolgálni azokkal a gyümölcsökkel, amelyeket az Úrban nyertem el? Miként dicsőítem én a Mindenhatót egy lakásban, a számítógépem előtt ücsörögve? Ez legalább akkora kérdés, mint az, hogy a BSz megszüntet-e egy általa működtetett tanfolyamot, vagy sem.
Csak zárójelben: a Biblia Szövetség munkájáért felelősséget viselő tisztviselő vezetők, munkatársak nevei fel vannak sorolva a "Bemutatkozás" fül alatt. Nem ismeretlenek.
Bocsánat, hogy kívülállóként "belekontárkodtam", de legyünk már reálisak.
Őszinte, sőt mi több, testvéri köszöntéssel: Kiss Gábor
Időközben Sipos Zoltánnal beszéltem, aki tájékoztatott a döntés hátteréről. Ezzel egyetértek, így indulattal írt levelem okafogyottá vált, kérem, vegyék le nyugodtan, ne generáljon további indulatokat.
Ettől függetlenül javaslom, hogy egy ilyen nagy hatású döntés szakmai, szervezeti hátterét az egyszerű kívülállók számára jobban felfogható módon kommunikálják.
Üdvözlettel
Vásárhelyi Barna
Én úgy szólok, mint aki mind a három budapesti bibliaiskola évet Isten kegyelméből sikeresen elvégezhettem.
Őszintén sajnálom, hogy megszüntetik a budapesti képzést, mert meggyőződésem, hogy nagy érdekcsoportot veszítenek ezzel. Mondható, hogy akit érdekel majd el fog menni a péceli képzésekre, de magam sem tudtam volna kijárni annak idején.
Másik fájdalmam, hogy Sipos Alpár Szabolcs és vele együtt két "titokzatos" tanár hagyott fel az oktatással, mert tapasztalatból mondom, Istentől megáldott tanítók mindahányan voltak.
Amennyire ismerem őket, mind megfontolt és nem elhamarkodó emberek, így minden bizonnyal tudják mire mondanak nemet.
Természetesen, mivel a BSZ hívta életre a biblia iskolát, így joga van azt tenni vele, ami neki tetszik. Adja meg a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy az Ő akaratába simuljon a mostani döntésük.
Isten kegyelmében bízva,
Fogarassy Károly
Nagyra tartom a Biblia Szövetség törekvéseit. Nagyon fontos szerepet játszott az elmúlt években abban, hogy elősegítse felekezetközi módon, az evangéliumi keresztyén csoportok épülését. Az elmúlt időszakban megfigyelhetővé vált egy egyre inkább érzékelhető kizárólagosság a kálvini teológia mellett. A jelenség érthető. Egyre több oldalról érkeznek veszélyes, nem biblikus tanítások, amik ellen védekeznünk kell. Én is a kálvini teológiával értek egyet.
Vállalatértékeléssel foglalkozom. Nagyon sok szervezetet elemeztem végig az elmúlt években. Az a meglátásom, hogy minden csoportra igaz az - legyen az akár egyházi, akár világi, - hogy akkor képes hosszútávon növelni súlyát, ha a biblikus alapértékeit makacsul szem előtt tartva képes a mindennapi gyakorlatában akár drasztikus változásokat is kieszközölni, amennyiben azok szükségessé váltak a változó környezet miatt, amiben működniük kell.
A komoly protestáns háttérrel és értékrenddel bíró Sam Walton, aki mára a világ legnagyobb munkaadójáról (2,2 millió fő) és legnagyobb éves bevételéről (476 Milliárd dollár) ismert Walmart Stores-ot alapította, nem sokkal halála előtt fogalmazta meg azt, hogy sokszor pusztán a változás kedvéért erőltették a változást, hogy ezzel is elősegítsék egy dinamikus szervezeti kultúra kialakítását. Rettegett attól, hogy ez kivész a cégből, növekvő mérete és az eltelt idő miatt.
A Budapesti Bibliaiskola mindhárom évét elvégeztem. Ezzel a szemléletmóddal találkoztam. Mindegyik tanár komolyan ragaszkodva a kálvini irányzathoz sürgetett változásokat a mindennapi egyházi gyakorlatban. Felekezettől függetlenül bírálták a mai kultúrától idegen gyakorlatokat. És valóban. Bírálták a református egyházban is tapasztalható gyakorlatok egy részért. A Biblia Szövetséget egyszer sem bírálták, igazság szerint szerintem szóba sem került soha.
Sajnálattal értesültem a tanrend változásáról, és így a tanári gárda cseréjéről. Nincs szerintem probléma azzal, ha két ember, vagy két csoport nem tud egyetérteni, és külön válnak útjaik. Viszont a jelenlegi eljárás úgy gondolom méltatlan, és bánt, hogy az ördög megint ravaszul kárt okoz. Azon kell munkálkodjunk, hogy egyre több emberhez jusson el az Örömhír, nem pedig a meglévő - sokszor csökkenő - tortát kell újraszeleteljük. Azt gondolom, hogy egy józan módon dinamikus intézmény szenved kárt az ördög viszálykeltése miatt. Akárhogy is, a döntés megszületett. Mivel az új tantervet nem ismerem, így az iskolát a jövőben sem ajánlani nem tudom, sem lebeszélni nem fogok róla senkit.
A jelenlegi problémák árnyékában azonban úgy gondolom meghúzódik egy súlyosabb. Valóban szükség van a gyülekezeteinkben a mindennapi gyakorlatban észlelhető stílus megújulásra a biblikus teológiához való ragaszkodás mellett. Tetszik vagy sem, amennyiben ez nem valósul meg, úgy egyre kevesebb embert fog tudni megszólítani a református egyház.
Üdvözlettel:
Jaczkovits Gábor