www.bibliaszov.hu

Az új-kálvinizmus egy befolyásos mozgalom, ami az USA ún. neoevangélikál és karizmatikus (harmadik hullám) közegéből indult, és elsősorban az USA és Anglia keresztyén gyülekezeteiben terjedt el, de világszerte megjelent más keresztyén gyülekezetekben, így hazánkban is. Szimpatizánsaival találkozhatunk a protestáns és evangélikál felekezetek gyülekezeteiben, de a BSz köreiben is. Nincs központi irányító szerve, szervezete, meglehetősen sokszínű mozgalom. Sokszínűségét számtalan jellemzője biztosítja.

A mozgalom – mint minden más mozgalom – nem tökéletesen egységes. Képviselői J. Kálvin, C. H. Spurgeon, J. Edwards református tanításait vallják, ami részben(!) igaz is, viszont a biblikus és reformátori tanítások és kegyesség mellett – s ebben megegyeznek – egyéb tanítást is képviselnek. Éppen ezek miatt – amint azt több jeles képviselőjük is kifejtette – az új-kálvinizmus eltér a kálvinizmustól. Tehát ahhoz új tanításokat és módszereket ragasztott, és ezektől az újításoktól – véleményük szerint – korszerűbbé vált. Viszont számtalan hívő ember véleménye szerint a kálvinizmus az újításoktól lehet, hogy korszerűbb lett, de nem lett igeszerűbb, sőt, elferdült és követhetetlenné vált a biblikus, történelmi, reformátori tanítás szerint élő hívő emberek számára.

Mielőtt a tanbeli, kegyességbeli, missziói újításokat röviden bemutatnánk, fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy nem vitatható a mozgalom vezető képviselőinek keresztyénsége! A kérdőjelek sem vonatkozhatnak tanaik összességére, azaz a biblikus és reformátoriakra. Ámde hitük és helyes tanításaik elismerése mellett nem hallgathatunk mindannak ismertetéséről, amit a biblikus-reformátori pozitív tanításhoz újdonságként hozzáfűznek.  Mivel ők a kálvinizmust ezekkel az újabb tanításokkal fűszerezik, az így létrejött egész – az új-kálvinizmus – már elfogadhatatlan számunkra. Ha pedig ezeket az újdonságokat lehántjuk az új-kálvinizmusról, akkor már nem új, hanem marad a kálvinizmus, amiben mi is élünk és maradunk is.

Az alábbi összeállítás megpróbálja töredékesen, tájékoztató jelleggel és legjobb ismereteink szerint, objektíven bemutatni a mozgalom előzményeit, történetét, jelentősebb képviselőit, tanbeli újdonságait.

Aki részletesebben szeretne minderről olvasni, az megteheti, mert számos könyv, honlap, blogbejegyzés segíti az ezekkel kapcsolatos tájékozódást, mind angol, mind német nyelven. 

1) Előzmények

a) Az új-kálvinizmus egyfelől kapcsolódik  az ún. neoevangelikalizmushoz, aminek tanrendszere az 1940-1950-es években alakult ki, s nyíltan a régi evangélikalizmus hitbeli meggyőződései ellen irányult. Lelki vezetőjük dr. H. Ockenga és dr. Carl Henry volt. 

A neoevangélikalizmus legfőbb ismérvei:

• elfogadta a liberális bibliakritika mérsékeltebb formáját,
• kompromisszumot kötött a római-katolikus és karizmatikus tévtanításokkal,
• ökumenikus egységre törekedett mindazokkal, akik magukat keresztyéneknek nevezték 
• az evangélizációhoz előbb hozzákapcsolta a szociális munkát, végül ez háttérbe szorította köreikben a biblikus missziót.

