A weboldalon sütiket (cookies) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A honlap további használatával Ön hozzájárulását adja a sütik használatához. Tudjon meg többet az oldalon használt sütikről.

Üdvözlünk a Biblia Szövetség Egyesületnél! Kövess Facebookon facebook 161, iratkozz fel RSS-re feed1, olvasd német de flag1 vagy angol EN Flag1 nyelvű összefoglalóinkat!

www.bibliaszov.hu

Programok

Események nem találhatóak

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

A segítségnyújtás bibliai irányelvei

Az apostolok behatóan foglalkoztak leveleikben az anyagi javak kérdéseivel. Rámutattak arra, hogy azokkal – mint Istentől származó ajándékokkal – jól kell sáfárkodniuk a hívőknek. Nemcsak megélhetésükre, hanem Isten ügyének támogatására, és a valóban rászoruló testvéreik segítésére használhatják. Ez utóbbira apostoli parancsot is kaptak (1).

Ez érthető is, hiszen az első keresztyén gyülekezeteket többnyire – bár nem kizárólag – szegény, sőt nincstelen hívők (pl. rabszolgák) alkották (2). Az újszövetségi levelek számos útmutatást tartalmaznak arra, hogy a hívők hogyan használják anyagi javaikat a rászorulók megsegítésére: jókedvvel; aszerint, amijük van; bőkezűen; szívesen (3). Az apostoli útmutatások komolyan vételét számos lelkesítő példa bizonyítja (4). A levelekben feltűnőek a gazdagabb hívőkhöz szóló figyelmeztetések (5). Természetesen, találunk olyan igehelyeket is, amelyek óvnak a lustaságtól, másokon való élősködéstől (6), a gazdagság utáni epekedéstől, a gazdagsággal való dicsekvéstől (7), a szegények hátrányos megkülönböztetésétől (8), ugyanakkor tanítanak a megelégedésre (9). Az egymás megsegítésére indító újtestamentumi kijelentések mögött világosan látszanak Istennek Izrael számára adott parancsai, ígéretei, valamint az ótestamentumi példák sokasága (10).

A segítségnyújtás indítékai

Vegyük számba, miként igyekeztek az apostolok buzdítani az anyagi segítségnyújtásra!

a) Először is, tanították Jézus visszajövetelét. Ezért a keresztyén egyházban eleven volt a Jézus közeli visszatérésébe vetett reménység. Hitték, hogy Jézus ismételt eljövetelével megvalósul majd Isten Országa is. Ezért az új világért szüntelenül esedeztek, megérkezésére pedig úgy készültek, mint annak leendő polgárai. Ehhez a készülődéshez hozzátartozott, hogy az eljövendő világ emberi-társadalmi viszonyaiból (szeretetközösség) igyekeztek valamit megvalósítani már a gyülekezetekben is. Mivel Isten Országában a szeretet uralkodik majd, ahol nem lesz gazdag és szegény, ezért a keresztyének kötelességüknek tartották, hogy szeretetből egymásról anyagilag gondot viseljenek, s anyagi javaik megosztásával is láthatóvá tegyék Isten eljövendő királyságának leendő viszonyait.

b) Az apostolok tanították az egyház egységét is, vagyis azt, hogy a hívő nép egy nagy, szeretetteljes családot alkot (11). Ők a mennyei Atya fogadott fiai és lányai, és ezért egymást „testvéreknek" szólíthatják. Tudták az ótestamentumból, hogy Atyjuk a szegények gondviselője (12), aki családja tagjait is az egymás iránti gondviselésre kötelezi. Ebben a nagy családban nem történhet az meg, hogy valamelyik családtag szűkölködik, amíg a másik „könyékig vájkál" a földi javakban. Ezért egyféle vagyonközösségre is törekedtek – mindezt testvérszeretetből és önkéntesen (13). „A szociális kötelezettségnek és a közösségben való létel örömének érzése az Egyházban addig soha nem tapasztalt erővé lett. Az, hogy ez az új társadalom, Istennek, s Krisztusnak családja, netovábbja minden boldogságnak." (14)

