A weboldalon sütiket (cookies) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A honlap további használatával Ön hozzájárulását adja a sütik használatához. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

Üdvözlünk a Biblia Szövetség Egyesületnél! Kövess Facebookon facebook 161, iratkozz fel RSS-re feed1, olvasd német de flag1 vagy angol EN Flag1 nyelvű összefoglalóinkat!

www.bibliaszov.hu

Programok

Események nem találhatóak

Panoráma 2008

Ha valaki ma a magyar református egyház hazai helyzetét elemezni és értelmezni akarja, nem sokra jut, ha figyelmen kí­vül hagyja azt a társadalmi és szellemi miliőt, melyben népünk és egyházunk is él. A magyar társadalmi és egyházi helyzet elemzéséhez és értékeléséhez pedig szükséges legalább az európai helyzet vázlatos ismerete.

Nemrég jelent meg Hanns Leiner német protestáns lelkipásztor helyzetelemzése a német keresztyénséget körülvevő szellemi-ideológiai helyzetről. (Hanns Leiner, "Das geistig-ideologische Umfeld der Christenheit in der Welt von heute", Informationsbrief, 247/2008, pp. 22-25.) Elolvasva azon lepődhetünk meg, hogy mindazt amit a német helyzetről leí­rt, a magyar helyzetről is elmondható. Helyzet elemzésének kulcsszava a "bomlás".
1. Bomlások a társadalomban
Leiner a társadalmi bomlás első jelét abban a demográfiai katasztrófában látja, melynek kibontakozására a születések számának drasztikus csökkenéséből, a házasságon kí­vül született gyermekek számának, a válások számának, az abortuszok számának növekedéséből, az anyaszerep általános lenézéséből és megvetéséből következtet.
A társadalom bomlásának további jelét abban látja, hogy a szekularizáció és a velejáró praktikus ateizmus hatására eltűntek az etikai normák, s helyébe egy féktelen egoizmus lépett. A praktikus ateizmus kiterjedése nyomán eltűnt az élet értelmére adott értelmes válasz is és maradt az "élj a mának" (carpe diem) elve. Leiner idézi Sloterdijk holland filozófust, aki szerint Európa a vágyak és élvezetek kontinense lett, és társadalmai egyre inkább wellness társadalmakká válnak. Általános jelenség, hogy eltűntek a tekintélyek, a fékek, melynek velejárója az antiautoriter nevelés a családban és iskolákban, s kí­sérője az élet minden területén jelentkező féktelen agresszivitás.
A már sokak által elemzett a posztmodern minden értéket relativizált a kultúrában is. A muzsikában eltűnt a tonalitás, és helyében megjelent a kaotitás. A modern képzőművészeteknek és irodalomnak nincs többé pozití­v válasza és mondanivalója az ember súlyos problémáira.
A társadalom-politikai helyzet bomlásához hozzájárult a mindent eluraló média, mely a véleménynyilvání­tás szabadságának is véget vetett. Az uralkodó médiacézárok nem viselnek el más véleményt a sajátjukon kí­vül, és egyetlen hibás mondat vagy félreérthető szó elég ahhoz, hogy megsemmisí­tsék a másfajta véleményt képviselő polgárt. Leiner a társadalmi bomlás további vészes jelének tarja a hazaszeretet szándékos eltüntetésének folyamatát, mivel ez megöli egy nép jövőbe vetett hitét is.
Ezeket olvasva és hallva hamar megállapí­thatjuk, hogy mindezek a jelenségek a magyar társadalmat is jellemzik. Talán túlzás lenne helyzetünket a német helyzethez hasonlí­tani? Vagy pedig azt kell megállapí­tanunk, hogy ha náluk a fékek majdnem elkoptak, akkor már nálunk rég nem is működnek? Beszélhetünk még erkölcsi minimumról akkor, amikor magasan kvalifikált magyar értelmiségiek az "őszödi beszédet" erkölcsi és retorikai csúcsteljesí­tménynek mondják? Vajon nem a totális erkölcsi bomlás jele az, amikor egy kisgyermeket szétmaró 13 kutya közül az egyik kutya sorsa feletti vita napokig uralta a magyar médiát, miközben a gyermek sorsa már senkit nem érdekelt? Vagy: a közelmúltban egy utcán megsebesült ló agyonlövése miatt támadt vita azon folyt, hogy volt-e joga egy rendőrnek agyonlőni a busz által elütött, szenvedő jószágot, majd a TV illetékes szerkesztője azon háborgott, hogy micsoda botrány: a ló agyonlövését néhány gyermek is látta. Tehát "volt képe" ezt szóvá tenni, egy olyan TV szerkesztőjének, amely TV az agresszí­v, durva, szadista, perverz filmek tömegével eteti a magyar gyermekeket naponta!
Mára az is világos lett, hogy a demokráciát és toleranciát hirdető libertí­nus társadalmak szellemi és politikai irányí­tói természetesen csak azokkal toleránsak, akik velük egyetértenek. Ez érvényes az egyházakhoz való viszonyukra is. Ha valaki pl. azt í­rná le, hogy a "zsidó S. Freud mániás elmebeteg volt", a zsidó jelző miatt megmozdulna a fél világ sajtója. Amikor viszont Richard Dawkins angol filozófus azt í­rja le, hogy az istenhí­vő keresztyének mind elmebetegek, senki nem támad ellene. 2008 tavaszán a német Christival ifjúsági mega-rendezvénynek volt egy program kí­nálata, mely azoknak akart segí­tséget kí­nálni, akik homofil vonzalmaiktól szeretnének megszabadulni. Ez a program-kí­nálat olyan felháborodást váltott ki bizonyos körökben, hogy az ügy végül a német parlament elé került. Végül a tolerancia jegyében törölni kellett a programból. De hasonló sorsra jutott ennek a konferenciának az a programja is, mely az abortusz kérdését vizsgálta volna keresztyén szemmel. Az volt a kifogás, hogy a nők önrendelkezési jogát sérti ez a téma. Az ausztriai Traunban a közelmúltban konferenciát rendeztek evangéliumi keresztyének az iszlámról. Főelőadónak Dr. Christina Schirrmacher-t, a Deutsche Ev. Allianz Iszlámkutató Intézetének nemzetközileg is elismert professzornőjét hí­vták meg. Az osztrák sajtóban olyan éles és becsületsértő támadás indult ellene, hogy kénytelen volt lemondani előadását. (Christoph Morgner, "Steht ein Kulturkampf ins Haus?", IdeaSpektrum, 23/2008. p.3.)
Ezek az adatok azt is érzékeltetik velünk, hogy hazánkban, az egyház- és keresztyénellenes politikai irányzatait képviselő médiák mágusai, honnan veszik a szellemi muní­ciót és főként a bátorságot harcias í­rásaikhoz.