Nos, az új-kálvinizmus kapcsolódik ehhez, a mára már bibliakritikus, elvilágiasodott, ökumenikus, szociális evangéliumot hirdető neoevangélikál mozgalomhoz – ezáltal rendelkezik is az előbb felsorolt ismérvekkel.  A neoevangélikalizmusról értékes információ található a keresztyén irodalomban, pl. F. Schaeffer, The Great Evangelical Disaster (1984) (ugyanez német nyelven: Die grosse Anpassung - der Zeitgeist und die Evangelikalen; 1988.), illetve Iain H. Murray, Evangelicalism Divided munkája.

b) A Vineyard mozgalom, vagy az ún. „harmadik hullám”

A magyar nyelvű újkálvinista honlap (ujkalvinizmus.com) röviden így mutatja be a Vineyard mozgalmat: „A Vineyard egy karizmatikus megújulási mozgalom a protestáns keresztyénségen belül... A mozgalmat 1978-ban alapította John Wimber.” J. Wimber az „erő-evangelizáció” szükségességét tanította. Ezen azt értette, hogy az evangélium hirdetését a Szent Lélektől eredeztetett természetfeletti erők és csodák kell, hogy ma is megerősítsék, így sokkal hatékonyabb az örömhír terjesztése a hagyományos evangélizációnál, ami kizárólag az igehirdetésre támaszkodik. A Vineyard mozgalmat a híres Fuller Theological Seminary neves missziológusa, C. Peter Wagner – a lelki hadviselés tanának kidolgozója, aki részt vett a New Apostolic Reformation (NAR) prófétai mozgalom alapításában – nevezte először „harmadik hullámnak”, a Szent Lélek kiáradásának „harmadik hullámát” értve alatta. Az említett honlapon tájékoztat a tényről, hogy kapcsolat van az új-kálvinisták és a „harmadik hullám” között: „Wimber olyan emberekre hatott teológiai látásmódjával, mint pl. Wayne Grudem, Peter Wagner, Gordon Conwell vagy Jack Deere. (...) J. Wimbernek hatalmas szerepe volt ugyanakkor abban, hogy a csodákat hagyományosan tagadó Fuller Teológiai Szeminárium olyan intézménnyé vált, ahol tisztelet övezi a szellemi ajándékokat, és elismerik azok szerepét az evangelizációban.  Amint említettük, világszerte szemináriumokat tartott, amelyek jóvoltából ma már számos evangélikál hívő (ld. új-kálvinizmus!) karizmatikus módon gondolkodik a lelki ajándékokról. (...) A Vineyard tehát az új-kálvinizmus egyik szellemi atyjának is nevezhető.”  (megjegyzés: a Fuller teológián szerzett teológiai végzettséget pl. John Piper, aki többször hangoztatta, hogy milyen pozitív szerepet játszott életében ez az intézmény)

2) Története és képviselői

Az új-kálvinista „story” 2006-ban kezdődött, amikor Collin Hansen, a Christianity Today ifjúsági szerkesztője cikket írt, amiben a református teológia fiatal keresztyének körében valószínűsíthető újjáéledéséről számolt be. Később (2008) egy könyvet is írt erről Fiatal, nyugtalan, református – egy újságíró utazása új-kálvinistákkal címmel.

Az újságíróra nagy hatást gyakorolt a Passion Conference, ahol John Piper volt a főelőadó, és kortárs dicsőítő zenét énekeltek a fiatalok.  Hansen úgy vélte, hogy egy lelki ébredés tanúja lett: „Az új-kálvinizmus a hagyományos tanításokat sikeresen köti össze C. J. Mahaney és a Sovereign  Grace Ministries gyülekezeteiben hirdetett karizmatikus tanításokkal és gyakorlatokkal.” – írta. 