c) Az apostolok világosan felismerték, hogy Jézus a világ és így az Egyház Feje! Következésképpen az első keresztyének Jézust, Úrnak vallották, őt tartották a földi Egyház urának, az Egyházat pedig a Krisztus testének (15), az új ég és föld új társadalmának – vagyis az új emberiségnek. Arra törekedtek, hogy az Egyházban, illetve ennek gyülekezeteiben Jézus akarata érvényesüljön mind a hit, mind a hétköznapok kérdéseiben, aki azt parancsolta, hogy a hívők szeressék Istent és felebarátaikat (16), és a felebaráti szeretetet igyekezzenek „cselekedetekre váltani" (például anyagi segítségnyújtással) (17). Emlékeztek arra, hogy Jézus határozottan figyelmeztetett, hogy az utolsó ítéletkor megvizsgálja majd, hogy követői miként bántak a körülöttük élő szegényekkel, elesettekkel, rabokkal, betegekkel, szűkölködőkkel (18). Ez is a jótettekre sarkallta őket.

d) Az apostoli tanításból kiolvashatjuk azt is, hogy a hívő ember megszentelődésének vannak szociális aspektusai, és a megszentelődés nem teljes a szociális kötelezettségek komolyan vétele nélkül (19). Ez a szemlélet éles ellentétben áll azzal a ma is divatos elképzeléssel, hogy a megszentelődés csak személyes kérdés, azaz magánügy. Az apostolok szerint az egyes hívő ember az Isten népének egyik tagja, aki ezért Isten Országának polgárai közé tartozik. Testvéreivel meg kell osztania lelki kincseit, valamint anyagi javait. Pál apostol egyenesen Jézus példájával bátorította testvéreit a nélkülözők, éhséggel sújtottak megsegítésére: „ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (20) Logikája szerint az Úr Jézus irántunk megnyilvánult szeretetének elfogadásával örök lelki kincsekkel gazdagodtunk meg. Ez azután arra kötelez bennünket, hogy földi javainkból, amelyek mulandók, lehetőségeink szerint adjunk azoknak a valóban rászorulóknak, akiket Isten éppen elénk hoz, és ezzel mintegy ránk bíz. Ezen túl, Pál, még – Jézus szavaira építve (21) – az Úr ígéretével is biztatott a rászorulók felkarolására: „A jókedvű adakozót szereti az Isten." (22) Ezekből, a hívő embereknek szóló felszólításokból megérthetjük azt, hogy a rászorulók megsegítése megszentelődésünk kérdése is.

e) De az apostoli tanítás érinti az Egyház világban betöltött szerepét is. Ezért az első keresztyének tudták, hogy Isten, a látható Egyházzal mutatja be, hogy mi volt az eredeti célja az emberiséggel. Ti., hogy teremtményei gyakorlati módon szeressék őt és egymást. Ennek megjelenítését az Egyházra bízta. Akik az egyháztagok közül ezt megértették, azok hívatásuknak tartották, hogy a világ előtt beteljesítsék Istennek ezt a célját. H. Chadwick rámutatott arra, hogy milyen missziói erő rejlett abban a tényben, hogy a keresztyének nem csak az aréna, hanem a hétköznapi élet porondján – a hitetlenek számára látható, tapasztalható módon – is szerették egymást: „...a cselekvő szeretet a kereszténység sikerének talán legnyomósabb oka." (23) Nyilvánvaló, hogy Jézus parancsainak betöltésével vált népe ebben a világban sóvá és világossággá, s nyert missziói erőt (24).

A segítségnyújtás egyháztörténeti példái

A Krisztus utáni első századok eseményei is azt jelzik, hogy a keresztyének igyekeztek komolyan venni az egymás megsegítésére vonatkozó parancsokat. Tertullianus egyházatya szerint: „Még ha van is valami közös pénzkészletünk, azt sem rugdosással szedtük össze istentiszteletünk számára. Közöttünk mindenki ad a hónap egyik napján, vagy amikor neki tetszik, egy kis összeget, de csak akkor, ha módja van rá. Nem kényszerítünk erre senkit, és mindenki tetszése szerint cselekszik. Ezek a pénzek a kegyesség zálogai. Nem evésekre, ivásokra, áldatlan lakmározásokra szolgálnak, hanem a szegények élelmezésére és eltemetésére, az apátlan, anyátlan szegény árvák, mozogni alig tudó, megvénhedt testvéreink számára éppúgy, mint a hajótöröttek, bányákba zártak, száműzöttek, vagy börtönben lévők támogatására, már amennyiben Istenért szenvednek, és vallásukhoz hűek maradnak." (25)