2. Bomlások az európai keresztyén egyházakban
A társadalmi bomlások nem hagyják egyik keresztyén egyházat sem érintetlenül.
A társadalmakban ható szellemi-ideológiai trendek hol pedig változatlan, hol krisztianizált formában jelennek meg az egyházakban és bomlasztják azokat. Anélkül, hogy mélyebben belemennénk egy ilyen elemzésbe, hadd soroljam fel azokat a trendeket, melyek folyamatosan és bomlasztólag hatnak az egyházakra.
Legbomlasztóbbnak tartanám azt, az antiautoriter gondolkodásmódot, melyet az egyházak teológiái ébresztenek és táplálnak a bibliakritika eszközével. Finom és raffinált eszköze ez annak, hogy a Biblia hitelességét és isteni tekintélyét megkérdőjeleződjék. Ha a Biblia, minden részében nem Isten kijelentése, akkor a korszellemnek éppen ellentmondó részeket későbbi betoldásnak, átí­rásnak, utólagos szerkesztői manipulációnak lehet minősí­teni és végül kimondani, hogy ez vagy az a passzusa ma már nem érvényes parancs. Ha ez í­gy van, akkor nem kötelező hinni sem azt, amit a Biblia a hit tárgyaként ad elénk. Ez a magyarázata annak, hogy ma már protestáns lelkészek is képesek nyí­ltan tagadni Krisztus istenségét, tagadni a megváltás szükséges voltát, testi feltámadásának tényét, a csodák valóságát, testünk feltámadását, az örök kárhozat és örökélet nagy alternatí­váját. (1997-ben a Berlin Brandenburgi egyházkerülethez tartozó ev. lelkészek között végzett közvélemény kutatás szerint a lelkészek 37% nem hiszi Jézus istenségét, 33% azt, hogy Isten megbocsáthatja bűneinket, 48% hogy az embernek szűksége van megváltásra, 64% hogy a Biblia szent könyv, 83% hogy halál után a mennybe juthatunk stb. Klaus Peter Jörns, Die neuen Gesichter Gottes, (München: Verl. C.H. Beck, 1997))
Ami a társadalomban bomlasztólag hat, az megjelenik az egyházak erkölcsi libertinizmusában is. Lelkészek, keresztyén egyháztagok válása immár nem okoz problémát, de az sem, ha egy homoszexuális kapcsolatát gyakorló és nyí­ltan valló lelkészt püspökké jelölnek Németországban. Vannak püspöktársak, akik a jelölt érdemei közé sorolják, hogy ő alakí­totta meg elsőként az egyházban a homo-lelkészek és a leszbikus lelkésznők egyesületét. Természetesen nem kevesen vannak, aki tiltakoznak e jelölés ellen. Ugyanakkor azt is publikálták, hogy egy egyháztagok között végzett közvélemény kutatás során a többség azt véleményezte, hogy a szexuális orientáció egy püspök jelölése esetén nem lényeges, az igazi feltétel inkább az, hogy milyen minőségű az illető egyházi munkája. ("Altbischof: Kandidaten Gorski nicht Wí¤hlen", IdeaSpektrum, 23/2008, p.8.) Németországban és Svájcban járva hallhattam, hogy több gyülekezet lelkésznője mozlim férfihez ment feleségül, és amikor némely egyháztagok ezt szóvá tették, az érintettek nem értették mondván, hogy mi ebben a probléma? Az erkölcsi libertinizmus egyházi hátterében egyébként az a feminista teológia áll, melynek egyházi megjelenését a világi feminista mozgalmak eszméi készí­tették elő. Nagy naivság lenne azt gondolni, hogy református egyházunkban ennek nyoma sincs. Sokkal nagyobb probléma lesz ez, mint bárki gondolná, gondoljunk csak egyre nőiesedő gyülekezeteinkre!
Bomlasztó tényező lett az egyházakban, hogy a teológiai curriculumban megjelent a manipulativ pszichotechnikákat keresztyén jelmezbe öltöztető, pásztorál-pszichológiának nevezett új diszciplina, mely a bibliai antropológiára és szoteriológiára épült lelkigondozást leváltotta. Ennek az irányzatnak elfogadása több Nyugat-európai teológián és a magyar református egyház lelkipásztorai között is, (lásd Alföldy-Boruss Dezső, Pszichologizált egyház, cí­men 2007-ben tartott előadását. (kézirat a szerzőnél)) ví­zválasztó tényezőnek bizonyul. (Nyugat Európában a Rogers-féle pasztorál-pszichologia bevezetése miatt több teológiai tanár lemondott katedrájáról.
A wellness társadalom élvezet- és élmény centrikus szemlélete is természetesen megjelent az egyébként komoly identitás- és autoritás-válsággal küzdő népegyházakban, mint élményt, látványt és kulináris élvezeteket kí­náló keresztyénség. Ebben élenjárnak a karizmatikus gyülekezetek, de a Nyugat-európai, sőt amerikai protestáns mega-gyülekezetek sem akarnak ettől lemaradni. Rendezvényeiken elhangzik egy felszí­nes, felhí­gí­tott evangélium, melyet vagy kí­sérnek, vagy követnek különféle látványosságok, és élmények. (Ennek kirí­vó példája Benny Hinn ez évi stuttgarti evangélizációja, melyen 8000-en vettek részt. Egy beszámoló szerint az evangélizáció végén úgy nézett ki a nagy csarnok, mint egy csatatér. (IdeaS, 21/2008, p. 9.)) Azért ilyen hí­rek után érdemes feltenni mégis azt a kérdést, hogy mi vitt oda 8000 embert?
Itt érkeztünk el ahhoz a kérdéshez, hogy a protestáns egyházak un. hitvalló tagjai és lelkészei hogyan reagálnak ezekre a bomlasztó tényezőkre. Ennek a témának vázlatos körüljárására is érdemes néhány gondolatot szánni.
