www.bibliaszov.hu

(Főtitkári jelentés – elhangzott a BSZ közgyűlésén, Budapesten,
2012. május 5-én)

Úgy gondoljuk, hogy a megalakulásunk óta eltelt 23 év után, illetve a megválasztott tisztségviselők ötéves megbízatásának lejártával, nem csupán költői kérdés az, hogy merre tart a Biblia Szövetség. Többször megfogalmazzuk magunknak is, de mások is felteszik nekünk ezt a kérdést. A helytálló válaszra azért van szükségünk, hogy a számvetés után, ha szükséges, elvégzzük a megfelelő korrekciót, majd jó lelkiismerettel kezdjünk hozzá az előttünk álló feladatok teljesítéséhez.

Az őszinte és helytálló válasz megadásához, az egykor írásba foglalt célkitűzéseinket, és a mostani helyzetünket szükséges összevetnünk.

Ezek szerint, a BSZ azok összefogása – idézem –,

– „akik készek munkálni egyházuk megújulását, és felelősséggel vállalják a hívő ember küldetését,

– akik a Bibliát Isten kijelentésének tartják,

– akik – a reformátori hitvallások szellemében – egyetértenek a biblikusan értelmezett evangélizációval, a hitre jutottak bibliai tanításával, az emberek folyamatos lelki erkölcsi megújításával.”

Választ kell tehát adnunk arra a kérdésre, hogy ezt a három fontos tevékenységet, vagyis az evangélizáció bibliai alapjainak kidolgozását, ill. az ilyen értelemben vett evangélizálást, a hitre jutottak bibliai tanítását és a bibliai erkölcsi normákat az egyházi és világi fórumokon képviseltük-e? A helyes válasz megfogalmazásához szükséges rövid áttekintést adnom arról, hogy Szövetségünk eddig miként tevékenykedett a hármas cél szellemében.

Az evangélizáció bibliai alapjainak teológiája tagjainkat ugyanúgy foglalkoztatja, mint egyházaink képviselőit, s ez olykor vitákat is gerjeszt. A viták oka tulajdonképpen az, hogy az evangélizációval kapcsolatban többféle elvárást és elképzelést fogalmaznak meg keresztyén emberek, ami azután fogalmi zűrzavart eredményez. Az evangélizáció fogalma körül zajló vita jellemzi több évszázada (!) nemcsak a magyar, de az európai és az amerikai egyházi életet is. A problémát tulajdonképpen az okozza, hogy az evangélizáció fogalma és sokak által ismert gyakorlata, valójában a 18-19. század terméke, ami mind gyakorlatát, mind tartalmát illetően folyamatos változik.

Vannak, akik számára az igazi evangélizáció az, amikor arra alkalmas szabadtéren vagy stadionban, hatalmas tömeg előtt egy vagy több napon keresztül prédikál az evangélista, majd az evangélizációt befejezve felszólítja hallgatóit, hogy most döntsenek Jézus mellett. Azokat pedig, akik (úgymond) döntöttek, előre hívja bizonyságtételre vagy közös megtérő imádságra. Az evangélizációnak egy későbbi formája volt az, amikor a helyi gyülekezetben szerveztek olyan igehirdetés-sorozatot, aminek témája a bűnnek és az ember romlottságának erőteljes hangsúlyozása, valamint a Jézus Krisztus keresztáldozatának bűntörlő erejéről szóló bizonyságtétel volt. Ezt mindig a bűnbánatra és megtérésre történő felszólítás követte. Az evangélizációt eredményesnek és hitelesnek abban az esetben értékelték, ha sokan jelentették be, hogy megtértek, nagy kudarcnak, ha csak kevesen jelezték ezt, majd egyenesen tragikusnak, ha senki sem jelezte megtérését. Napjainkban pedig már evangélizációnak nevezik a vasárnapi igehirdetést, vagy a bűnbánati héten elhangzó igehirdetés-sorozatot is.

Mára, a fiatalabb nemzedék az evangélizáció fogalmával nemigen tud mit kezdeni, míg az idősebb nemzedék, a múltbeli lelki ébredések evangélizációs élményének, hangulatának és gyakorlatának megismétlődését várja. Nem tagadhatjuk, hogy ilyen emlékekhez kapcsolódó elvárások Szövetségünk tagjai között is megfogalmazódnak.