Az első keresztyének még a nem keresztyéneket is segítették. Julianus apostata (Flavius Claudius Julianus, 331-363, római császár, aki a pogányság újbóli megerősítésére tett kísérletet, üldözte a keresztyéneket. Neki tulajdonítják a mondást: Győztél, Galileai!) írta: „ezek az istentelen galileánusok nemcsak a maguk szegényeit élelmezik, hanem a mieinket is, akikkel mi egyáltalában nem sokat törődünk." (26) Az áldozatos testvérszeretet példája Fabiola, egy keresztyén nő, aki az első kórházat alapította és ápolta a legsúlyosabb betegeket is. Az első árvaházat szintén egy keresztyén nő, Anthusa alapította. (27) Eusebius, az ókori egyháztörténész írta a keresztyénekről: „A legtündöklőbb fényben tűntek fel a pogányok szemében akkor a keresztyének, mert ők voltak az egyedüliek, akik ilyen rettenetes betegségek közt szánalmat és emberies gondolkodást mutattak a tetteik által... összegyűjtötték az egész városból az éhezőket és kenyeret osztottak közöttük." (28)

Nagy Vazul így intette a pénzközpontú gazdag hívőket: „Óh, ti, boldogtalanok! Ugyan minő választ tudtok majd adni a nagy Bírónak? Falaitok meztelenségét dísszel takarjátok, de az embert mezítelenül hagyjátok. Lovaitokat gazdag és drága sallanggal látjátok el, de megvetitek a rongyokban tengődő testvéreiteket. Engeditek, hogy a gabona csűreitekben rohadjon el, vagy, hogy férgek egyék meg, mégsem veszitek észre azokat, akiknek nincs kenyere. Gazdagságotokat halomba gyűjtitek, de nem adtok azoknak, akiket kimerít és elnyom a szükség. Azt meritek mondani: mi rosszat teszünk azzal, ha összehordjuk, ami a mienk? Én pedig kérdezlek titeket: mely dolgok azok, amiket magatoknak tartotok? Kitől kapjátok azokat?" (29)

Kétségtelen, hogyha a protestáns egyházakban ezek az igei tanítások folyamatosan elhangoztak volna, illetve a gyülekezetek ez irányú kötelezettségeiknek eleget tettek volna, akkor ezzel jelentős akadályt képezhettek volna a XIX. századi marxista ideológia elterjedésének. Karl Marx ugyanis helyesen ismerte fel, hogy a kapitalista társadalmi rendben a különböző keresztyén egyházak – akiknek ugyancsak hatalmas birtokaik voltak – hivatalosan mindig a társadalom felső – gazdagságukkal általában visszaélő – rétegei mellett álltak, s támogatásukkal igazolták azok haszonelvűségét, és az abból fakadó gátlástalan gőgöt és agresszivitást. Sajnos, akkor, a helyi gyülekezetek túlnyomó többségére egyáltalán nem volt jellemző a kiszolgáltatott, kifosztott és olykor valóban embertelen viszonyok közt élő, a napi megélhetéssel küszködő emberekkel való komoly törődés, azok misszionálása, megsegítése, személyükkel és problémájukkal való szolidaritás. Amit az egyházak, gyülekezetek – tisztelet az ettől eltérő próbálkozásoknak! – elmulasztottak, azt megtették a marxisták (és a szociáldemokraták): felhívták a figyelmet a dúsgazdagok visszaéléseire, és síkra szálltak a szegények, kifosztottak mellett, összefogásra sarkalltak azzal az ígérettel, hogy változtathatnak a fennálló renden, és megvalósíthatják – Isten és az egyházak nélkül – az új társadalmi rendet, ami a testvériségen, egyenlőségen és szabadságon alapszik. A marxista ideológia időközben ugyan csődbe jutott társadalmi szinten – vért, pusztulást, könnyeket, romokat hagyva maga után –, de mindig emlékezteti majd a keresztyéneket arra, hogy a Biblia szociális üzeneteit vegyék sokkal komolyabban.

Segítsen bennünket a mi urunk, Jézus, hogy a bibliai parancsok és a történeti példák hű követői lehessünk, engedve azoknak a biblikus motivációknak, amelyeket fentebb olvashattunk, s így dicsőítsük meg Isten nevét egyházközségeinkben, és ezzel a világban!