Valószí­nűnek tartom, hogy nincs olyan protestáns egyház, mely pontos adatokkal "dicsekedne" arról, hogy hányan hagyják ott gyülekezeteiket és lépnek ki vagy hivatalosan, vagy bejelentés nélkül egyházukból. Ezeknek létszámára legfeljebb az újonnan alakult, vagy hirtelen felduzzadt neoprotestáns gyülekezetek létszámnövekedéséből tudnánk következtetni. Az bizonyos, hogy nagyon sokan mennek át püskösdista-karizmatikus gyülekezetekbe, nagyon sokan mennek független, un. szabad-keresztyén tí­pusú gyülekezetekbe, vagy éppen teológiailag azonosí­thatatlan házi közösségekbe.
Pár éve bejárta a világ egyházi sajtóját (kivéve a magyart!) az a hí­r, hogy Angliában közel ezer anglikán lelkész a római katolikus egyházba konvertált. Legújabb hí­r, amit ezzel kapcsolatban olvashatunk, hogy Európában a közelmúlt évek során több, mint 300 (némelyek szerint 500) protestáns lelkész konvertált a római katolikus egyházba. (IdeaS, 24/2008, p. 10.) Fő ok szinte mindig a liberális teológia, mely újabban kikezdte a szoteriológiát is, eljutva egészen addig, hogy képviselői tagadják, hogy Krisztus kereszthalála helyettes-engesztelő áldozat volt. (Legutóbb a hessen-nassaui egyházkerület elnöke P. Steinacker jelentette ki ezt, de Németországban számtalan lelkész kerüli igehirdetésében ezt a témát. Lásd Rundbrief Institut für Reformatorische Teologie, 2008. júni 12.) A konvertálások számát tovább növelheti, hogy a Vatikán még az idén, Luther rehabilitációjára készül.- Sajnos, nem rendelkezünk pontos adattal arra nézve, hogy hány egyháztag konvertál az iszlám és a buddhista közösségekbe, de ezek száma is folyamatosan növekszik.
Ezekből a jelekből arra is következtethetünk, hogy az emberekből nem halt ki a transcendencia, a transcendens igazságok, a hit, a vallás iránti igény. Lenyűgöző felvételt láttam arról a Reinhard Bonnke német karizmatikus evangélista által 2002-ben Nigériában tartott evangélizációról, melyet 750.000 ember hallgatott végig. A püskösdista-karizmatikusok száma a legújabb statisztikák szerint lassan eléri a 600 milliót! (A reformátusoké 75 millió.) Nem azt jelenti ez is, hogy az emberek keresnek valamit, amit a népegyházakban nem találnak meg? Azt is meg lehet figyelni, hogy azok az egyházak, melyek a korszellem ellen nem akarnak védekezni, vagy a védekezést egy elvtelenül nyitott, liberális teológizálással, vagy egy humanista szeretettel felhí­gí­tott evangélium hirdetésével gondolják megtenni, és embereket í­gy megnyerni, azok előbb-utóbb megindulnak tagságuk elveszí­tése útján.
Németországban egyre többen kezdik hangoztatni, hogy nem nagy, hanem "minőségi" gyülekezetekre van szűkség. Kutatások azt mutatják, hogy az ilyen gyülekezetek tagságának legalább 63% misszióilag és diakóniailag aktí­v. ("Wann ist eine Gemeinde "gut"?, IdeaS , 12/28. p.13.)
A protestáns felekezeteknek másik része, mely a Biblia taní­tásaihoz és vele együtt hitvallásaihoz ragaszkodik, a társadalom felől érkező hatásokra nem kompromisszumokkal, hanem "evangéliumi radikalizmussal" reagál. Ezen azt értjük, hogy határozottan taní­tják pl. az ember teljes romlottságát amin azt értik, hogy az ember, a Szentlélek beavatkozása nélkül, képtelen megérteni Isten akaratát. Továbbá, az ember üdvössége nem az ember szabad akaratától, (amit a bűneset során teljesen elveszí­tett) hanem kizárólag Isten kiválasztó kegyelmétől függ, stb. Ezek az egyházak a gyülekezeti élet középpontjába az Ige magyarázatát helyezik, szorgalmazzák tagjaikkal egy biblikus teológia megismertetését, fontosnak tartják az evangélium, a megváltás, a hit, az evangélizáció, fogalmának biblikus tisztázását, az egyházfegyelem gyakorlását, és tudatosan kerülik a divatossá vált marketing-módszerek alkalmazását a gyülekezet-épí­tésben. Ezt a protestáns körökben egyre erősödő irányzatot melyre az egyik legbefolyásosabb amerikai keresztyén újság, a Christianity Today egyre többször felhí­vja olvasói figyelmét, "új kálvinista" irányzatnak is nevezik. Ennek az irányzatnak hazánkban is ismert nevesebb amerikai képviselői: John Piper baptista, John MacArtur református, Marc Dever baptista lelkipásztorok. Valamennyien Amerika-szerte ismert Tv-, rádiószereplők és könyvszerzők. Ennek az irányzatnak hatására megváltozott számos gyülekezet élete, és a teológiai oktatás struktúrája, tartalma és spiritualitása is. Hogy érzékeltessem lelkészekre gyakorolt hatásukat; csupán a Louisville-i baptista teológiai szemináriumban jelenleg 4300 hallgató tanul. Ez év áprilisában lelkészek számára rendezett 3 napos továbbképző konferenciájukra több mint 4000 lelkipásztor jelentkezett. ("Die ’neuen Calvinisten’ sind erwacht", IdeaS, 12/2008, pp. 21-22.) Mivel könyveiket több nyelvre, közöttük magyarra is lefordí­tották, várható hogy hatásuk itt Európában is érezhető lesz, ha nem is feltétlen a történelmi egyházak gyülekezeteiben. (A Biblia Szövetség is szeretne ennek a kálvinista irányzatnak egyik képviselője és közvetí­tője lenni a református egyház felé!)