Beszámolóját az evangélikálok lelkesen fogadták.  A Christianity Today így írt: „Collin Hansen felfedezett egy új mozgalmat a fiatal keresztyének közt, akik lelkesednek a tanításért – különösen a kálvinista tanításért – az evangélizációért, szenvedélyesek, és az életet akarják megváltoztatni. Olvassák és örüljenek!” Ezzel egyidejűleg többen súlyos aggodalmuknak adtak hangot a könyvben olvasható beszámolókról olvasva. Például Peter Masters, a Metropolitan Tabernacle (C. H. Spurgeon korábbi gyülekezete) lelkésze így nyilatkozott: „egy eltorzított kálvinizmust mutat be, ami messze eltávolodott a szuverén Istennel szemben tanúsított engedelmes, hiteles, élettől. Ha a kálvinizmusnak ez a formája elterjed, akkor a valódi, bibliai kegyesség olyan támadás alá kerül, mint eddig még soha. (…) Nem vallhatod a puritán szoteriológiát (megváltásról szóló tan) puritán megszentelődés  nélkül. Nem csábíthatod az embereket világias eszközökkel a kálvinista igehirdetésért való lelkesedésre. Reméljük, hogy a mozgalomhoz tartozó fiatalok jobban megértik, mint tanítóik, hogy mit tartalmaznak a kálvinista tanítások, és nem kötnek kompromisszumokat. De a szentségtelenség tör utat magának, ha a kálvinizmusnak ezen új formája elterjedhet.”

2007-ben az új-kálvinista mozgalom egyes vezetői megszervezték az ún. Gospel Coalition nevű csoportot, amelyik ma is a mozgalom motorjának számít. C. Hansen – D. A. Carson-t idézve – ezt írja: „A Gospel Coalition azzal próbálkozik, hogy visszatérítsen ahhoz a teológiai konszenzushoz, ami a neoevangélikalizmust jellemezte B. Graham, Carl Henry, Harold John Ockenga és mások idejében.”

Az új-kálvinizmus legbefolyásosabb személyei az ujkalvinizmus.com oldal szerint: C. J. Mahaney, Joshua Harris, Terry Virgo, Adrian Warnock, Michal Fletcher, Steve Holt, Wayne Grudem, Sam Storms, J. Rodman Williams, Matt Chandler, Bob Kauflin, Mark Driscoll, R. T. Kendall, Georg Haslam, Mark Attrigge, Rick Nathan, Kendrick Vinar, William P. Farley, John Piper, Don A. Carson, Tim Keller.

3) Az új-kálvinizmus tanainak jellegzetességei

A mozgalom mindent és mindennek az ellenkezőjét is hirdeti. Ezt a sajátosságát a későbbiekben még részleteznénk. Először nem a kétség kívül meglévő pozitív tanokra koncentrálunk, hanem azokra, amik ezeket kiegészítik, mert ezek jelentik az új-kálvinizmus identitását. Ezek nélkül az újdonságok nélkül az új-kálvinizmus a régi, „jól bevált” református hit és kegyesség lenne. 

Bibliakritika
Miközben vallja a Biblia isteni eredetét, aközben (pl. Tim Keller, a mozgalom egyik kulcsfigurája) tanítja az ún. teista evolúciót. T. Keller Mózes első könyvének 1. fejezetét költeménynek tartja, amit nem szabad szó szerint érteni: „Azt hiszem, Mózes első könyve egy költemény ismertetőjegyeit viseli magán, s ezért ez egy ’ének’ Isten teremtésének csodájáról és annak értelméről (...) csak a rend kedvéért: azt hiszem, Isten valamiféle természetes kiválasztódási folyamatot irányított, ugyanakkor visszautasítom az evolúció elgondolását, mint mindent felölelő elméletet.” A Hit és kételkedés című munkájában is megvallja teista evolúciós meggyőződését, s ennek alátámasztására egy római-katolikus állásfoglalásra hivatkozik: „Például a katolikus egyház a világ legnagyobb egyházaként hivatalos nyilatkozatokat tett az evolúció, mint keresztyén hittel összeegyeztethető támogatása érdekében.” Úgy tűnik, a Vatikánra valódi egyházként tekint, mint a legnagyobbra a világon, azért, hogy a keresztyéneket az evolúció elfogadására bátorítsa. Az ilyen felfogás a liberális bibliakritika jellemzője.

