Melyik az igazi Krisztus?
- Írta: Sípos Ete Zoltán
Ha valaki Jézus nevét emlegeti, akkor nem árt azonnal rákérdezni, hogy pontosan kiről beszél. Előfordulhat ugyanis, hogy – miközben a bibliai Jézus nevét emlegeti, aközben – nem rá, hanem más Jézusra gondol, még ha az, szinte a megszólalásig hasonlít is a bibliai Jézusra. Jézus-hamisítványokkal a keresztyénségen kívül és belül is találkozhatunk. Vegyük szemügyre ezt a jelenséget...
(A Fontos kérdések című sorozat 2010. februári előadásának rövidített, szerkesztett kiadása)
1) Hétköznapi emberek, akik magukat krisztusnak tartották Az Úr Jézus Krisztus előre figyelmeztetett, hogy a második eljöveteléig tartó időszakban „hamis krisztusok" támadnak (Mk 13,22). Olyan emberekre gondolt, akik önmagukat tartják majd üdvözítőnek, és sokan hisznek bennük. Ezek Jézus igazi követőit is megpróbálják híveikké tenni. Kétségtelen, hogy Jézus mennybemenetele óta sokszor jelentek meg olyan emberek, akik magukat Krisztusnak hirdették. Néhányukat hadd említsem meg: Abd-ru-shin (Oscar E. Bernhard, +1941), aki önmagát az igaz Krisztusnak hirdette, aki az emberiségnek a megmentő Grál-üzenetet átadja. Jiddu Krishnamurti egy hindu fiú volt, akiről az 1900-as évek elején azt állították, hogy ő a visszatérő Krisztus („Lord Maitreya"). George Baker (+1965), az Isten második inkarnációjának tartotta magát, s követői mindmáig engesztelő halálnak tartják halálát. A Moon-szekta alapítója, Sun Myung Moon önmagát Isten Fiának tartja. Ezek és a hozzájuk hasonló hamis Messiások sok embert félrevezettek, és tartottak távol az igazi bibliai Jézus, az egyedüli Megváltó megismerésétől, s így az üdvösségtől.
2) Hamis tanításokban megjelenő hamis krisztusok Nagy számban léteznek olyan tanítások is, amiben a hamis Jézussal találkozhatunk. János első levelében az „antikrisztusok" kifejezéssel (2,18). Az apostol azokat nevezi így, akik – noha előbb keresztyének voltak, de – elkezdtek Jézus személyéről hamisan tanítani, mondván, hogy Jézusnak nem volt valóságos teste, hanem csak szellemi lény volt. Pál apostol, a második korintusi levélben (11,3-5) óvja olvasóit attól, hogy olyan tanítókra hallgassanak, akik közéjük jönnek, de más Krisztust prédikálnak, más evangéliumot hirdetnek, és így igyekeznek eltávolítani őket az apostol által megismert igaz Jézus Krisztustól. A Galatákhoz írt levélben azt írja, hogy aki közéjük jön, és más evangéliumot hirdet, az átkozott (1,8-9). A hamis evangélium, amire Pál utal, Jézus áldozatának jelentőségét csorbította, dicsőségét csökkentette. Ugyanis azt hirdette, hogy az üdvösség feltétele Jézus keresztáldozata, a benne való hit, és ehhez még az ószövetségi törvények betartása. Ezzel szemben az apostol hangoztatta, hogy Jézus áldozata és a hit – minden ószövetségi törvénynek való engedelmesség nélkül – elég az üdvösséghez. Ez a valódi evangélium, amiben az igazi Jézus személye, áldozatának tökéletesen páratlan jelentősége, megváltónk dicsősége ragyog. Az eltelt századokban hamis tanítások formájában újra és újra felbukkantak hamis Jézusok. Egyes krisztológiák (Krisztusról szóló tanítás) csak kicsit, mások szembetűnően hamisították meg a názáreti Jézus személyét.
Nemrégiben sok szó esett az egyik gnosztikus evangéliumról, Júdás evangéliumáról, ami alapján némelyek követelték, hogy a keresztyének vizsgálják felül a Jézusról alkotott képüket. A gnosztikus evangéliumok az újszövetségi evangéliumok Jézusától teljesen eltérő Jézust (pl. nem volt valóságos teste, gyűlölte az anyagi világot) mutatnak be.
Ugyanezekkel a gondolatokkal találkozunk a New Age irányzat irodalmában. Ennek egyik híres filozófusa (D. Spangler) ezt írta: „Nem teszi meg nekünk bármilyen régi Krisztus. Meg kell mutatnunk, hogy valami jobb áll rendelkezésünkre, mint a főirányzatú keresztyén hagyományok. Egy kozmikus Krisztusra van szükségünk, egy univerzális Krisztusra, egy New Age Krisztusra." Ezt meg is alkották: Jézuson egy embert, Krisztuson pedig egy személytelen, kozmikus istenséget értenek. Azt tanítják, hogy az ember Jézus elment Indiába, esetleg Egyiptomba, ahol megkapta a beavatást, és ezáltal részesült a Krisztusban, a kozmikus, személytelen istenségben. Az ember Jézus így lett Krisztussá, aki semmiben nem különbözik Buddhától, Krisnától.