Tudnunk kell azonban, hogy a 18. századi evangélizációs mozgalomban, annak kezdetétől napjainkig, két tábor vitázik az evangélizáció lényegéről. Az egyik tábor képviselői szerint – aminek első és legjelentősebb képviselője, az angol J. Wesley (1703-1791) volt – mindent el kell követni ahhoz, hogy az emberek, a Wesley által megállapított sablon szerint térjenek meg. Ettől kezdve lényeges elem – ennek a tábornak képviselői szerint – az evangélizációs módszer. Azaz, fontos követelmény, hogy az evangélizációs igehirdetés mély érzelmi hatásokat váltson ki, mint pl. a sírás, bűnvallás, összetöretés, nyilvános kiállás bűnvallásra vagy bizonyságtételre, illetve az ezt követő kitörő öröm. Szerintük az igazi megtérés megrázó élmény, emlékezetes örömérzés, a Szentlélek megtapasztalása önmagunkban. E táborhoz tartozók tanítása szerint az evangélizáció legnagyobb eredménye, sőt az Úr jelenlétének és hatalmának igazi bizonyítéka a minél több újjászületett ember. Ezért szorgalmazzák az evangélizáció végén a visszajelzést (fel kell állni, megjelölt helyre kimenni, ahol a megtérteket számba vehetik stb.) Ha nincs ilyen látható eredménye az evangélizációnak, az jelentős kudarcnak számít.

A másik tábor szerint – élükön az angol G. Whitefielddel (1714-1770) – az embereknek elsősorban az Isten objektív igazságait, a Jézus Krisztus halálában és feltámadásában véghezvitt, már megtörtént üdvtettét kell hirdetni, majd a Jézusba vetett (illetve a Krisztus által végbevitt üdvtetteire vonatkozó) hitre kell felszólítani őket. Whitefieldék Jézus szavára (Mk 16,15-16) hivatkoztak: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”. Az ehhez a táborhoz tartozók szerint az evangélium hatékonyságát nem a megtért emberek létszámában lehet lemérni, hiszen az evangélium az egyik embernek élet illata az életre, a másiknak halál illata a halálra. Ők azt hangsúlyozták, hogy azért kell az Isten objektív, befejezett, azaz az egyéntől független igazságait hirdetni, mert az üdvösséget megragadó hit az evangélium hirdetéséből és meghallásából ébred fel az emberben (Rm 10,17).

A másik tábor (Whitefieldék), az első tábornak (Wesley-éknek) azt vetették szemére, hogy evangélizációjukban a hangsúlyt nem az evangélium ígéretére és a Jézus Krisztusban adott feltétel nélküli kegyelemre helyezték, hanem az embernek, Jézus Krisztust megragadó döntésére. Vagyis az első tábor mindig azt hangsúlyozta, hogy „én jövök Jézushoz”, „én szólítom meg őt”, „én rendezem a viszonyomat vele” stb. A második tábor képviselői tehát azt kifogásolták, hogy Wesley-ék evangélizációjának középpontjában és gyakorlatában nem a Krisztus elvégzett váltságában való hitre történik a felszólítás, hanem a Jézus melletti döntésre, majd kiállásra való hívás áll, azaz a hangsúly nem Jézus Krisztus elvégezett váltságművére, hanem az ember tettére került.

Lényegében ez a vita máig sem zárult le, és ahol az evangélium lényegével komolyabban foglalkoznak, ott mindig előjön. Egy 20. századi ismert teológus, F. Schaeffer (1912-1984) úgy értékelte ennek a vitának eredményét, hogy mára az evangéliumi keresztyénség feladta a bibliai objektív igazságot, és „elszubjektivizálta” azt. Ezzel azt a szemléletmódot jellemezte, ami szerint üdvösségünk egyedül rajtunk múlik, s annál biztosabban rendelkezem vele, minél jobban érzem magamban akár a bűnt, akár a bűn miatti összetöretést, vagy az üdvösség békességét és szentlelkes örömét. Ha viszont ezt nem érzi valaki, és csupán annyit mond, hogy hiszi az evangéliumot, az nem elégséges üdvbizonyíték a szubjektivizált keresztyénnek. Ez a szemlélet ugyanis figyelmen kívül hagyja, hogy üdvösségünk Krisztusban már befejezett, objektív valóság, aminek megtörténtét csak hit által ragadhatjuk meg. Az evangélium elszubjektivizálásának eredménye lett az egyre nagyobb intenzitással terjedő karizmatikus, rajongó, illetve érzelmeket kereső és lelki élményeket kínáló ún. neoprotestáns keresztyénség.

