www.bibliaszov.hu

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Mt 5,17)

Jézus Krisztus többször is tanított életének, szolgálatának céljáról. A hegyi beszéd nagy ívű gondolatai között a fenti ige világítja meg Krisztus jövetelének jelentőségét. Tanítása az újdonság erejével hatott hallgatóira, és a sokaság álmélkodott azon, mert „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók".

Miként viszonyul Jézus és tanítása az ószövetségi törvényhez? Esetleg Jézus szokatlan gondolatai hatályon kívül helyezték a régi törvényt, és attól független, gyökerestől új tant és kegyességet léptettek életbe?

Nyilván sokakban felmerült már ilyen, vagy ehhez hasonló kérdés, ezért kellett egyértelművé tennie: „Ne gondoljátok..." Ha pedig így gondoljátok, akkor rosszul vélekedtek. Ezzel Urunk tisztázta ahhoz a törvényhez való viszonyát, amire korának teológiája legfőbb tekintélyként hivatkozott. Kijelentése egyértelmű: nem azért jött, hogy eltörölje, hatályon kívül helyezze, semmissé tegye a törvényt, hanem hogy betöltse, érvényre juttassa azt.

Mi most először azt vizsgáljuk meg közelebbről, mit is érthetett Jézus a törvény és a próféták betöltésén. Mit töltött be Krisztus?

Krisztus szavai a törvényre és a prófétákra vonatkoznak. Tudnunk kell, hogy az Ószövetség könyveit már abban az időben is három nagy csoportba sorolták. Az első csoport volt a TÓRA (a törvény vagy Mózes öt könyve), a második a PRÓFÉTÁK írásai, a harmadik pedig a SZENT IRATOK-nak nevezett gyűjtemény. Ugyanakkor előfordult, hogy a teljes Ószövetségre csak az első vagy az első két csoport megnevezésével utaltak. Hasonló ez ahhoz, amikor Kálvin fő művét, annak teljes címe helyett röviden csak Institutio-nak nevezzük. Korának gyakorlata szerint járt el Urunk a hegyi beszéd megfogalmazásakor , és aszerint értették szavait kortársai is, vagyis a teljes Ószövetségre vonatkozóan. Szavainak értelme tehát nem egy vagy néhány parancsolatra vonatkozik, hanem mindarra, ami Mózes könyveiben, a próféták írásaiban és a Szent iratokban megíratott.

Figyelemre méltó Urunk határozottsága, amivel az Ószövetség érvényre jutását erősíti. Lehetetlennek tekintette ugyanis azt, hogy az Ószövetség egésze vagy bármely része ne teljesedne be, ne jutna érvényre. Ez a mennyei törvény magasabb rendű, mint az eget-földet, az anyagi-fizikai világot fenntartó törvény. Jézus küldetése és szolgálata ezért sem jelentette az Ószövetség hatályon kívül helyezését.

Tanításának és szolgálatának gazdag ószövetségi összefüggés-rendszerét ebben az írásban nem elemezhetjük a teljesség igényével. Amire most lehetőségünk nyílik, az néhány fontos összefüggés kiemelésére korlátozódhat csak. De még ezt a rövid áttekintést is érdemes elvégeznünk. Az idézett igehely szerint azzal a céllal érkezett erre a földre,

• hogy az Ószövetség lerombolt tekintélyét helyreállítsa,
• mert elvállalta, hogy az ott megfogalmazott feladatot teljesítse, és az ígéretet betöltse,
• hogy a törvényt királyi uralkodásával érvényre juttassa.

Az alábbiakban ezeket a célokat vizsgálva mutatunk rá Jézus törvényt betöltő szolgálatának jelentőségére.

1. Azért jött Krisztus, hogy az ószövetségi írások tekintélyét helyreállítsa

Amikor Krisztus a hegyi beszédben a törvény betöltéséről beszélt, akkor annak tanításbeli érvényesülését hangsúlyozta.

Az általa vázolt egyik gyakorlat, amikor valaki „a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket...". Olyan tanítás ez, amelyikben Isten törvénye – a kifejezés teljes ószövetségi gazdagságát értve ezen – nem jut érvényre maradéktalanul. A tanítás tehát hiányos, az ószövetségi kijelentés valamely vonatkozását – akár a legkisebbet is – kihagyja, lényegtelennek, érvénytelennek tekinti. A legkisebb parancsolat elhagyása teszi jelentéktelenné, a legértéktelenebbé az ilyen tanítást és a tanító személy szolgálatát.