3. A bomlás és az átalakulás jelei a Magyarországi Református Egyházban
Ez év május elején a BSZ küldöttségének tagjaként részt vettem a nemzetközi Biblia Szövetség (Bibelbund International) svájci ülésén. Végighallgatva a svájci és német résztvevők beszámolóját arra a megállapí­tásra jutottunk, hogy milyen jó nekünk magyaroknak, mert azért ott, ahol ők tartanak, mi még nem tartunk. S ezt most is í­gy gondolom.
Ha a magyar református egyház gyülekezeteinek statisztikai mutatóit vizsgáljuk, mégis elég sok, aggodalomra okot adó jelet látunk. Ha csak Budapest református egyházi adatait vizsgáljuk, sokkolhat bennünket, hogy a fővárosban magát reformátusnak valló 224.169 emberből, melyből igen nagyvonalú számí­tások szerint 50.000 a nyilvántartottak száma, vasárnaponként legfeljebb 10.000 jár a több, mint 50 templomba. A vidék adatai még rosszabbak. Talán csak az álszeméremmel magyarázható, hogy nem adunk pontos adatot arról sem, hogy hány gyülekezet vált a rendszerváltás óta működés képtelenné, és mennyi azoknak száma, melyek csak nagy számbűvészeti manipuláció árán nyilvání­thatók önállónak. Ezen a statisztikán nem sokat változtat az újonnan alakult gyülekezetek száma sem. Általános probléma továbbá a gyülekezetek tagságának elöregedése is. A vasárnapi istentiszteleten országosan résztvevő 120.000 emberből a 75 év felettiek létszáma 73.200. Eközben sajnos az ifjúság létszáma is egyre csökken.
A posztmodern gondolkodás relativizmusa nemcsak a gyülekezetek tagságát, de a lelkészeket is elérte. Önmagáért beszél az a még nem hivatalos statisztikai adat is, miszerint az elmúlt tí­z év során a református egyház lelkészei között 148 válás történt, és több lelkész suicidált, mint amiről általában beszélnek.
A bomlás adatait szemlélve ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a romló népegyházi adatok közepette hazánkban a vallásosság, sőt a fiatalság vallásos érdeklődése egyáltalán nem csökken. Viszont ez a vallásosság egyre inkább elveszí­ti az un. történelmi egyházakhoz kötött jellegét. (Így vélekedik Prof. Ulrich Sarcinerlli a politikatudomány egyik német szakembere. Topic, 6/2008. p. 3.) Magyarországon is megfigyelhető, hogy az egyre szaporodó és egyre nagyobb létszámú neoprotestáns gyülekezetben feltűnően nagy, sőt növekszik a fiatalok száma.(Budapesti és debreceni teológiai hallgatók egy része is ezekbe jár lelki eledelért.)
Számunkra érthetetlen, hogy egyházunk vezetőit és vezető testületeit a gyülekezetek romlása egyáltalán nem zavarja annyira, mint az elvárható lenne. Ha egyházi sajtónkat szemlézzük, vagy református médiánk, vagy zsinati gyűléseink tematikáját vizsgáljuk, elég egyértelműen kiderül, hogy egyházunk érdeklődési köre még mindig két dolog köré csoportosí­tható. Az egyik a társadalmi elfogadottság, (mutatni kifelé azt, ami nincs!), másik dolog pedig a pénz. Annak ellenére, hogy a herezisek száma egyre több helyen felfedezhető, tanfegyelmi eljárás emberemlékezet óta nem indult - talán - senki ellen, annál több az egyházi bí­róságok által tárgyalt sikkasztásos, felderí­tett vagy fel nem derí­tett korrupciós ügy. Egyházi testületek a pénzügyek miatt kerülnek egymással szembe, és téved az, aki azt hiszi, hogy csak a magyar társadalom betegsége a bizalmi válság.
Zsinatunk, a misszió ügyét adminisztratí­v bizottságok vagy hivatalnokok kezébe adta át, rábí­zva azt az alkalmazottak ötleteire. Az is világos már évek óta, kedves missziói ügyintézőink jó szándékát kétségbe nem vonva, hogy teológiailag megalapozott missziói stratégiájuk nekik sincs. (A pár éve megjelent zsinati stratégiáról meg jobb, ha mélyen hallgatunk! Ennek az irománynak nemhogy a Bibliához, de a keresztyénséghez sincs semmi köze!) Ezért az egyébként számtalan, sok pénzbe kerülő rendezvényük komoly tartalom nélküli marad. Általános az a vélekedés egyházunkban, hogy ahol sokan vannak egy rendezvényen, ott minden rendben van, ahol sokan járnak templomba, ott nagy baj nem lehet. Így redukálódott a misszió célja annak elérésére, hogy minél többen járjanak templomba.