Úgy vélem, ez a vita nem elméleti szőrszálhasogatás, ami néhány teológus (elefántcsonttoronyban folyó) íróasztal melletti töprengése, hanem olyan állásfoglalásra késztető vita, amelynek tétje mind a magyar, mind a nemzetközi evangéliumi keresztyénség jövője! Lehet, hogy ennek lényegét és felelősséget tagjaink egy része még nem érzi, ezért őket arra kérem, hogy higgyenek a „látóknak”, és támogassák munkájukat!

Mindezeket azért volt fontos ismertetni, mert vannak, akik a BSZ új útjáról beszélnek, pedig szó sincs semmiféle új útról. Mi éppen a régi úton szeretnénk haladni, a második tábornak, a nagy evangélistának, Whitefieldnek és társainak útján, akik nagyon fontosnak tartották az evangélizációt, de a módszernél még fontosabbnak ítélték a tartalmát, a Krisztusban megjelent üdvözítő kegyelem és a befejezett megváltás meghirdetését. A több generációval előttünk élő igehirdetők egy része is ennek elhívésére bíztatta az embereket. Mi ilyen tartalmú evangélizáción fáradoztunk, és a jövőben is ezen az úton szeretnénk haladni.

Az alapszabályunkban megfogalmazott második célként a hitre jutottak bibliai tanítását jelöltük meg. A hitre jutottak tanítását Jézus már a missziói parancsban tanítványai szívére helyezte: „tanítván őket…”. Hogy milyen fontos a már hitre jutottak tanítása, tükrözik a levelek is, amelyeket a már megtért hívőknek írtak az apostolok. Őket ugyanis nem evangélizálni, hanem tanítani kell. „Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük el újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek” (Zsid 6,1). A „Krisztusról való kezdetleges beszéd” a Krisztus keresztjének és feltámadásának következményéről, a megtérésről, bűnbocsánatról szóló evangélium, ami a hívő élet fundamentuma. De fundamentumot mindig az épület kedvéért vetünk. Az idézett igeszakaszban viszont arra figyelmeztet a Szentlélek, hogy az újjászületett hívők ne a már régebben megtörtént megtérésük körül forogjanak, mert a fundamentumvetést követnie kell a falak, az épület építésének! Ez az építkezés pedig a tanítás, a mélyebb bibliai tanítások megismerésével történik. S mivel a tanításban ill. tanulásban nem jeleskedtek annak a kornak hívői sem, ezért írja kicsit szemrehányóan az apostol: „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédének kezdő elemeire tanítson titeket valaki; és olyanok lettetek, akinek tejre van szüksége és nem kemény eledelre… Az érett korúaknak pedig kemény eledel való…” (Zsid 5,12.14)

Ha van valami, amivel egyházaink a megtért embereknek adósai mind a mai napig, az a tanítás. Ennek hiánya miatt hagyják el idősek és fiatalok tömegei ma is egyházainkat. S ennek hiánya miatt topog egy helyben sok hívő ember. Ezért lett fontos célkitűzésünk a Krisztusról való érettebb beszéd közvetítése, az Atya és a Krisztus ama titkának megismertetése, „amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2,3).

Tekintettel arra, hogy a BSZ tagjai újjászületett hívőnek vallják magukat, érthető, hogy közöttünk is egyre jelentősebb hangsúlyt fektetünk „a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített” (2Tim 3,16-17). Egyébként az eltelt években bebizonyosodott, hogy a BSZ oktató, tanító tevékenységére egyre nagyobb igény van országszerte. Ezért sem tudjuk elfogadni azt az érvet, hogy a BSZ inkább evangélizáljon, mint tanítson.

Tanító szolgálatunkkal kapcsolatban olyan vélemények is megfogalmazódtak, hogy a BSZ-ben új tanítás, új gondolkodás jelent meg. Ezt valószínűleg azok terjesztik, akik nem ismerik a régit, a reformátori tanításokat. Teljes alázattal és felelősséggel állíthatom, hogy semmiféle új tanítást sem követünk és képviselünk, csak a korábban elhanyagolt tanítás lett hangsúlyos számunkra. Csak évtizedes rossz beidegződéseket szeretnénk megváltoztatni a biblikus apostoli és reformátori felismerések közvetítésével. Mi csak régen betemetett kutakat igyekszünk kiásni, és onnan a reformáció friss vizét felszínre hozni. Tanításunkat komoly tusakodások és imádságok alatt közösen fogalmazzuk meg, ezért is kérjük tagjainkat, hogy imádkozzanak a tanítókért, hogy nyissa meg előttük a Szentlélek az ige ajtaját!

