A hazaszeretet, mint kötelesség
- Írta: Dr. Mikolicz Gyula
A protestáns gondolkodók kimerítően tanítottak a nemzetről, a hazáról, és ezt mindig úgy tették, hogy közben felmutatták azt az isteni gondoskodó szeretetet és áldást, amit a bűnbe esett ember számára a haza ma is jelent.
Megtanulhatjuk tőlük, hogy a haza egyrészt közösség, ami szociális biztonságot nyújt: gondoskodást az elesett emberről, a rászorulóról, s emellett a nemzet tagjainak egymást építő közösségi kapcsolata is virágzik. De olyan különleges élettér is a haza, ahol az egyéniség kiteljesedhet. A haza védelmet is jelent a külső és belső veszéllyel szemben.
Mindezekkel Isten megakadályozta azt a tragédiát, hogy a bűneset miatt elszabadult indulatok után az emberiség történelme teljes káoszba süllyedjen. Készített tehát az Úr az embereknek hazát, olyat, amiben megtartott valamit abból, amit az Éden jelenthetett volna számukra.
A haza fogalma társítható az államéval és a szülőföldével, bár ezek nem mindig összetartozó intézmények. Például, az elnyomott népeknek szülőföldjükön legfeljebb csak állama van, de igazi hazája nincs. Ha pedig valaki külföldön él, akkor neki hazája és állami közössége sincs. A haza misztikus fogalom, talán fel sem tárható a gazdag etikai tartalma. Sokan sokféle módon próbálták már meghatározni; jelenthet sorsközösséget, nyelvi, faji, történelmi, lelkületi összetartozást, de földrajzi körülhatároltságot is, ahol az ősökhöz köt minden rög, amiből az élet kinőtt; de jelenti a jövőt, a személyes, családi és keresztyén sorsot is.
A haza fogalmától elválaszthatatlan a hazaszeretet és a nemzeti érzés. Enélkül az emberek csak hétköznapi alattvalók, vagy (ma használatos szóval) szürke állampolgárok, de nem meleg és tüzes szívű hazafiak. A hazafiságnak ugyanis van állam (és hazát) építő küldetése, ereje és hatalma.
A hazaszeretetet a keresztyén gondolkodók sosem (csak) emócióként – érzelemként –, hanem mindig kötelességként (is) értelmezték: a felebaráti szeretet egyik különleges formájaként; közös munkaként, kölcsönös segítségként, kölcsönös védelemként, illetve közös örvendezésként és együtt szenvedésként – azaz sorsközösségként.
J. H. Bavinck professzor szerint a hazaszeretet „mi-képzet", amire az egyén az „én-képzet"- ből hamarosan eljut.
A hazaszeretet és hazafiság ellenpólusa a kozmopolitizmus; ma divatos fogalom és gyakorlat ez, s közben igazi filozófiai attrakció, mivel történelmi jogosultsága, életszerűsége és egyént vagy közösséget megtartó ereje nincs. Hatására színtelen a nemzet, szétesik a közösség. A liberális eszmeiség vezérgondolata mégis igen népszerű több keresztyén szektás irányzat számára is. Ők azok, akik nem foglalkoznak az ószövetségi népek nemzetépítő történelmével; az első keresztyén gyülekezeteknek viszont csak a történetiségét vizsgálják. A Jézus által megerősített vagy közölt tanításokat figyelmen kívül hagyják, amikor arra hivatkoznak, hogy az első keresztyéneknek csak népe és állama, legfeljebb szülőföldje volt, de hazája nem. Nehéz helyzetben van a római katolikus hívő is, hiszen szíve szerint Rómához kell húznia, és nem hazájához. Találóan ír erről Dr. Lippai Lajos esztergomi r. k. teológiai tanár A pápaság a világ tükrében című könyvében: „Testem hazámé, lelkem Istené, szívem Rómáé." (idézi: Sebestyén J.)
De Istennek van hatalma az elkábított szíveket is hazaszeretetre tüzelni, kiváló példa erre Széchenyi István gróf élete és munkássága, akitől a népszerű mondás is származik (részlet): „Gyáva népnek nincs hazája". Az Istenhez tartozás (tehát a keresztyén lét is) és hazaszeretet nem zárja ki egymást, sőt, elválaszthatatlanok.
– A zsidóság története számtalan példát szolgáltat ehhez: Mózes tevékenysége, Józsué küldetése majd honfoglalása, Dávid harca Góliáttal, Ezsdrás és Nehémiás halált megvető, bátor országépítése, a próféták szenvedése hazájuk pusztulásának láttán. De vak vagy elfogult az, aki a modern kori zsidó történelemben nem ismeri fel, miként áldja meg Isten a hazát építő lelkesedést.