Kontextualizáció
Az új-kálvinizmus, miközben hisz a Biblia ihletettségében, aközben tanítja az kontextualizációs igeértelmezést. Mit jelent ez a szó?  A Biblia üzenetének kontextualizálása az, amikor a magyarázat során egy történelmi helyzet, ideológia, kultúra, filozófia válik az igemagyarázat kulcsává.  Ezt tették egyes német keresztyének Hitler idejében, és ezt a „békepapok” a kommunista Magyarországon. Kontextualizálták az evangéliumot, azaz adott kontextus szemüvegén keresztül olvasták, értelmezték, magyarázták a Bibliát. Ezzel együtt járt az egyház kontextualizálása is: az egyház elvilágiasodik (a társadalomhoz kezd hasonlítani), kiszolgálja az adott történelmi politikai hatalmat, kultúrát. Az új-kálvinisták, a Biblia ihletettségét vallva, kontextualizálják az evangéliumot, számtalan esetben igazítják üzenetét a posztmodern ideológiához, hogy – úgymond – relevánsabb legyen a kultúrában. Így jön létre az abszolút bibliai igazságot nem vállaló, ellenben pl. a popzenét és hedonista kultúrát gyakorló, relativista, popkultúrás, hedonista keresztyénség, amelyik népszerű és elfogadott lett a társadalmi kultúra egyes köreiben.

Meggyőződésünk, hogy evangélizálni kell a társadalmat, ehhez mindig meg kell találni a kapcsolódó pontot az egyes emberhez, csoportjaihoz, de ez nem lehet a fent jellemzett kontextualizáció. A cél elérése érdekében a bibliai üzenet nem változtatható meg, és a bizonyságtevő, örömüzenetet hirdető ember, gyülekezet életstílusa nem lehet olyan, mint a világé. Nem alkalmazhat szentségtelen, manipulatív pszichológiai vagy gazdasági módszereket sem, mert az akkor nem lesz ezüst tányérrá az aranyalmának! 

Felszabadítás-teológia
A felszabadítás teológia kontextuális teológia, amelyik a kommunista ideológia hatására jött létre. J. L. Segundo, a felszabadítás teológiája mozgalom egyik legfontosabb képviselője írja: „Jézus Krisztusban Isten maga vállalta, és vesz részt velünk az emberré válás és felszabadítás történelmi folyamatában, mert ez Isten terve az emberiség számára”.  Gustavo Gutierrez A felszabadítás teológiája című könyvében (1973) pedig ezt olvassuk: „Isten szíve szerint a szegények ügyét választja.”

Az új-kálvinizmus vezetőinél is hasonló a gondolatokkal találkozunk. Tim Keller, aki egyrészt a tékozló fiú példázatának megfelelő magyarázatát adja egyik könyvében, másrészt Generous Justice című művében (2010) így ír: „a Biblia Istene minden más vallás isteneitől abban különbözik, hogy Isten az erőtlenek és a szegények iránti igazságosság oldalán áll.” Sajnos művében nem utal arra, hogy az Egyház elsődleges küldetése, hogy tegyen „tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Mt 28,19).

Másutt megfeddi azokat, akik nem fáradoznak a világ megjobbításán: „A konzervatív gyülekezetek azt mondják: ’ez a világ nem a mi otthonunk – végül el fog égni. Ami igazán számít, az a lelkek mentése. Tehát az evangélium hirdetése, a tanítványság és a lélekmentés azok, amelyek fontosak’. Mi pedig azt mondjuk, hogy majdnem fordítva igaz. Hogy a megváltás célja az, hogy megújítsa a teremtést. Hogy ez a világ önmagában egy jó hely.” Vagy: „A Keresztyénség nem csupán annyi, hogy valakinek a személyes bűnei megbocsáttatnak, hogy azután mehessen a mennybe. Ez egy fontos eszköze az isteni megváltásnak, de nem annak végpontja, vagy végcélja. (…) Röviden: a keresztyén élet nem csupán a keresztyén közösség építését jelenti azzal, hogy másokat a Jézus Krisztusban való hitre bátorítunk, hanem az emberi társadalomnak az igazság cselekedetein és szolgálatán keresztül való felépítését is. Ezért a keresztyének az igazi forradalmárok, akik az igazságosságért és az igazságért harcolnak.” Illetve: „a megváltás elsődleges célja a kulturális megújulás – a jelenvaló világ jobbá tétele...”