Sípos Ete Zoltán / Szeged

Jegyzetek:

  1. Rm 12,13; Gal 2,10; 6,2;
  2. 1Kor 1,26-29; Jak2,1-6;
  3. Mt 6,3; 2Kor 8,12; 9,7; 1Tim 6,17-19; Jak 2,2-4; 1Jn 3,16-17;
  4. Lk 8,3 (Lk 9,58); ApCsel 2,44-47; 4,34-37; 11,29; 20,35; 24,17; Rm 15,26; 16,1-2; 2Kor 8,2; Fil 4,16;
  5. 1Tim 6,17; Jak 1,9-10 (2,6.15-16; 5,4);
  6. 2Thessz 5,7-12;
  7. 1Tim 6,9-10;
  8. Jak 2,2-4;
  9. 1Tim 6,6-8; Fil 4,11-14;
  10. 2Móz 23,11; 5Móz 8,18; 15,12-14; 15,7; 26,12; 1Krón 29,12; Ruth 2,15; Jób 31,13-23; Zsolt 41,2; 82,3; Péld 11,25; 19,7.17; 21,23; 22,9; 25,21; Pred 5,18; Ézs 3,15; 8,6; 61,8; 32,8; 58,7.10; Ám 5,24; Mik 6,8;
  11. Jn 1,12; Gal 3,26-29;
  12. 1Sám 2,8; Zsolt 10,14; 35,10; Jer 20,13;
  13. ApCsel 4,32-37;
  14. Keeble S.: A Szentírás szociális tanításai (Budapest, 1928) 202. o.;
  15. Rm 12,4-5; 1Kor 12,13; 12,25-27;
  16. Mt 22,36-40; Jn 13,34-35;
  17. Mt 19,21; Lk 10,34; 12,33; 14,12;
  18. Mt 25,34-46;
  19. Hoekema A.: Saved by Grace (Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids/Cambridge, U.K.1994) 230 o.;
  20. 2Kor 8,9;
  21. Lk 6,38;
  22. 2Kor 9,7;
  23. Chadwick H.: A korai egyház (Osiris Kiadó, Budapest 1999) 52. o.;
  24. Mt5,13-16;
  25. im. 203. o.
  26. im. 205. o.;
  27. Makay Miklós: Krisztus egyháza és a szociális kérdések (Országos Bethlen Szövetség Kiadása, Budapest, 1947) 35-36. o.
  28. In Keeble S.: A Szentírás szociális tanításai (Budapest, 1928) 205. o.;
  29. im: 212-213. o.

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XX. évfolyam, 2008. december)

Hozzászólások  

 
#1 Kristóf 2012-12-20 21:57
Érdekelne, hogy hogyan lehet megoldani a hatékony diakóniát egy gyülekezetben, hogy valóban azokhoz az emberekhez jusson el a támogatás (akár anyagi, akár pl. tartós élelmiszer), akik valóban rászorulnak, és akik Isten követését is komolyan veszik (tehát ne az legyen, hogy boldog-boldogtalan elkezd csak azért templomba járni, mert azt hallotta, hogy ott segélyt kap).
Biztosan van erre működő és bevált módszer, nagyon örülnék, ha meg tudnánk osztani itt egymással a gyakorlat során szerzett tapasztalatokat.
 
 
#2 NZoli 2013-01-05 10:02
Én mint csak gyülekezeti tag úgy látom, hogy a legfontosabb, hogy a testvérek tudjanak egymásról, beszélgessenek, ápoljanak kapcsolatot egymással. Sokan, akik tényleg rászorulnak, néha még szégyenlik is a helyzetet amibe kerülnek és fontos a tapintat. Lényeges, hogy legyenek kapcsolatok az emberek között és akkor el lehet juttatni az adományokat, a másik pedig a gyülekezeti látogatások, de ezt sem feltétlen a lelkipásztornak kell végeznie, belehet vonni a presbitereket, vagy a gyülekezetből azokat akik segítenének.
 
 
#3 Rácz Gábor 2013-01-05 23:48
Nos, a Kristóf által feltett kérdés bonyolult, de megpróbálok leírni néhány dolgot, és remélem, hogy valódi segítséget nyújthatok.
Én Hiszem, hogy a diakoniai szolgálathoz is, mint minden szolgálathoz, legfontossabb a Hit,
az Istentől kapott elhívás. Hiszen az ÚRTÓL kapjuk az indittatást és a szolgálat helyes módjára való útmutatást is.
A benne való Hit által adatik a másikra való odafigyelés, a Szeretettel és felelőséggel, de tapintatossan való odafigyelés.