Hasonló elképzelésekkel találkozunk Asperján György Jézus és Júdás aktája című regényében. Ennek Jézusa nemi erőszak után született, volt öt gyermeke, és nem akarta megváltani a világot, csak egy közönséges zsidó ember volt. Az író úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése, hogy regénye színtiszta igazság.
N. Kazantzakisz Krisztus utolsó megkísértése című regényében Jézus, mint egy nyugtalan ember bukkan fel, aki sokkal inkább emlékeztet megkínzott emberre, mint az evangéliumok valódi Jézus Krisztusára.
Nagy port vert fel D. Brown A Da Vinci-kód című regénye. Eszerint Jézusnak felesége volt magdalai Mária, és gyermekeik is születtek, leszármazottai ma is élnek – csak mindezt a keresztyének eltitkolták a világ elől.
E. R. Gruber és H. Kersten Az eredeti Jézus című könyvében szereplő Jézus tanításai a buddhizmusból származnak, amivel egy szekta révén került kapcsolatba, s a buddhista bölcsek útmutatása nélkül nem lehet megérteni Jézust.
Az igazi Jézus meghamisításával találkozunk egyéb irodalmi alkotásokban is: G. Vidal Élő adás a Golgotáról; M. Baigent, R. Leigh, H. Lincoln Szent vér, szent grál; vagy B. Thiering Jézus, az ember című regényében.
Hazánkban felelevenedett a magyar pogányság. Ennek az újpogányságnak jellemzője, hogy egyes biblia állításokat összekever az ősmagyar vallásból származtatott hittételekkel. Az újpogányság egyik jeles képviselője Badiny Jós Ferenc, aki a Jézus király a pártus herceg című könyvében állítja, hogy Jézus születésénél a mennyei fény sűrűsödött össze Mária karjaiban, és az lett testté. Jézus nem volt zsidó ember, hanem Nimród leszármazottja, pártus herceg, aki csak az egyik isteni kijelentés hordozója. A legrégebbi szimbólum nem a kereszt, hanem a kerecsensólyom, a pártus birodalom turulmadara, s hogy amikor Jézus a mennybe ment, akkor fénnyé változott...
3) Látomásokban megjelenő hamis Jézusok Sokan számolnak be arról, hogy álomban vagy látomásban megjelent nekik Jézus. A karizmatikus mozgalom jeles írója, P. Yonggi Cho így számol be egy ilyen látomásáról: „Két lábat láttam magam mellett. Felnéztem, és egy fehér ruhát láttam. Aztán az arcra néztem, amely olyan volt, mint a Nap, amelyből fénysugarak áradnak. Még mindig nem tudtam ki az, mígnem megláttam fején a töviskoronát. Most már tudtam: Jézus volt az." Egy másik karizmatikus vezető, R. Bonnke hasonló látomásról számolt be: „Előttem állt Jézus, mint a mennyei seregek vezére".
A karizmatikus mozgalom prominensein túl néhány római katolikus misztikust is idézhetünk, akik ugyancsak bírnak Jézus-látomásokkal. Ezeknek a látomásbeli jézusoknak üzenetei roppant zavarosak és teljesen igeellenesek. Ezekkel a Jézus- látomásokkal kapcsolatban egyértelműek az igei eligazítások. Jézus arról beszélt, hogy boldogok, akik nem látják őt, és hisznek (Jn 20,29). A Csel 1,11-ben az angyalok így beszélnek: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." Pál pedig arra figyelmeztet, hogy ne vegye el tőlünk a pálmát olyan ember, aki a látomásaival foglalkozik (Kol 2,18). Bizony, még az is előfordulhat, hogy a látomásokban démoni lelkek jelennek majd meg, magukat Jézusnak kiadva, hogy félrevezessék a gyanútlan embereket.
4) Keresztyén teológiában megjelenő hamis Jézusok Elszomorító tény, hogy Jézusról sokszor a keresztyén teológia is hamisan tanított. Voltak, akik egyenesen tagadták Jézus istenségét, s őt csak embernek tartották. Mint pl. egy bizonyos Arius nevű ember. Tanítását eretnekségnek bélyegezte a niceai zsinat (325). Az adopcionisták azt állították, hogy Jézus csak egy ember volt, akit Isten a fiává fogadott. A modalisták pedig azt, hogy Jézus, az egy Istennek egyik megjelenési formája, mert az egy Isten hol Atyaként, hol Fiúként, hol Szentlélekként jelenik meg. Ezt a Szentháromság tan nem így tanítja, hiszen, Jézus megkeresztelésénél megszólalt az Atya, és a Szentlélek is ott volt. Nem úgy van tehát, hogy Jézus személyében hordozta az Atyát és a Szentlelket is, hanem miközben ők lényegileg egyek, mégis három különböző személyről van szó. Nem tudjuk ezt felfogni, de mégis a Szentírás alapján ezt kell, hogy elfogadjuk. A triteizmus tanítása szerint voltaképpen három Isten van, akik közül egyik Jézus. Ez szerepel például A viskó c. regényben, ahol a főhős találkozik a Szentháromsággal, és a Szentháromság személyeit három ember jeleníti meg.