Örökzöld téma, melyre már alig figyel valaki, a lelkészképzés ügye és ki merem mondani, hogy csődje. A teológiai tanárok és az oktatást bí­ráló lelkipásztori közösségek között évek óta folyik a süketek párbeszéde. Mintha nem értenék az illetékesek, hogy "csupán" a tananyaggal és "csupán" a spiritualitással van baj. Nem tartják elgondolkodtatónak azt a körülményt, hogy a Teológiákra lelkesen beiratkozó hallgatók túlnyomó része nem hitben megerősödve és lelkileg érettebben kerül ki öt év után az intézetből, hanem kételyekkel és zavaros teológiai elméletektől összezavarodva, emellett hihetetlen önbizalomtól duzzadva. A külföldi ösztöndí­jra kiküldött fiatal lelkészek sokszor ultra-liberális teológiákon szí­vják magukba a zavaros teológiai elméleteket, sőt olyanról is tudunk, aki ösztöndí­jat kapott, de még azt sem tudja, hogy mit akar tanulni vagy kutatni. (Az ember azt gondolná, hogy kutatási tervet kérnek előbb, s utána döntenek arról, hogy hova küldjék a pályázót.) Egyházunknak évtizedek óta nincs semmiféle "káder" politikája, ezért lasszóval fogják azokat a teológiai oktatókat, (az se számí­t már, ha római katolikus az illető!), akiknek gyülekezeti tapasztalatuk majdnem semmi. Az egyház illetékes vezetői pedig tehetetlenül tárják szét kezüket, ha előkerül a teológiai oktatás kérdése.
A gyakorló lelkipásztoroknak egy jelentős és tisztességes része saját bőrén érzi a gyülekezet válságát, ezért akik még nem estek lelki apáthiába, többféle módon próbálkoznak ezen a helyzeten változtatni. A "többféle-mód" pedig annak a teológiai oktatásnak hiányosságaira vezethető vissza, amely nemcsak hitbeli, de hitvallásos identitást sem ad a lelkészeknek.
A próbálkozásokból néhányat megemlí­tenék. Egyik, talán a leggyakoribb próbálkozás az, amikor a lelkipásztor megpróbálja a régi tradicionális kereteket hűségesen ápolni, az istentiszteleteket megtartani és minél több gyülekezeti alkalmat szervezni. Ezt sokan hűségesen végzik, az istentiszteletet megtartják, akkor is, ha 3 öreg néni vesz részt rajta. Az a lényeg, hogy a "mű forog"-jon. Vannak, akik evangélizációk, csendes-napok, gyülekezeti réteg-alkalmak sokaságát rendezik azt gondolva, hogy ez az "élet" (dzoé) titka és jele a gyülekezetben. Vannak, akik hihetetlen leleményességgel, válogatás nélkül hí­vják meg előadók tarka seregét, csak ne nekik kelljen szolgálni. Mások a külföldi alfa-kurzusra "esküsznek" és ettől várják a gyülekezeti élet vizeinek megmozdulását. Ismét mások bibliaiskolai tanfolyamokat rendeznek, vendég előadókat kérve, mert félnek, ha a helyi lelkész tartja, nem jönnek el az emberek. Várható, hogy a szupervizor-képzésben részt vett lelkészek nyomán rövidesen megjelennek a szerepjátékok, bibliodrámák, relaxációs, meditációs manipulatí­v technikák módszerei is a bibliaórákon.
Sokszor az a benyomás erősödik az emberben, hogy a lelkipásztorok nem hisznek már az Íge ill. az igehirdetés erejében. Ha valaki azt mondja, hogy egyházunk válsága mögött az igehirdetés válsága áll, az igehirdetés válsága mögött pedig az igehirdetők hitének és spirituális állapotának válsága, akkor ez a nagy többség számára nemcsak elfogadhatatlan, de értelmezhetetlen is. Amikor a dunamelléki egyházkerületből kiküldtek egy kérdőí­vet, mely arra kérdezett rá, hogy milyen területen szeretnék magukat továbbképezni a lelkipásztorok, azaz mi érdekli őket, akkor a kevés visszaérkezett válaszból a nagy többség, a gyászolók vigasztalásának kérdését jelölte meg. Ez a válasz is önmagáért beszél. Hát nem tudnak lelkipásztoraink igazi vigasztalást nyujtani egy gyászolónak? (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hazánkban évek óta rendeznek amerikai, kálvini teológiát képviselő evangélikálok egy nemzetközi konferenciát. A konferencia 400 résztvevője között nincs több, mint 6-8 magyar református lelkipásztor. Vannak még magyarok más neoprotestáns gyülekezetből is (nem karizmatikusok!), de a nagy többség kelet-európai.) Ezzel azt is szeretném kimondani, hogy a lelkészeknél tapasztalt közöny mögött nagyfokú teológiai igénytelenség is áll.