Ezzel eggyütt megosztok két gyakorlati tapasztalatot is, annak a Gyülekezetnek az életéből, ahová most (kb. 1 éve) járok.
1. KÖRZETGAZDA SZOLGÁLAT.
Ezt nálunk úgy csinálják, hogy minden körzetgazdának állandó (1-2 utcából álló) körzete van. Megkapja az adott körzetben lakó Gyülekezeti tagok és a Gyülekezettel kapcsolatban álló más emberek címét. Mikor megjelenik a Gyülekezet hírmondója (évente 3x),
kiviszik e címekre,és ez alkalmat kínálhat személyes beszélgetésre, Lelkigondozói és diakóniai kérések felmérésére. A körzetgazda maga is nyújthat segítséget,ha tud; de ha az illető beleegyezik, a kérést továbbítja a Gyülekezet vezetésének.
2. IFI ALKALMAKON VAN EGY SZOKÁS (legalább is az egyetemista korosztályú ifiben).
Minden héten az Alkalom elején (az éneklés után) mindenki kap pár mondatnyi időt, hogy elmondhassa, mi történt vele azon a héten. Ebből is megtudni sokat arról, hogy kinek miben van segítségre szüksége; vagy épp esetleg milyen típusú segítségnyújtásban van gyakorlata.

TERMÉSZETESSEN NINCS "TUTI" MÓDSZER A DIAKÓNIÁBAN SEM, MINDEN GYÜLEKEZETNEK MEG KELL VIZSGÁLNIA, ŐKET MERRE VEZETI ISTEN. De megvizsgálandó ötleteket meríthetünk egymástól.
 
 
#4 Kristóf 2013-01-06 15:22
Köszönöm a segítő hozzászólásokat!
Ami engem leginkább foglalkoztat, hogy hogyan jut el az információ a szükséget látó emberektől (vagy az őket meglátogató körzetgazdától, presbiterektől, diakónusoktól) azokhoz, akik segíteni tudnának. Tehát hogy mondjak is néhány példát:
- egy idősebb néninek bevásárlásra lenne szüksége (akár rendszeresen)
- valakinél a számítógép meghibásodott, újra kéne telepíteni egy hozzáértő fiatalnak
- egy rászoruló testvért támogatni kellene anyagilag hosszabb távon, de tf. hogy csak a "bibliaórás nénik-bácsik" tudják az ő szükségét, mert a középkorú testvérek többnyire nem tudnak eljutni a hétköznap esti bibliaórára - pedig az ő támogatásukra is szükség lenne, hiszen az idősebbek annyifelé adakoznak már.
- De lehet fordított helyzet is, hogy egy fiatalabb (pl. ifis) szorul anyagi támogatásra, hogyan jut el ez az infó azokhoz, akik segíteni tudnának?

Tehát ilyen és hasonló területeken hogyan működik az információ-áramlás a gyakorlatban?

Kicsit ehhez kapcsolódó kérdés, hogy olyan helyen, ahol működik gyülekezeti levelezőlista (tehát ahol fiataltól idősekig bárki rajta lehet), ott milyenek a tapasztalatok? Volt-e moderációs probléma, vagy képes tényleg csak a fontos, közérdekű információk eljuttatására szolgálni?

Van olyan közösség, ahol gyülekezeti (zárt, regisztrációhoz kötött) fórum szolgál az információcserére? Ez esetben ugyanis lehetne akár teológiai vagy egyéb témákat is megbeszélni, hozzászólni, míg egy levlista esetében ez valószínűleg sokakat zavarna.
Remélem nem tértem el nagyon a témától, ezek mind a diakóniához kapcsolódóan, mint lehetséges segédeszközök érdekelnének engem.
 
 
#5 Rácz Gábor 2013-01-06 21:56
Nos, én csak az információ-áramlás ügyben tudok segíteni.
Nálunk úgy működik, hogy van egy presbiter, Aki meg van bízva körzetgazda szolgálat vezetésével. A körzetgazdák mikor egy körzetbejárással végeztek (évente3x), Neki jelentik írásban, hogy ki kért Lelkigondozói vagy diakóniai segítséget. Ő továbbítja az illetékesnek (lásd: lábjegyzet) vagy Lelkésznek, illetve feljegyzi a körzetgazda által már megtett lépéseket. De sürgős esetben a körzetgazda fordulhat közvetlenül Lelkészekhez is. Az említett jelentésben jelezzük a körzetlista adatváltozásait (elhalálozás,elköltözés,házass ágkötés,gyerekszületés) is.

