Igyekezzetek a város jólétén!
- Írta: Dr. Mikolicz Gyula
(Megújulás a fáradozásban)
„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)
Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.
A szentírásbeli kijelentés nem változott az idők folyamán, ezért nagy biztonsággal folyamodhatunk a teremtéstörténet utolsó napi eseményéhez, ahol is ezt olvassuk: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert..., uralkodjék... az egész földön...", később pedig ezt találjuk: „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze" (Gen 1. és 2.). Már ez a két kijelentés is elég ahhoz, hogy (legalább) a keresztyének felismerjék kötelezettségüket, felelősségüket.
A történelem folyamán mégis, többször is ellentmondásos volt a város, az ország, a világ jólétéért való munkálkodás, sőt, az elutasító hozzáállásra is találunk példát. Ilyenkor az uralkodó szemlélet és gyakorlat vagy csak a város jólétével kíván foglalkozni, vagy gyanúsnak, elítélendőnek minősíti az egyház politikai felelősségéről, a hazaszeretetről, a keresztyének pozitív politizálásáról szóló tanítást, és az erre történő bíztatást. A keresztyéneket pedig megkísérti a megfáradásba való beletörődés, a valóságtól az irreális felé való hátrálás, de a szentségtelen hatalomgyakorlás is; döntésüket pedig biblikusnak tűnő magyarázattal indokolják.
– Talán a tanítvány, Péter volt az első, aki szerette volna a világtól elvonulva, egy magas hegyen, jó társaságban tölteni élete következő időszakát (Mt 17): „... építek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet." Döntésének magyarázata: „jó nekünk itt lennünk"; de a későbbi esemény kijózanította őt, s lejöttek a hegyről.
– Már a korai keresztyénségben megjelentek a remeték, a kolduló és oszlopos szentek; majd pedig számukra monostorokat, kolostorokat építve hitelesítette döntésüket a középkori egyház. Ideológiájuk biblikusnak tűnhet: a hétköznapok terhétől mentesen, teljes szívvel, idővel keresni, szolgálni, imádni Istent. Amikor a XVIII. század végén királyi rendelkezéssel feloszlatták ezeket a rendeket (pl. Magyarországon), akkor ennek indoklása az volt, hogy a közösségek nem végeznek az állam számára hasznos tevékenységet. Évekkel később néhányan visszakapták működési engedélyüket; azok, akik vállalták a hasznos tevékenységet is: oktatást, betegápolást, gazdálkodást...
– Évszázadok óta téves úton jár a nyugati (Róma), de a keleti (Bizánc) egyház is, amikor az egyház hatalmát összetéveszti a felsőbbség hatalmával. Császárt, királyt koronáztak, de a pápa fején is ott díszelgett a minden hatalom jelképe, a tiara; kifejezve ezzel, hogy a földön egyedül az egyház az élet és halál ura. Mérhetetlen sok könny, gyász és istenkáromlás tapad ehhez a gyakorlathoz, ami abból a sátáni indulatból fakad, hogy az egyház a politikai felelősség helyett politikai hatalomra vágyik.
– Közelmúltunk nehezen feledhető nyomorúsága az, hogy sokakkal elhitették: akkor szolgálják hasznosan a szocializmust, és léphetnek be a nagy lehetőség kapuján, ha hazájukat, családjukat, hitüket, lelki testvérüket megtagadják, elárulják. Az ebből mára megmaradt megnyomorított életek, a szétesett társadalom, a bizalomhiányos emberi kapcsolatok, mint rothadt gyümölcsök mételyezik életünket. Szenvedünk és sóhajtozunk a vadkapitalizmus embertelenségétől, az összefogás hiányától, a kimondott szó értékvesztésétől, a család széthullásától, a létbizonytalanságtól, a természet tönkretételétől, a mindent elborító szeméthegyektől, a korrupció, a hazugság, az átverés, az erkölcstelenség törvényesítésétől. Attól, hogy nincs jólét a városban.
Néhány keresztyén imádkozik ugyan azért, hogy vessen Isten gátat ennek a megállíthatatlannak tűnő folyamnak, de az eseményekben kevesen ismerik fel személyes felelősségüket. Vajon mit tettek azért, hogy ne így legyen? S mi az ő személyes feladatuk, hogy mindez megváltozzék? Úgy gondolják, hogy a cselekvés mások kötelessége. Abban a hamis látszatban reménykednek, hogy ők valami csoda folytán megúszhatják, és családjukat sem éri majd károsodás.
Azok számára, akik bizonytalanok abban, hogy keresztyénként felelősséggel tartoznak-e a város jólétén munkálkodni, hadd soroljak fel néhány történelmi személyt, akik jó bizonyságai a felelős munkálkodásnak.
– A számtalan sok ószövetségi példa közül lássuk Józsuét, aki hűségesen teljesítette hazát teremtő megbízatását; Dávidot, aki népét „pásztorolta is tiszta szívvel, terelgette ügyes kézzel" (78. Zsolt); de megemlítem a nem zsidó Círust, a perzsa királyt is, akinek „a föld minden országát adta az Úr, a menny Istene..." (Ezsd 1), és ezt a hatalmat a fogságban lévő nép javára is fordította.