A másik lehetőség szerint a tanító, az igehirdető az ószövetségi kijelentés egészét, a lényegtelennek tűnő parancsolatait is „megtartja, és úgy tanítja..." Ebben az esetben a legcsekélyebbnek tartott ószövetségi igazságok is érvényre jutnak. Urunk hitvallásunkat és tanításunkat értékelő fő szempontját látjuk itt: érvényre jut-e abban a törvény és a próféták ószövetségi tanításának teljessége? Amikor ez a teljesség megvalósul, a tanítást és a tanítót Krisztus nagyra értékeli, ezzel szemben a hiányosat (és annak hirdetőjét) a legkisebbnek nevezi.

A fő kérdés Krisztus szerint tehát az, hogy az ószövetségi törvény teljes egészében, hiánytalanul, az utolsó szóig érvényre jut-e a tanításban, vagy sem. Az ő prófétai küldetése nem az, hogy bármit is elhagyjon a törvény és a próféták tanításaiból, hanem hogy annak egészét érvényre juttassa, és Isten teljes akaratát hirdesse. Ettől lett az ő személye a mennyei prófétai–igehirdetői ideál.

Néhány példával is bemutatnánk azt, ahogyan Urunk az Ószövetség beteljesüléséért küzdött.

Elsőként a helyi beszéd részletét idézzük, ahol Jézus a törvény teljes szigorát érvényesíti: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére" (Mt 5,21- 22).

A törvény érvénytelenítése így hangozhatna: „Én pedig azt mondom nektek, hogy most már büntetlenül lehet embert ölni, egymás hitelét, jó hírnevét rontani." E modern felfogás helyett azonban Urunk a törvény szavainak megerősített módon szerzett érvényt. Nem a felszínt, a látható cselekedetet teszi mérlegre a törvény, hanem a szív indulatát, állapotát. Jézus nem könnyítette meg, nem oldotta fel, nem tette elhordozhatóvá a törvényt, hanem kétségbeejtő mértékben terhelte rá hallgatóira, követőire annak szívig elható követelését.

Krisztus a hagyományokkal szemben is kiállt az ószövetségi írások elsőrendűsége mellett. A lelki-erkölcsi szabadosság mai normái mellett el sem tudjuk képzelni azt a szigorú szabályrendszert, amit az egykori írástudó tórajogászok az Ószövetség alapján kidolgoztak. Az emberi hagyományrendszert Isten törvénye mellé-fölé emelték, és annak külső megtartását szigorúan megkövetelték. A nyugalomnap emberi rendeléseit Urunk többször is átlépte, azért hogy Isten ezzel kapcsolatos akarata érvényre jusson. Az emberi hagyomány szerint a gyógyítás munka. Amikor Jézus isteni hatalommal, isteni munkával gyógyítási csodát tett, azt vallásos kortársai a nyugalomnap megtörésének, Isten elleni bűnnek tekintették. Jézus többszöri összeütközésbe került ezzel az emberi hagyománnyal azért, hogy Isten igazi akarata jusson érvényre: nem az ember van a nyugalomnapért, hanem a nyugalomnap az emberért, és az Embernek Fia ura a nyugalomnapnak is!

A hegyi beszédben említett gonosztevők fő bűne az anómia. A 'nomosz' jelentése: törvény. Az 'a', fosztóképző, az 'anomia' tehát: nincs törvény, törvénytelenség van. Az anomia cselekvői azok, akiket az Úr elutasít, bár az ő nevében prófétáltak, Jézusra hivatkozva tettek jeleket, és Jézust emlegetve űztek ördögöket. Életük, tanításuk viszont azt hirdette, hogy nincs törvény, nem érvényes az Ószövetség. Krisztus elhatárolódott az ilyen anomiától, és nem vállalt közösséget az ilyen tanítókkal, mert prófétai szolgálatának lényege az Ószövetség – a törvény és a próféták – betöltése.

Folytathatnánk a példák sorát, de végül egyetlen felismerés fog egyre jobban megerősödni bennünk. Jézus tanításában nem újat hozott, hanem a törvény és a próféták eredeti, Isten szerinti értelmét juttatta érvényre, így teljesítve be azt. Tanításában nem eltörölte, átlépte, érvénytelenítette a törvényt, hanem betöltötte, igazi, mennyei értelmében hirdette meg azt.

2. Krisztus a törvény követelését beteljesítő közbenjáró

Nem csak Krisztus prófétai szolgálatát jellemezte az Ószövetség beteljesítése. Ugyanilyen hangsúlyos az, ahogyan engedelmes életével és áldozatával betöltötte a törvényt és az Ószövetségben adott messiási ígéreteket.