Lábjegyzet: más szolgálati ágaknak is vannak vezetői. Például van Aki az autós szolgálatért felel (idősek vagy mozgássérültek elhozása a Templomba), van más diakóniai feladatokért, de van Aki a gyerekistentiszteletekért, van Aki az iraterjesztésért, stb... Tehát ez nem csak a diakóniai területeket érinti.
 

Tájékoztatjuk honlapunk látogatóit, hogy a megjelent írásokhoz megszűnt a hozzászólás lehetősége. Kérjük szíves megértésüket!
(a Biblia Szövetség vezetősége)

Filmismertető

Rumnapló (The Rum Diary)
2011. november 29. kedd
Hazai bemutató: 2011. december 1. színes, feliratos, amerikai kalandfilm, 120 perc, 2011 16...
Everest
2015. október 01. csütörtök
Mi, akik az emberiségnek abba a 99,999 százalékába tartozunk, akik...
Őrült, dilis szerelem (Crazy Stupid Love)
2011. szeptember 13. kedd
színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték Íme, egy szellemesen okos mozi – még az...
Az éhezők viadala (The Hunger Games)
2012. április 27. péntek
színes, feliratos, amerikai sci-fi akciófilm (2012)(Csak 16 éven felülieknek) Mivel nem olvastam...
Ida
2015. február 20. péntek
Már csak alig pár nap van hátra az idei Oscar-gáláig,...
Született feleség (Potiche)
2011. augusztus 25. csütörtök
(színes, feliratos, francia vígjáték, 103 perc, 2010)Hazai bemutató: 2011. augusztus 25. A...
Gázt! (Drive)
2011. október 12. szerda
színes, feliratos, amerikai akciófilm - 2011 (100 perc) Csak felnőtteknek! Nicolas Winding Refn...
A mindenség elmélete
2015. január 22. csütörtök
Minden évben, már szeptemberben elkezdődik a film-díjakért...
Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)
2011. március 18. péntek
Hazai filmbemutató: 2011. március 31. Régi filozófiai kérdés: Vajon van-e szabad akaratunk?...
A harcos (The Fighter)
2011. február 25. péntek
A bokszról eddig azt hittük, a hetvenes évek közepétől folyamatosan újabb filmekkel szaporodó...

Könyvismertető

Reflektorfényben a túlevés
2013. június 03. hétfő
„Isten a falánkságot (más szóval a túlevést) bűnnek tartja: 'Mert a dőzsölő és a falánk...
Fűtő Róbert: Béküljünk ki! ...de hogyan?
2013. november 04. hétfő
A legtöbb keresztyén könyv azt mutatja be, hogy milyennek kellene lennie a jól működő keresztyén...
12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt
2013. október 07. hétfő
A napokban olvastam egy cikket a magyarországi válások számáról. Megdöbbentő számadatok állnak...
Véletlenül milliárdos
2010. november 16. kedd
A közösségi háló (The Social Network) c. film bemutatójának másnapján tartotta...
Társtaláló
2012. december 13. csütörtök
Egy fiú, aki 18 évesen lemondott az addig bevett szokásként gyakorolt randevúzgatásról, 5 évvel...
Egy guru halála
2013. január 04. péntek
Az író a gyermekkora bemutatásával kezdi a könyvet, valós és tényszerű képet festve a...
A viskó
2011. január 13. csütörtök
A Biblia Szövetség Fontos kérdések előadássorozatának...

Képek

Invalid RSS link or you're not allowed to read this Picasa gallery or album.

Cikkajánló Biblia és Gyülekezet folyóiratunkból

Lelki gyengeség - Isten közelségének hiánya

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek." (Jak 4,7-8) Arról olvastunk most, hogy valaki ellenáll az Ördögnek, és az elfut tőle.

Az 1956-os eseményekkel kapcsolatos filmet néztünk meg a családdal közösen. Megrázott bennünket, hogy a hősök elpusztultak a mérhetetlen túlerővel szemben, és ügyük is elveszett. Visszagondolva, milyen furcsa lenne úgy megrendezni ezt a filmet, hogy a fegyvertelen emberek elől a tankok „elszaladnak". Pedig itt és most hasonló biztatásról olvasunk: álljatok ellent, és az ellenség el fog futni! Milyen fantasztikus erő, óriási hatalom kellene ahhoz, hogy a túlerőben lévő ellenség elfusson.

