www.bibliaszov.hu

Ugyanarról az eseményről többféleképpen lehet beszámolni, attól függően, hogy mennyit lát és ért belőle az ember. Lehet egészen felszínesen is, lehet élményszerűen, korrekt-objektív módon, vagy úgy, hogy a szemlélő érti az összefüggéseket is, ismeri a háttér-információkat, és nem csak jelenségeket észlel, hanem a lényeget látja.

A nagypénteki eseményekről is ugyanígy többféle beszámoló készült.

Jézus ellenségei nyugtázhatták az egészet így: sikerült keresztülhajtani még az ünnep előtt ezt a kellemetlen procedúrát. Évek óta készültek Jézus félretételére, majd „likvidálására", de végre most meg lehetetett valósítani. Sikerült őt egy félreeső helyen, éjjel, csendben letartóztatni, lezavarták a vallási pert még akkor éjszaka, a hamis tanúk egy kicsit belekavartak az ellentmondásaikkal, de Kajafás végül is ügyesen kivitte, hogy egyhangú határozat született: méltó a halálra. Pilátus kemény dió volt, mert okoskodott, hogy nem talál bűnt Jézusban, de a „császár barátja" kifejezés végül őt is megtörte. Külön csoda, hogy még aznap sor kerülhetett a keresztre feszítésre, s még a szombat bejötte előtt a temetésre is. Ott van most már Jézus jó helyen, a nagy kő lezárta a sírt, még őrséget is sikerült kirendelni a sírhoz – ezek után semmi baj nem történhet, megszabadultak Jézustól, lehet nyugodtan aludni és ünnepelni.

Pilátusnak lehet, hogy volt egy-két nyugtalan éjszakája, no de az ügyes ember előbb-utóbb megnyugtatja a lelkiismeretét, s az újabb események feledtetik majd ezt a kellemetlen napot. – Így is át lehet élni a nagypénteki történetet.

Meg úgy is, ahogyan az emmausi tanítványok, akik csodálkoztak, hogy ismeretlen útitársuk nem tudja, „mi történt Jeruzsálemben ezekben a napokban". „Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt; hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt" (Lk 24,19-21). – Valóban ez történt akkor? Csak ennyi?

S voltak, akik nem értették, ha valóban ő volt a Messiás, hogyan eshetett ez meg vele. Hogyan kerülhetett olyan helyzetbe, hogy az Isten is elhagyta? És Illés sem jött segítségére. János pedig, aki mindvégig ott volt Jézus keresztjénél, mindent pontosan megfigyelt és leírt, még azt is feljegyezte, hogy amikor a római katona beleszúrta lándzsáját Jézus oldalába, a sebből „vér és víz jött ki". A frissen beállt halál jele valóban az, hogy az alvadó vérből kicsapódik a vizenyő (Jn 19,34). Ez a megfigyelés azért is fontos, mert igazolja, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten. Már a szúráskor halott volt, ilyen szúrás után pedig senki nem marad életben. Ez a tény fontos feltétele az ő valóságos testi feltámadásának.

Mind a négy evangélium részletesen leírja, mi történt nagypénteken. De vajon csakugyan ennyi történt, ami ehhez a négy helyszínhez köthető: Gecsemáne – Kajafás háza – Pilátus palotája – Golgota?

Nem. Nagyon jó, hogy a szemtanúk olyan pontosan beszámolnak Jézus megkínzásáról és megfeszítésének eseményéről. Ezek az ő kereszthalálának történetiségét bizonyítják, és ez fontos a hitünk szempontjából is. Ennél azonban sokkal több történt nagypénteken. Próbáljuk ezt számba venni a teljes Szentírás alapján!

1. Nagypénteken egy örök isteni terv valósult meg, prófétai ígéretek teljesedtek be. „Az Emberfia elment, amint elrendeltetett" (Lk 22,22). Az asszony utóda a kígyó fejére taposott (1Móz 3,15). Jézus kereszten kimondott utolsó szava, az „elvégeztetett", szó szerint ezt jelenti: céljához ért, beteljesedett – ti. Isten üdvözítő terve.

2. Nagypénteken az történt Jeruzsálemben, hogy Isten bűn nélküli Fia elszenvedte a mi Isten elleni lázadásunk igazságos ítéletét. Magára vállalta bűneinket (amiket nem ő követett el hanem mi), és azok büntetését, és helyettünk elszenvedte ezt; hogy így azt, aki hisz őbenne, már ne sújtsa Isten ítélete. Ez a helyettes elégtétel, ez a tökéletes engesztelés, és a bűnbocsánat-kiváltás-megváltás Jézus Krisztus halálának valódi oka és célja.