Ahogy egyre látványosabban elönti országunkat, így gyülekezeteinket is, a tévtanítások özönvize, ahogy tanításukban és kegyesség-gyakorlásukban egyre jobban hamissá válnak, eltérnek az igazitól az európai történelmi egyházak is, egyre jobban erősödik bennünk az a tudat, hogy a Biblia Szövetség egyik fontos missziói feladata, küldetése a reformátori, világos bibliai tanítás továbbadása, hirdetése.

Örömmel jelenthetem, hogy bibliaiskolai tanfolyamainkra évek óta jelentős számban jelentkeznek emberek, s a vidéki hétvégi tanfolyamainkra is sok gyülekezettől kaptunk meghívást. Több városban pedig újabb csoportokat is kellett indítanunk.

Alapszabály szerinti harmadik célkitűzésünk a bibliai etikai normák meghirdetése az ország erkölcsi megújítása céljából. Az eltelt ötéves ciklusban is (immár 18 éve!) ezt a célt szolgálták a Fontos kérdések sorozatunk előadásai. A bibliaiskolák tanfolyamain külön tantárgy a keresztyén etika, és a világi fórumokon is közzétett nyilatkozatainkban, a Biblia és Gyülekezet című folyóiratunkban megjelentetett írásokban, de az elektronikus médiában és egyéb kiadványainkban is megragadtuk a lehetőséget arra, hogy megfogalmazzuk és képviseljük a bibliai erkölcsi normákat, vállalva az ezzel járó világi és egyházi megbélyegzéseket is. (Általában ennek terhét tagjaink kevéssé viselték!)

A BSZ tehát az Alapszabályában rögzített célokat képviselte, és próbálta megvalósítani az elmúlt öt év során is. Ha számba vesszük csupán a 2012-re tervezett rendezvényeinket, akkor azok is azt bizonyítják, hogy ebben az 52 központi rendezvényünk, benne evangélizációs és hitmélyítő csendeshetek, ifjúsági táborok, teológiai, orvos, pedagógus stb. konferenciák, családi és házaspári napok-hetek, de a programfüzetben fel nem tüntetett körzeti rendezvények és a majdnem hasonló számban tervezett bibliaiskolai tanfolyamok is ezeket a célokat szeretnék megvalósítani. Amikor visszatekintünk a programoknak erre a gazdag kínálatára, csak hála lehet a szívünkben és alázat a mi Urunk felé azért, mert nemcsak, hogy erre méltat bennünket, de erőt is ad a munkálkodók viszonylag kis létszámú csapatának.

Szolgálatunkban erősít bennünket annak ismerete is, hogy hazánkban több egyházon belüli vagy kívüli missziói csoport is fáradozik az evangélium hirdetésén, és a bibliai erkölcsi normák terjesztésén, akiknek névszerinti felsorolásától most hadd tekintsek el. De Romániában, Szlovákiában, Kárpátalján, Szerbiában, Ausztriában, Angliában, Írországban, Németországban, Svájcban is élnek hívő testvéreink, akiknek többségével kapcsolatban vagyunk, s akikkel ugyanazért az ügyért fáradozunk. Rendszeresen imádkozunk a külmisszióban szolgáló magyar származású testvéreinkért, hogy kísérje áldás az Úrban való munkájukat.

A Szövetség tisztségviselőinek nevében is kérem tagjainkat, hogy imádkozzanak az üldözött keresztyén testvéreinkéért, akik börtönökben, internáló táborokban sínylődnek; és azokért, akik életüket is veszélyeztető nehéz külső körülmények között gyakorolják hitüket. Gondolunk itt az Észak-Koreában, Afganisztánban, az ázsiai és afrikai iszlám országokban keresztyén hitükért üldözött testvéreinkre! Figyelmeztető jelenség az a tény, hogy amíg Európában és Amerikában az iszlám követői jogszerűen gyakorolhatják hitüket, addig az iszlám országok többsége agresszíven intoleráns az ott élő keresztyénekkel szemben. Nehezményezzük, hogy az Európai Unió demokráciától hangos vezetőinek ehhez a súlyos diszkriminációhoz eddig kevés szava volt.

Hitet erősítő élményt jelentett számunkra 2011-ben a német, svájci és magyar Biblia Szövetség közös kongresszusán, a svájci Dübendorfban történt részvétel, ahol a BSZ-t nyolctagú delegáció képviselte. A konferencián a találkozás öröme mellett azt is felismerhettük, hogy a nyugat-európai hívő nép lelki helyzetéhez képest minket, magyarokat kiváltságban részesít Isten, amiért nagyon hálásak lehetünk az Úrnak.