– Az Újszövetségből csak Jézust emelném ki, mint örök példaképet minden kor embere számára, aki messiási küldetésével azonosulva tanított, gyógyított, halottat támasztott, politizált, kenyeret adott az éhezőknek, bort szaporított az örvendező ifjú pár számára, polgárként adót fizetett...
– A magyar történelem az államalapítástól kezdve bővelkedik hűséges, a hazáért, a közösségért (sokszor életüket sem kímélő) személyekkel. Sok protestáns is volt közöttük: Dévai Bíró Mátyástól kezdve Tinódi Lantos Sebestyén, Bocskai István, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Ráday Pál, de Lorántffy Zsuzsanna és Zrínyi Ilona tettein át az aradi vértanúkig, illetve közelmúltunk hőseiig, akik bátran, börtönt vagy kilakoltatást is szenvedve politizáltak, szolgáltak a kommunista ideológia béklyói közt. Itt élnek még közöttünk néhányan, akik fegyvert fogtak az 1956-os forradalomban, és egyenes derékkal vállalták a hátratételt az azt követő maszatoló gulyáskommunizmusban is.
Akik ma lerázzák magukról a városért való felelős munkálkodás kötelességét, azok meghasonlott emberek. Igényelik (sőt hiányolják!) a város jólétét, áldását, ennek terhét viszont másokra vetik. Életművészek ők, akik hamis és bibliátlan látással prófétálnak: Az állam a Sátán találmánya és alkotása, ezért a politika piszkos tevékenység, úri huncutság, és egy harcos sem avatkozhat az élet dolgaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki őt harcossá avatta...
A keresztyéneknek ki kell vetniük maguk közül ezeket a hamis próféták által sugallt gondolatokat, és meg kell újulniuk a felelős politizálásban, a közös feladatokban, „az intésben, a megjobbításban, az igazságban való nevelésben". Mert Isten akarata ma is a város jóléte.
Mit jelent a megújulás?
– A gondolkodásban való megváltozást, és az átgondolt, megfontolt cselekedeteket.
– Azonosulást a jézusi kijelentéssel: „Az én atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom" (Jn 5,17). A Szentháromság nem csak lelkeket újít, hanem tevékeny a teremtett világban is. Isten kormányzó kegyelme minden természeti állapotra, helyzetre, élőre és élettelenre kihat. A teremtéskor az Úr feladattal bízta meg az embert, ezért társaként vehet részt – többek között – a város jólétének munkálásában is.
– Jelenti a társadalmi folyamatok, a történések kiváltó okainak, azok kihatásainak megismerését; a társadalmi szereplők, az őket mozgató ideológiák beazonosítását; tájékozódást a napi és hetilapokból, az internetről, a képi sajtóból.
– A személyes vélemény megfogalmazását; a helytálló véleményt a tisztességes közösség formálja.
– Aktivitást a vélemény kifejezésével: támogató vagy tiltakozó levelekkel, állásfoglaláshoz való csatlakozással, tüntetésen, sztrájkban, nemzeti, közösségi rendezvényeken való aktív részvétellel, a Himnusz, a Szózat bátor éneklésével.
– Jelenti a szűkebb környezet alakításában, az erre a célra alakult civil szervezetek munkájában (falu-szépítéstől a környezetvédő munkán át az iskolaszéki tevékenységig) való aktív részvételt, a míves kultúra ápolását és gyakorlását, de a nyomorultak segítését, a betegek gyámolítását is.
– Az elcsatolt országrészek felfedezését, az ott élő nemzettársainkkal való együttérzést, támogatásukat, például azzal, hogy nem nevezzük őket románnak, ukránnak, szerbnek vagy szlováknak. S ha nem a görög tengerparton, hanem Székelyföldön töltjük szabadságunkat, akkor költekezésünkkel még gazdasági támaszt is nyújtunk számukra.
– És jelenti a legfontosabb pozitív politikai kötelességünket, az önkormányzati és országgyűlési választáson, népszavazáson való aktív részvételt, a kiérlelt és megfontolt határozottsággal leadott szavazatot; a nyilvánvalóan istentelen ideológia (homoszexualitás, házasság, gyermek és élet ellenesség...), a szocialista rendszer embereinek, a politikai kóklereknek, a liberális elitnek elutasítását. Kálvin János így figyelmeztet ma is bennünket: „És ti, népek, kiknek Isten szabadságot adott, vigyázzatok, hogy Istennek eme kegyelmére (ti., hogy elöljáróikat, felsőségeiket maguk válasszák – M. Gy.) méltatlanná magatokat ne tegyétek azáltal, hogy a legfelsőbb hivatalokba Istennek ellenségeit és haszontalan embereket választotok!" (Sámuel könyvének magyarázata).
Példátlan történelmi lehetőség számunkra, hogy Isten ajándékként meglepően szélesre tárta előttünk a város jólétéért való munkálkodás ajtaját.
Senki ne hallgasson az altató rigmusokra! Isten népe ne kövesse az előző politikai rendszerben rákényszerített hamis gyakorlatot, hanem bátran lépjen be a nyitott ajtón!
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel
(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXI. évfolyam, 2009. október)
cím: 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b (
tel./fax: 06-28-452-334
email: 
webmester: 
számlaszám: 11742331-20002279 (OTP)
adószám: 19171982-1-13