Az egyik egyházkerület vezetője szerint a református egyházban új törésvonal osztja ketté a gyülekezeteket. Ennek egyik oldalán azok a gyülekezetek állnak (kb. 300), melyek jelentős kárpótlási pénzt kapnak és még valamilyen intézményük révén is pénzhez jutnak, a másik oldalon pedig az anyagi gondokkal küzdő, semmilyen támogatásban nem részesülő gyülekezetek (kb. 7-800). Az első csoportban dominál a manager gondolkodás, mí­g a másik önfenntartásra rendezkedik be, s ez köti le szellemi energiáit. Ennek a helyzetnek még - szerintünk - a misszióra nézve további súlyos következményei lesznek.
A református egyházban a misszió ügyét ma, néhány missziói egyesület szorgalmazza, melyhez tartozó lelkipásztorok gyülekezeteikben is igyekeznek egy tervezett missziói programot megvalósí­tani. Ahol az egyházkerületek vagy megyék vezetői támogatják ezeket a kezdeményezéseket, ott bekerülhetnek a figyelem középpontjába a misszió kérdései. (Lásd a Dunamelléki Egyhker. és Missziói Szövetség által ez év június elején rendezett missziói konferenciát.) Ezeken a konferenciákon olykor több értékes javaslat, előadás hangzik el, (olykor fesztivál-szerűen még túl sok is), de azoknak, sem komolyabb kitárgyalására nem kerül sor, sem pedig következményei nem lesznek.
Aki ma a református egyházban a lelki életre és a misszióra hangolódás pozití­v jeleit keresi, annak azt bizonyos gyülekezetekben kell keresnie. Jelen pillanatban még nem mérhető fel azoknak a gyülekezeteknek száma, amelyekben vagy a lelkipásztor vagy egyre több lelkes presbiter kezdeményezésére pozití­v változások következtek be úgy az igehirdetések tartalmában, mint a gyülekezet belső életében és működésében. Örvendetes, hogy egyre több ilyen gyülekezetről tudunk. Ezeknek a változásoknak több katalizátora is van egyházunkban. Az egyik ilyen szervezet a Biblia Szövetség, mely véleményünk szerint igen sokat tett azért, hogy felhí­vja a lelkipásztorok figyelmét a krisztocentrikus, nota bene, kegyelem-központű í­gehirdetés- és gondolkozás fontosságára, és a bibliaiskola jellegű taní­tás jelentőségére a gyülekezetek jövőjét illetően. A Presbiteri Szövetség nagyon sokat tett és tesz a presbiterek és családjaik kegyesség gyakorlásának szorgalmazásáért és azért, hogy felébressze a presbiterekben a gyülekezetükért érzett felelősségét. A többi missziói szövetségről és egyesületről az a benyomásunk, mintha legnagyobb gondjuk saját maguk lelki és anyagi fenntartása lenne, és nem látjuk bennük a Krisztus-testben (globális) gondolkodás jeleit.
Összefoglalva beszámolónkat azt mondhatjuk, hogy véleményünk szerint, a gyülekezetek egy részében elkezdődött pozití­v változások felerősödhetnének, ha az egyházkormányzattól több és világosabb misszió-teológiai támogatást kapnának a lelkészek és egyháztagok. Ez esetben nem érezné magát magányos harcosnak a lelkész. Ugyanakkor fontos lenne egy olyan, team munkában kidolgozott biblikus misszió-teológiai stratégia elkészí­tése és elfogadtatása, melyhez egységesen igazodhatna az egyébként izoláltan működő, sok jó szándékú törekvés a református egyházban. Mivel ennek a panorámának célja csupán az egyház helyzetének elemzése, ezért most nem foglalkozunk a megoldások kérdésével, csupán javasolni tudnánk "Útban a megoldás felé" cí­men, egy konszenzusos, magyar kontextusra készí­tendő, biblikus missziói stratégia kidolgozását.
Elhangzott a Biblia Szövetség, 2008. június 23-27. között Pécelen tartott, teológiai konferenciáján.