Kedves Testvérek! Tekintettel arra, hogy a Biatorbágyi Belmisszióval kapcsolatunkat felelőtlenül tett kijelentések és pletykák próbálják folyamatosan mérgezni, szükségesnek tartjuk a közgyűlés előtt is kijelenteni, hogy a Biblia Szövetség vezetősége és Tanácsa részéről a Biatorbágyi Belmissziót érintő semmiféle intézkedés, vélemény, kijelentés nem adott alapot a rosszindulatú híreszteléshez. A BSZ nem támadta és támadja az ott folyó szolgálatot, senkit nem tanácsoltunk el az ottani programokon való részvételtől vagy szolgálattól. Az ilyen rosszindulatú híresztelésekhez a BSZ vezetősége soha nem volt, és nem is lesz partnere senkinek. És ha vannak is olyan misszió-teológai témák, amiben eltérő a látásunk, ez nem akadályoz bennünket abban, hogy erről a helyről is kérjük szolgálatukra az Úr gazdag áldását!

Tisztelt Közgyűlés! Tagságunk nevében is szeretnék köszönetet mondani azoknak a szolgáló testvéreknek, akik adományukkal, fizikai, szervező és lelki munkájukkal, imádságukkal az elmúlt évben is hozzájárultak küldetésünk betöltéséhez. Külön is köszönjük a péceli székházunkban szolgálóknak az egyre több áldozatot kívánó munkálkodását, nem kevésbé körzetfelelőseink önzetlen és áldozatkész szervezői és lelki szolgálatát. Köszönjük a bibliaiskola oktatóinak és munkatársának fáradozását. Köszönöm vezető társaimnak, a tanács és a bizottságok tagjainak, a csendeshetek és napok szolgálóinak, a fizikai munka terheit is vállalóknak, a színvonalas előadásokkal felkészült szolgatársaimnak, a folyóirat, a honlap és kiadványaink szerkesztőinek, lektorainak, a cikkek íróinak, hogy önzetlenek voltak a szolgálatban, nem a maguk hasznát keresték, inkább vállalták a munka terhét, és szabadidejüket fordították arra, hogy másokat gazdagítsanak.

Szeretettel köszöntjük közöttünk a 2011 májusa óta felvett új tagjainkat. Örülünk minden csatlakozó drága testvérünknek, és kérjük őket, intenzíven kapcsolódjanak be a BSZ szolgálatába! Kívánjuk, hogy legyenek sóvá és kovásszá közöttünk, és a lakóhelyük szerinti gyülekezetben, még akkor is, ha ez utóbbi talán sokszor lehetetlennek tűnik számukra!

Hálás szívvel emlékezünk az előző közgyűlésünk óta az Úrhoz hazatért BSZ tag testvéreinkre:

A 2011-es közgyűlés óta elhunyt BSZ-tagok (vagy akikről azóta értesültünk): Balogh Béla (Ruska – Szlovákia); Bogyó Ferenc (Budaörs); Borbás Béla (Jármi/Őr); Csizmadia Etelka (Fehérvárcsurgó); Horváth Károly (Budapest); Kálmán István (Debrecen); Kalmár Istvánné (Debrecen); Koncz István (Nyíregyháza); Kozma Gyula (Miskolc/Biharkeresztes); Lengyel Lajosné (Mátészalka); Orosz Ferenc (Pécel); Pappné Deák Rozália (Monor); Pázsit Józsefné (Zalaegerszeg/Budapest); Pintér Ilona (Budapest); Polónyi Gyöngyi (Budapest); Reményi Gabriella (Budapest); Somlai Ferencné (Budapest); Somogyi László (Szalkszentmárton); Szentpéteri Géza (Budapest); Szuda Károlyné (Albertirsa); Tomasovszky Mihályné (Nyíregyháza); Tóth László (Miskolc); Zábel Jánosné (Szentmártonkáta); Zakar Józsefné (Csemő-Zöldhalom); Dr. Zátonyiné Kegyes Teréz (Budapest). Legyen emlékük áldott a Biblia Szövetség tagjai között is!

Kedves Testvérek! Valamennyien megkapták az értesítést arról, hogy a BSZ tisztségviselőinek ötéves ciklusra szóló megbízatása a mai nappal lejár, ezért felhatalmazásunkat a BSZ közgyűlésének visszaadjuk. Kérjük, hogy a most sorra kerülő választáson az Úrra figyelve, jó lelkiismeretük szerint szavazzanak! És folyamatosan imádkozzanak azért, hogy szervezetünk betölthesse azt a küldetést, amit az Úr ránk bízott.

Végezetül, ami Urunk „adja meg nektek,… hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben, hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben” (Ef 3,16-17).

Dr. Sípos Ete Álmos főtitkár