Gyermeknevelés - fegyelem és engedés

Ha Isten gyermekekkel ajándékozott meg, akkor azt a különleges missziói küldetést is adta, hogy a szeretet, gondoskodás, tanítás és nevelés nyelvén vigyük őket közelébe. A szülők gyermekeik iránti kapcsolatában is Isten lénye kell, hogy kiábrázolódjon.

A kisgyermek apját, anyját mindenhatónak gondolja, minden bújával-bajával hozzá szalad, az átélt szeretet, védelem, gondoskodás Isten tulajdonságait körvonalazza számára. A pozitív szülőélmények a későbbiekben jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy bizalommal várja a fentről jövő segítséget – immár a Mindenhatótól.

Mit jelent az Urat hordozni a családban?

Szegénység a keresztyén gyülekezetekben

Hazánk lakosságának jelentős része küzd anyagi jellegű problémákkal. Kétségtelen, hogy a szegénység megjelent és egyre inkább jelen lesz közösségeinkben, gyülekezeteinkben is. Kell-e segítenünk az ilyen helyzetbe került hívő testvéreknek, rászoruló gyülekezeti tagoknak vagy a hozzánk forduló embereknek? – fogalmazódik meg sok emberben a kérdés. Tudjuk, hogy több gyülekezetben is működik szervezett gyülekezeti diakónia. Máshol azonban – nem feltétlenül az önzetlen keresztyéni szeretettől indíttatva, sokkal inkább a jelentős anyagi haszon reményében – szerveznek nyereségorientált szeretetszolgálati tevékenységet. Vagyis, a szeretetből fakadó diakónia csak álca, valójában a pénzhiány megoldására szolgáló erőfeszítés. Ennek, a nem szeretetből fakadó diakóniának egyetlen alternatívája az Úr iránti és a testvéri-felebaráti szeretetből fakadó szeretetszolgálat lehet, aminek mintáját a Szentírásban találjuk meg.

A találkozás öröme

A feltámadott Krisztussal való találkozás mindenkinek nagy örömöt jelentett. Az asszonyok „félelemmel és nagy örömmel" futottak, hogy megvigyék a feltámadás hírét a tanítványoknak. Amikor Jézus először megjelent az övéinek, „megörültek a tanítványok, hogy látják az Urat" (Jn 20,20). És azóta is minden Jézusban hívő embernek öröm, ha csendben őrá figyelhet, vele a hit által együtt lehet.

Mi történt húsvétkor?

Jonathan Edwards neves teológus szerint a történelem értelmezésénél a nem látható szempontokat is figyelembe kell vennünk. Ezt nevezi meta-narrativának, azaz a földi eseményt a vele azonos időben történő mennyei és a pokolbeli történésekkel együtt kell vizsgálni. M is ezt próbáljuk tenni, amikor a következőkben húsvét titkát kutatjuk.

Megtörtént?

Azok, akik évek óta olvassák az újságokat, nézik a tv műsorait, és hallgatják a rádióadásokat, egyre gyakrabban teszik fel azt a kérdést, hogy amiről ezekből értesülnek, az valóban megtörtént? Hiszen néhány nap múlva ugyanabból a hírforrásból az ijesztő hírek, hitelesnek tűnt történetek cáfolatával is rendszeresen találkoznak.

Valószínű, hogy a hírszerkesztők közül kevesen gondolnak arra, hogy ez a lassan megszokottá váló jelenség egyre bizonytalanabb légkört teremt a társadalomban, aminek következménye az a nagyon gyakran használt megállapítás, hogy ma már nem lehet hinni senkinek, illetve semmiféle ténynek.

Mi történt nagypénteken?

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

A hiszékenység csapdái

Mai világunk egyre hangosabban, és egyre több mindent próbál eladni nekünk. Ha a tévét nézzük, vagy egy-egy napilapot olvasunk, (de még a keresztyén folyóiratokra, újságokra is igaz), hogy telis tele van nélkülözhetetlennek beállított árúk kínálatával. Mindig hangosabb reklámok özöne vesz minket körül a divat, a háztartás, az elektronika, a szórakozás és még inkább a gyógyászat témakörében. Egyre nehezebben tudunk ezek között eligazodni, és sokszor egy-egy kínálatnak be is ugrunk. Majd pedig vagy felfedezzük, hogy hitetés áldozatai lettünk, vagy nem, és az így szerzett nagyszerű cikkek, módszerek, életmódi tanácsok rabszolgáivá válunk; sőt apostolaivá lépünk elő. Sajnos, a keresztyén gyülekezetekben is gyakran találkozunk a legkülönbözőbb gyógyhatású csodaszerek elkötelezett apostolaival és terjesztőivel.