Dr. Sí­pos Ete Álmos

Hozzászólások  

 
#1 Rácz Gábor 2011-09-07 20:54
A rendszerváltáskor valamivel több, mint 1200 Református Gyülekezet volt Magyarországon. Idén tavasszal, amikor boritékoltuk a Csillagpont meghívókat, 1098 önálló Egyházközség címe szerepelt a nyilvántartásban. (Persze ha már Theológusok egy része sem Református Gyülekezetbe jár, mit várjunk?)
 

Tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a megjelent írásokhoz megszűnt a hozzászólás lehetősége. Kérjük szíves megértésüket!
(a Biblia Szövetség vezetősége)

Filmismertető

Az Argo-akció
2012. november 22. csütörtök
Közel-kelet. Amerikai követség. Dühöngő muzulmán diákok egy csoportja a kapuk előtt amerikai...
Prometheus
2012. szeptember 29. szombat
színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, 126 perc, 201216 éven felülieknek DVD-n megjelenik:...
Élve eltemetve (Buried)
2011. máj. 16. hétfő
  16 éven aluliaknak nem ajánlott!   Ha rettegsz a bezárt, szűk helyeken, akkor az...
Holtodiglan - egy film, nem nekünk
2014. október 21. kedd
Gondoltál már arra - hacsak a másodperc töredékéig is -, hogy képes lennél-e megölni a...
Őrült, dilis szerelem (Crazy Stupid Love)
2011. szeptember 13. kedd
színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték Íme, egy szellemesen okos mozi – még az...
Avatar
2010. október 28. csütörtök
Avatar világ A filmek – hasonlóan a festészethez, az irodalomhoz, vagy a kultúra más kifejező...
A lélek hullámlovasa (Soul Surfer)
2011. június 24. péntek
(DVD megjelenés: 2011. augusztus 9.) Már javában tombol a nyár és a vakáció is elkezdődött, így...
Foxcatcher
2015. január 29. csütörtök
Ezúttal nincs könnyű dolga a mozirajongóknak, hiszen sok izgalmas...
HÍRmorzsák
2011. július 12. kedd
Eleged van a 3D-s filmekből? Ki nem állhatod, hogy még fizetned is kell azért, hogy szemüvegben...
Rumnapló (The Rum Diary)
2011. november 29. kedd
Hazai bemutató: 2011. december 1. színes, feliratos, amerikai kalandfilm, 120 perc, 2011 16...

Könyvismertető

Egy guru halála
2013. január 04. péntek
Az író a gyermekkora bemutatásával kezdi a könyvet, valós és tényszerű képet festve a...
12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt
2013. október 07. hétfő
A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak...
Reflektorfényben a túlevés
2013. június 03. hétfő
„Isten a falánkságot (más szóval a túlevést) bűnnek tartja: 'Mert a dőzsölő és a falánk...
Fűtő Róbert: Béküljünk ki! ...de hogyan?
2013. november 04. hétfő
A legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén...
Véletlenül milliárdos
2010. november 16. kedd
A közösségi háló (The Social Network) c. film bemutatójának másnapján tartotta...
A viskó
2011. január 13. csütörtök
A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának...
Társtaláló
2012. december 13. csütörtök
Egy fiú, aki 18 évesen lemondott az addig bevett szokásként gyakorolt randevúzgatásról, 5 évvel...

Képek

Invalid RSS link or you're not allowed to read this Picasa gallery or album.

Cikkajánló Biblia és Gyülekezet folyóiratunkból

Reformátusok a nehéz időkben

(Megújulási kísérletek a magyarországi református egyházban a II. világháború után)

Az I. világháború és Trianon traumája után eszmélődő magyar reformátusság a misszió és evangélizáció végzésében kereste és látta a kibontakozás, a talpra állás legfontosabb eszközét, így ez a szolgálat különösképpen is fontos szerepet kapott az egyház életében. Ez részben sikerült is, ám alig múlt el néhány évtized, amikor ismét padlóra került az ország. A II. világháború szörnyűségei és az ezt követő időszak gazdasági-politikai válsága azonban újabb lendületet adott a korábbi kezdeményezéseknek, s ennek köszönhetően a felelős egyházi vezetőket ismét foglalkoztatni kezdte a belmissziói munka kérdése.