Már az ókeresztyénség idején is felbukkantak ezek a hamis Krisztusok, és az Isten emberei ott álltak a törésen, a résen, és megfogalmazták, hogy az Ige mit tanít Jézusról (pl. 451. Chalcedoni dogma). Krisztológiai tévtanítással találkozunk az adventista felekezetben. Szerintük Jézus isteni és emberi természettel született, de emberi természete az eredendő bűnben született. Azzal, hogy mégis le tudta győzni a bűnt, megmutatta, hogy mi is – akik bűnbe születünk – meg tudjuk tartani Isten törvényét, s tökéletesek lehetünk. Ez szemben áll a Biblia tanításával, hogy Jézus bűn nélkül született (Jn 14,30; Zsid 4,15). A római katolikus felekezet, miközben sok vonatkozásban helyesen tanít Jézusról, aközben sokszor hamisan. A Mária karján ülő Jézus az igazi Jézus? A felmutatott ostya, amit a megjelent Jézusnak tartanak, a valódi Jézus? A Mária közvetítésével megközelíthető Jézus a Biblia Jézusa? A liberális teológia Jézus-szemlélete szerint a Bibliában a hit Jézusa jelenik meg, akinek a történelem Jézusához vajmi kevés köze van. Szerintük a bibliai történetekben nem a valódi Jézussal találkozunk, hanem azzal, akinek tanítványai és később az ősegyház őt hitte. Vagyis a vele kapcsolatban leírt események tulajdonképpen nem történtek meg. Azokat csak később találták ki, és aggatták Jézusra, hogy azok segítségével bemutassák, kinek hitték őt. A történelmi személyről, vagyis a valódi, hús-vér Jézusról szinte semmit sem tudhatunk. Mondanunk sem kell, hogy a liberális Jézus – akiről semmi konkrétumot nem lehet tudni – nem a bibliai Jézus! A liberális teológiának sikerült egy olyat előállítani, akiben nincsenek a modern értelmiségieket megdöbbentő vonások: nem űz démonokat, nem prófétál, és nem mond jövendőt.
Hamis Jézussal találkozunk az ún. genitivuszos-teológiákban is. A forradalom-teológiájában Jézus úgy jelenik meg, mint egy kommunista forradalmár, aki átalakítja az igazságtalan gazdasági struktúrákat. A feminista teológia Krisztusa egy nő, „Jesu Crista". Az ökumenikus teológiában úgy találkozunk vele, mint aki nem kizárólagos üdvözítője az embernek. A bibliai viszont azt állította, hogy ő „az út, az igazság és az élet", és senki sem mehet az Atyához, csakis őáltala. Az ökumenikus teológia megfosztja Jézust ettől a kizárólagosságtól, azt állítva, hogy nem csak általa lehet üdvözülni, hanem más úton-módon is. Természetesen más, nem keresztyén vallások is tanítanak hamisan Jézusról. A zsidó, az iszlám, a hindu vallás, az unitáriusok, Jehova Tanúi is – de hamis a tanításuk. Ezeket nem tudjuk elfogadni, mert nem egyeznek az Ige szerinti Jézus-képpel.
Lehet, hogy manapság sokan azt mondják, hogy nem kell ilyen apróságokkal foglalkozni, és nem szabad kötekedni másokkal. Ámde, ha János apostol fontosnak tartotta, hogy Jézus valóságos testéről írjon, s Pálnak is fontos volt, hogy a Galáciában élő hívők csak Jézust vallják egyedüli üdvözítőnek, és ehhez ne fűzzék a törvény megtartását, akkor nekünk is fontos lehet, hogy a bibliai Jézust ne hagyjuk egy kicsit se meghamisítani. Isten dolgait érintő téveszmék felett nem hunyhatunk szemet. Amennyire rajtunk áll, igyekeznünk kell az igazi Úr Jézus Krisztust hinni, evangéliumát őrizni és hirdetni. Ő, a bibliai Jézus az egyetlen, aki által Istennel közösségre, azaz üdvösségre lehet jutni. Hisszük, hogy „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk" (Csel 4,12). Ezért így szóljunk: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, mert Isten ereje az minden hívő üdvösségére, zsidónak először, de görögnek is. Mert az Isten igazsága nyilvánul meg abban hitből hitbe, ahogy meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él." (Rm 1,16-17).
Sípos Ete Zoltán / Szeged
(Megjelent: Biblia és Gyülekezet, XXII. évfolyam, 2010. december)