Az ember bűne, Isten elleni lázadása maga után vonja annak büntetését, az örök kárhozatot. Bűne, hogy elszakadt Istentől, büntetése, hogy így, Isten nélkül kell maradnia most és örökre. Ez a kárhozat. Ebben az állapotában csak bűnöket tud elkövetni, s ezek közül egy is elég ahhoz, hogy kizárja őt az üdvösségből. Pl. meg van írva, hogy hazugok, gyávák, paráznák nem örökölhetik Isten országát. Mi pedig sokat hazudunk, paráználkodunk, káromoljuk Istent. Ezzel szemben Jézus Krisztus soha nem hazudott, nem paráználkodott, nem szidta az Atyát. És ő, a bűn nélküli, magára vállalta a mi bűnünket és bűneinket, mintha ő követte volna el azokat, és elszenvedte a nekünk járó büntetést a kereszten. Isten pedig ezt a büntetést még egyszer már nem hajtja végre rajtunk. Úgy veszi, mintha mi szenvedtük volna el. Nem tulajdonítja nekünk a mi vétkeinket, hanem nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus igazságát! „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5,21). Aki ezt a tényt önmagára nézve is érvényesnek tartja, vagyis hisz Jézusban, az van „őbenne". Azt viszont Isten olyan igaznak látja, mint egyszülött Fiát.

Ez a helyettes elégtétel, ez a tökéletes engesztelés, ez az Isten nélküli állapotból, az örök halálból való kiváltás történt meg nagypénteken. „Nem ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a vérén" (1Pt 1,18-19).

Ahogyan a Heidelbergi Káté írja: „Bár Isten minden parancsa ellen súlyosan vétkeztem..., sőt még mindig kész vagyok minden gonoszra, mindazáltal Isten, minden érdemem nélkül, ingyen kegyelemből nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha soha semmi bűnt nem cselekedtem volna és bűnös sem lettem volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, amilyen Krisztus volt – de csak úgy, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom." (60. kérdés-felelet) Ezért lehetek bizonyos ebben: „Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok."

Jézus ígérte (Jn 5,24): „Bizony, bizony mondom néktek, aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." Pál apostol bizonyságtétele: „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne (Jézusban) lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent..., úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által" (Kol 1,19-20). „Az ő akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra." „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket" (Zsid 10,10. 14). Mert Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg"(Ézs 53,5).

Ez történt nagypénteken. S hogy közben mit tett Júdás, Péter, Kajafás, Pilátus, a főpapok és a katonák, egy-egy személy és sokaság – ez mind tanulságos, de csak a felszín. A lényeg, hogy „ezt kellett elszenvednie Krisztusnak, és így megdicsőülnie" (Lk 24,26). (A Mt 16,21- ben négyszeres „kell" olvasható.)

3. Az eddigiekben tulajdonképpen mindent elmondtunk Jézus halálának jelentőségéről, de ennek a kozmikus hatású szabadításnak néhány részletét még külön is megemlítjük.

Nagypénteken nyilvánvalóvá lett, hogy Isten, aki mint Teremtő is sokkal hatalmasabb a Sátánnál, megtörte az ő pusztító erejét Krisztus halála által. Krisztusba mintegy beleszakadt a Sátán fullánkja, s azóta már csak, mint legyőzött ellenség tud ártani az embereknek. És Krisztus győzelme hit által a benne hívőké is.

Ezért ujjong Pál apostol: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!" (1Kor 15,55-57). Mert Isten „eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet..., odaszegezve azt a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk" (Kol 2,14-15).

4. Krisztus keresztje Isten irántunk való szeretetének objektív bizonyítéka is. Gyakori tévedés, hogy Isten szeretetének bizonyságait sorsunk alakulásában keressük: ha jól megy minden, szeret Isten, ha próbák jönnek – miért nem szeret? Holott nem ez mutatja Isten szeretetét. „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért" (1Jn 4,9- 10). „Isten abban mutatta meg rajtunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által (!), még inkább meg fog menteni minket a haragtól" (Rm 5,8-9).

5. Ugyanakkor Isten bűn feletti ítéletének is Krisztus keresztje a bizonysága. Mert Isten kegyelme nem abban áll, hogy elnézi a bűnt, hanem hogy nem azt bünteti meg, aki elkövette, hanem az ő Fiát, aki magára vállalta. Isten nem elnéző, ő bűnt gyűlölő, igazságos és szent. Nagypéntek azt is mutatja, milyen rettenetes következménye lett az ember Isten elleni lázadásának. Jézus ezt szenvedte el, ezért kellett a poklot is megjárnia, amikor felkiáltott: Istenem, miért hagytál el engem!

Nem véletlen, hogy pünkösd után az apostoli igehirdetés központi mondanivalója mindig a Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ténye és jelentősége volt. Krisztus feltámadása hitelesítette azt, hogy Isten elfogadta az ő helyettes elégtételét, tökéletes és érvényes(!) az a váltság, amit halálával szerzett. A feltámadás fényében vált mindenki számára érthetővé, hogy mi is történt valójában nagypénteken, hogy ennek csakugyan meg kellett és így kellett történnie. Ez legyen a mi üdvözítő hitünk szilárd alapja is!

Cseri Kálmán / Budapest

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. április)