Gyermeknevelés - fegyelem és engedés

Ha Isten gyermekekkel ajándékozott meg, akkor azt a különleges missziói küldetést is adta, hogy a szeretet, gondoskodás, tanítás és nevelés nyelvén vigyük őket közelébe. A szülők gyermekeik iránti kapcsolatában is Isten lénye kell, hogy kiábrázolódjon.

A kisgyermek apját, anyját mindenhatónak gondolja, minden bújával-bajával hozzá szalad, az átélt szeretet, védelem, gondoskodás Isten tulajdonságait körvonalazza számára. A pozitív szülőélmények a későbbiekben jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy bizalommal várja a fentről jövő segítséget – immár a Mindenhatótól.

Mit jelent az Urat hordozni a családban?

Ami karácsonyi igehirdetéseinkből kimarad

Legelőször le kell szögeznünk, hogy a címbeli kijelentés nem teológiai vád: nem rossz írásmagyarázókról és figyelmetlen igehirdetőkről lesz szó a későbbiekben. Nem hiba az, hogy karácsonykor nem arról szólunk, akire előadásom utal majd, hanem Jézus Krisztusról. Mert karácsony az ő ünnepe. Az Ige lett testté, halljunk tehát róla, a Krisztusról minél többet! Erre számít és készül a gyülekezet is, amikor beül a padokba. Csak a nagyapámtól hallott legátustörténet szereplője lepődött meg, amikor a maga számára felfedezte a nagy újdonságot. Felolvasta a karácsonyi történetet a jászolbölcsőről, a betlehemi pásztorokról és az angyalról: „... hirdetett nékik nagy örömet, mert született a megtartó, aki..." – és itt, a bibliaolvasás közben lapoznia kellett; s mivel összeragadtak a lapok, ezért többször ismételte: „született a megtartó, aki". Amíg végül, sikeres lapozás után diadalmasan megtalálta: – az Úr Krisztus!

Igyekezzetek a város jólétén!

(Megújulás a fáradozásban)

„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)

Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.

Alapítsunk új egyházat?

A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.

A törvényt betöltötte

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Mt 5,17)

Jézus Krisztus többször is tanított életének, szolgálatának céljáról. A hegyi beszéd nagy ívű gondolatai között a fenti ige világítja meg Krisztus jövetelének jelentőségét. Tanítása az újdonság erejével hatott hallgatóira, és a sokaság álmélkodott azon, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók".

Miként viszonyul Jézus és tanítása az ószövetségi törvényhez? Esetleg Jézus szokatlan gondolatai hatályon kívül helyezték a régi törvényt, és attól független, gyökerestől új tant és kegyességet léptettek életbe?

A hiszékenység csapdái

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

Megtörtént?

Azok, akik évek óta olvassák az újságokat, nézik a tv műsorait, és hallgatják a rádióadásokat, egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést, hogy amiről ezekből értesülnek, az valóban megtörtént? Hiszen néhány nap múlva ugyanabból a hírforrásból az ijesztő hírek, hitelesnek tűnt történetek cáfolatával is rendszeresen találkoznak.

Valószínű, hogy a hírszerkesztők közül kevesen gondolnak arra, hogy ez a lassan megszokottá váló jelenség egyre bizonytalanabb légkört teremt a társadalomban, aminek következménye az a nagyon gyakran használt megállapítás, hogy ma már nem lehet hinni senkinek, illetve semmiféle ténynek.

Legjobb befektetés: a továbbadás

Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy a szegénység és a gazdagság között egyre nagyobb szakadék tátong. Ezt a szakadékot áthidalandó, sok szegény ember mégis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha gazdag volna. Mindezidáig virágzott a hitelpiac, ami hozzásegítette a nincsteleneket ahhoz, hogy gazdagnak látszanak. Hasonlóan népszerűek a szerencsejátékok, ahol néhány tipp, vagy ügyes kártyaforgatás ígér gyors meggazdagodást. Alapvetően járja át korunkat ez a sóvárgás a többre, fényesebbre és korlátok nélküli szabadságra. Ezenközben arról sem hallgathatunk, hogy roppant lelki sötétség és erkölcsi nihil uralkodik a szívekben.

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

Lelki gyengeség - Isten közelségének hiánya

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.

Emlékezz meg az útról!

„...emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened!" (5Móz 8,2)

„Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük." (Mt 25,19)

Mindkét bibliai szakaszban számadásról van szó. Isten kegyelme, hogy időnként maga elé állít, és elszámoltat bennünket. Az adventi, karácsonyi, szilveszteri ünnepkörben több alkalom is kínálkozik arra, hogy az úrvacsorára készülve, számadást tehessünk. Ennek most csak egy fontos, keresztyén gyakorlatunkban mellőzött mozzanatára szeretném ráirányítani a figyelmet.

A Biblia és az egyházak

A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?

A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.

A hazaszeretet, mint kötelesség

A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.

Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.

Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.

Mi történt nagypénteken?

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

Kövess minket facebookon!