Soha nem sértette meg Isten törvényét, senki nem tudott rá bűnt bizonyítani. Nem saját bűne miatt sújtotta az ítélet, hanem mint a szövetség közbenjárója és mennyei főpap, népe bűneit viselte. Jézus Krisztus éppen a helyettes elégtételért lett emberré, keresztáldozata az evangélium lényege lett. Meghalt helyettünk, a mi bűneinkért, mégpedig „az írások szerint", ahogyan Isten az Ószövetség könyveiben erről kijelentést adott és ígéretet tett. Azért jött, hogy „szolgáljon, és adja életét váltságul sokakért."

A törvény követelésének teljesítése az igazi örömhír. Jézus Krisztus halálával magára vállalta Isten törvényének megromlott természetünk és bűneink miatt reánk váró halálos ítéletét és átkát. Isten törvényének ítéletes követelése beteljesült, a bűnért a halálos ítélet végrehajtatott, ezzel Krisztus mindazokról elfordította a törvény átkát, akik őbenne bíznak.

Ez Isten megmentő örömhírének lényege, amiben a testet öltött Krisztus titka áll előttünk. Keresztelő János az utolsó ószövetségi rend szerint megszólaló próféta volt, aki így mutatta be Jézust: „Íme, az Isten báránya, aki hordozza a világ bűnét!" Ezzel Jézust az ószövetségi istentisztelet áldozati beszédmódját használva állítja elénk. Jézus áldozati bárány, akit Isten rendelt, mégpedig mások bűnének elhordozására. Íme, megjelent, itt áll. Akiről az ószövetségi próféták jövendöltek, most itt van a kortársai között. Az Ószövetség üdvígéretei, messiási próféciái benne teljesedtek be, mint a mások bűnét hordozó Isten bárányában. Amikor tanítványai felismerték Jézust, és megvallották, hogy ő a Krisztus, az élő Isten fia, „ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia". Azonnal egyértelművé tette jövetelének célját, áldozatának szükségességét.

Feltámadása után az összezavarodott emmausi tanítványok hitetlenségét az ószövetségi kijelentés figyelmen kívül hagyása miatt feddte meg: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szól." Bolondsággá lesz az a keresztyénség, és balgák azok, akik nem veszik komolyan Jézus Krisztus szenvedésének, áldozatának ószövetségi hátterét. Amit Isten az Ószövetségben üdvösségünkről kijelentett, annak mindenképpen be kellett teljesednie. Krisztus csak azt teljesítette, amit megjövendöltek a próféták. Viszont váltságművével mindazt megszerezte, amit Isten üdvösségünk felől az Ószövetségben előre megígért.

Mivel Krisztus az ószövetségi törvény minden követelését és prófétai jövendölését teljesítette, ezért „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,..." Urunk helyettes áldozatával lecsillapította Isten ítéletes haragját, kiengesztelte őt. Átvette és elhordozta kárhozatunkat, és megosztotta velünk saját mennyei dicsőségét. A tiszta és szent Isten a mi bűnünk szennyét magára vette, és megajándékozott mennyei tiszta ruhájával.

„Azért jöve, hogy éljünk,
Isten kedvébe essünk,
Érdeméből kegyelmet nyerjünk!"

(Ref. énekes könyv 318,5)

3. Krisztus a törvény követelését érvényre juttató király

Urunk nem csak prófétai és főpapi szolgálatával, de királyi uralkodásával is érvényre juttatja, betölti a törvényt. Szavai az Ószövetség beteljesülését összekötik az ég és a föld elmúlásával, azaz a törvény érvényes marad, az ígéretek pedig beteljesülnek az utolsó pontocskáig, s amíg ez meg nem valósul, addig nem érkezik el a végítélet. Krisztus mennyei uralkodását és a végső ítéletet is Isten ószövetségi kijelentése fogja meghatározni.

A hegyi beszéd záró gondolataiban Jézus a mennyei megérkezésünkről beszélt. Ki megy be a mennyek országába? Aki azt mondogatja: Uram, Uram, vagy, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát, hallgatja Jézus beszédét, és cselekszi azokat?

Az utolsó ítélet ezért nem hordoz semmilyen meglepetést. Mindannak tökéletes megtartását számon fogja kérni Krisztus, ami az Ószövetségben megíratott, amit ő is hirdetett. A törvénytelenség cselekvőit el fogja utasítani, de akik a törvény ítélete miatt hozzá, a törvény betöltőjéhez menekülnek, benne bíznak, azokat meg fogja tartani. Így az ő törvény-betöltése lesz a te törvény-betöltéseddé is, ha ezt hívő szívvel elfogadod!

Cs. Nagy János / Budakalász

(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXIII. évfolyam, 2011. december)