Ami karácsonyi igehirdetéseinkből kimarad

Legelőször le kell szögeznünk, hogy a címbeli kijelentés nem teológiai vád: nem rossz írásmagyarázókról és figyelmetlen igehirdetőkről lesz szó a későbbiekben. Nem hiba az, hogy karácsonykor nem arról szólunk, akire előadásom utal majd, hanem Jézus Krisztusról. Mert karácsony az ő ünnepe. Az Ige lett testté, halljunk tehát róla, a Krisztusról minél többet! Erre számít és készül a gyülekezet is, amikor beül a padokba. Csak a nagyapámtól hallott legátustörténet szereplője lepődött meg, amikor a maga számára felfedezte a nagy újdonságot. Felolvasta a karácsonyi történetet a jászolbölcsőről, a betlehemi pásztorokról és az angyalról: „... hirdetett nékik nagy örömet, mert született a megtartó, aki..." – és itt, a bibliaolvasás közben lapoznia kellett; s mivel összeragadtak a lapok, ezért többször ismételte: „született a megtartó, aki". Amíg végül, sikeres lapozás után diadalmasan megtalálta: – az Úr Krisztus!

A Biblia és az egyházak

A keresztyén egyházakban újra és újra fellángolt a vita arról, hogy minek tekintsék a Bibliát: Isten szavának vagy csak egy olyan könyvnek, amiben benne van az Isten szava? Minden állítása igazságnak tekinthető, vagy csakis a megváltást érintő kérdésekben megbízható? Egy szinten áll más vallások alapirataival, vagy felülmúlja azokat?

A továbbiakban azt szeretnénk kedves Olvasóinknak bemutatni, hogy ebben a fontos kérdésben mit tanítanak a különféle keresztyén egyházak, illetve hogyan tükröződik az egyházak Bibliáról vallott felfogása hitvallásaikban.

Igyekezzetek a város jólétén!

(Megújulás a fáradozásban)

„... igyekezzetek a város jólétén..., könyörögjetek érte..., mert annak jóléte lesz a ti jólétetek!" (Jer 29,7)

Bár a bibliai idézet a babiloni fogságban élő zsidók számára küldött prófétai üzenet, ez csak még jobban megerősít bennünket abban a látásban, hogy Istennek kifejezett akarata a keresztyének munkálkodása városuk, országuk és a világ jólétén.

Alapítsunk új egyházat?

A reformáció emléknapjához közeledve a protestáns egyházak felsorolják azokat az érveket, kritikai megjegyzéseket, amelyekkel igazolni akarják létjogosultságukat. Ilyenkor elhangzik az ún. nyugati (római), ill. keleti (bizánci) keresztyénség kritikája, azzal a magabiztossággal, amiből kitűnik, hogy mi, protestánsok különbek vagyunk.

A mártír misszionárius

(Molnár Máriára emlékezve)

Szülővárosa és a külmissziói munka támogatói a közelmúltban Várpalotán emlékeztek a 125 éve született Molnár Máriára, a magyar református egyház misszionáriusára, aki Pápua Új-Guinea partjainál, a tengeren halt mártírhalált. Az 1950-ben Mánusz szigetén felállított síremlék őrá és a szigeten működő német evangélikus misszió II. világháborúban mártírhalált halt társaira emlékeztet. A japán katonák mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan 1943. március 16-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között.

A hazaszeretet, mint kötelesség

A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.

Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.

Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.

Legjobb befektetés: a továbbadás

Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy a szegénység és a gazdagság között egyre nagyobb szakadék tátong. Ezt a szakadékot áthidalandó, sok szegény ember mégis azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha gazdag volna. Mindezidáig virágzott a hitelpiac, ami hozzásegítette a nincsteleneket ahhoz, hogy gazdagnak látszanak. Hasonlóan népszerűek a szerencsejátékok, ahol néhány tipp, vagy ügyes kártyaforgatás ígér gyors meggazdagodást. Alapvetően járja át korunkat ez a sóvárgás a többre, fényesebbre és korlátok nélküli szabadságra. Ezenközben arról sem hallgathatunk, hogy roppant lelki sötétség és erkölcsi nihil uralkodik a szívekben.

Kövess minket facebookon!