– Kit nem bátorítanak Tinódi Sebestyén dalai, Balassi versei, Dobó, Bornemissza vagy Sárközi cigány egri hőstettei? Rákóczi, aki Istennel küzdött hazáért és szabadságért, Bocskai, aki megálljt parancsolt az ellenreformációnak, vagy Radnóti szívet melengető sora: „... Itthon vagyok..." (Nem tudhatom). Kevés az a nemzet, akinek himnusza a nemzetére áldást kérő imádság (Isten, áldd meg a magyart!), és nem öndicsőítő, vagy felsőbbséget hangsúlyozó óda. A hazaszeretet kötelesség jellegét Isten jelölte ki, így annak nincs szabadon választható tartalma:
– Örvendezés az örülőkkel, szenvedés a szenvedőkkel – nem csak a közeli hozzátartozókkal, esetleg gyülekezeti tagokkal. Ezért ápolja az orvos odaadással az önhibájából beteg embert, és tanítja az egyedülálló tanár mások vásott gyermekét. A haza szociális és egzisztenciális biztonságot nyújt, a keresztyén ember pedig aktív résztvevő e jó építésében és fenntartásában.
– Felebaráti segítség, ami nem menekül el mások szüksége elől, nem a levetettet vagy nélkülözhetőt adja, hanem a szükségben lévőnek megfelelő segítséget. Nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja felebarátjáért.
– Ön- és közösségvédelem, el egészen a honvédelemig: a tönkretétel, a beolvasztás, az elnemzetietlenítés, a szolgaság és idegen hódítás elleni kiállás. Aláírás a petíción, esetleg tiltakozó levél küldése a tévé közösségromboló műsora ellen, tevékeny állásfoglalás a méltánytalanul kiközösített mellett, s az élet feláldozása a hazáért.
– Befogadás és elfogadás: az idegen országból jogtalanul üldözöttnek fedél és kenyér, és a nemzetiségek értékeinek megbecsülése, ápolása.
– A nemzet sorsának alakítása: részvétel a közügyekben, közigazgatásban, politikai döntésekben – ország, önkormányzat, közösség vezetőjének megválasztása, elszámoltatása. Ne feledjük gróf Széchenyi István intését: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Ha valami oknál fogva, ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi..." (részlet)!
A kötelezettség minden társadalomban lévő embert egyformán terhel, aki élhet a közösségben alattvalóként, esetleg (állam)polgárként, és leginkább hazafiként. De az alattvaló csak ad és teljesít; a polgár a legjobbat adja, és legjobb módon teljesít. A hazafi viszont polgárként teljesít, és nem azt kérdezi, mit adhat neki a haza, hanem, hogy mit adhat ő a hazának. A hazaszeretet soha nem üres patriotizmus, mert az olyan csak, mint a keresztyének között a tartalom nélküli „Uram, Uram!"-ozás. És nem is frázisok gyűjteménye, és nem sovinizmus, főleg nem gyűlölködés vagy kirekesztés. Nem felületes ígérgetés, nem populizmus, és nem emberi érzelmeket ki- és felhasználó a hazaszeretet.
A magyar hazafiság reformációra szorul, mert dekadens, lemondó, szomorkodó és elutasító, vagy éppen lobbanékony; ezért nem széles látókörű, nem céltudatos, nem kitartó, nem tisztán látó, és a legkevésbé kötelességtudó. A keresztyén emberek felelőssége és lehetősége lenne a hazafiságot megújító, felébresztő tevékenység elvégzése, de hívő népünk ma nem viszonyul nagykorúként e feladathoz.
Ehhez a hívő embereknek tudatosítaniuk kell, hogy a nemzetek nem véletlenül, hanem Isten akaratából vannak. Ő szabta meg azok lakóhelyét, országaik történelmi határait, nyelvüket, erényeiket, képességüket, adottságaikat, nemzeti sajátságaikat. Nem csak az egyéneknek adott életprogramot, hanem a nemzeteknek is.
A nemzetnek pedig ki kell fejlesztenie speciális erőit, fel kell ismernie misszióját, be kell töltenie küldetését! Mindezt nem azért, hogy ereje, virágzása öncél legyen, hanem, hogy nemzeti létével, munkálkodásával Isten dicsőségét szolgálja, hogy Krisztus legyen a király nem csak az egyének, de a nemzet életében is.
Dr. Mikolicz Gyula / Pécel
(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXII. évfolyam, 2010. április)
cím: 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b (
tel./fax: 06-28-452-334
email: 
webmester: 
számlaszám: 11742331-20002279 (OTP)
adószám: 19171982-1-13