Ugyanakkor T. Keller biztosítja híveit arról, hogy megvalósíthatják a kívánt társadalmi transzformációt. Utópisztikus tanítása igen vonzó azok számára, akik tenni akarnak valamit a megújult földért – Jézus oldalán. S mivel e heroikus küzdelem Keller gyülekezeteiben a világi szórakozással is párosul, ezért különösen is vonzó ez a fajta keresztyén élet.   

Jézus egyedüli Üdvözítő volta
Tim Kellerrel, Jézus az egyetlen út Istenhez? – kérdéskörben készített interjút Martin Bashir (NBC, újságíró): „Arról a sok millió muszlimról, sikh-ről és zsidóról beszélek, akik hallottak Jézusról. Velük mi történik az Ön elmélete szerint?”  Amíg az új-kálvinizmus hangoztatja a Biblia iránti szilárd elkötelezettségét, Keller mégis így válaszolt: „Ha Jézus az, akinek mondja magát, akkor hosszú távon Isten nem az övék. Másfelől, ha (...) mindig csak annyit tudok mondani erről, hogy Isten még nekem, mint lelkésznek is csak annyi információt ad, amennyit tudnom szükséges... Ha jelen pillanatban valaki nélkülözi Jézust, szüksége van arra, hogy megszerezze. Ha meghal Jézus nélkül, nem tudom..., azt biztosan tudom, hogy Isten bölcsebb nálam, kegyelmesebb nálam, és tudom, hogy amikor végül majd megértem, hogyan bánik Isten minden egyes lélekkel, nem lesznek többé kérdéseim ezzel kapcsolatban.”  Bashir sürgetésére, hogy mi történik más vallások híveivel, Keller ezt válaszolta: „Más vallások hívői, hacsak nem találják meg Krisztust – nem tudok más utat. De az is igaz, hogy annyit tudok csak, amennyit tudnom szükséges, s ha volna is valamiféle ’menekülő ajtó’, vagy hasonló, én ilyenről nem tudok...”

Tehát – bár ő nem tud róla, de – mégiscsak elképzelhető, hogy van egy Istentől adott vészkijárat a hitetlenek számára, amin keresztül üdvözülhetnek. Ezzel azt sejteti, hogy Istennek lehet egy, a kijelentésében nem közölt megoldása a mennybe jutáshoz azok számára, akik nem térnek meg, és nem vetik hitüket Jézus Krisztusba. Ez lenne a korszerű, de vajon egyúttal biblikus gondolat?  Nem vállalja fel a bibliai üzenetet, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit a kizárólagos út az üdvösségbe, sőt, kijelenti, hogy „nem tudja”, mit történik azokkal a hitetlenekkel, akik Krisztus nélkül halnak meg: „Ha meghal Jézus nélkül – nem tudom...”. Sajnos nem szembesítette a riportert a Jn 3, 36 üzenetével. Vajon Tim Keller vállalhatatlannak tartotta a bibliai igazságot? Esetleg el akarta ezzel kerülni a „fundamentalista hívők” hibáját, akik a konfrontatív üzenettől sem riadnak meg?

Ökumené a római-katolikusokkal
Miközben az új-kálvinizmus hangoztatja kálvinizmusát és puritán gyökereit, Tim Keller így ír a keresztyénségről. „Mi a keresztyénség? (…) azoknak a hívőknek a testülete, akik vallják ezeket a nagy ökumenikus hitvallásokat... Ebben a könyvben a keresztyénség igazsága érdekében érvelek – nem egy meghatározott részének igazsága érdekében.”

Keller nem tud vagy akar különbséget tenni a bibliás-protestáns és a római katolikus hit között. Egy interjúban, amit az USA első számú katolikus lapjának (First Things) adott, ezt nyilatkozta: „Nem akarok csupán egyféle keresztyénséget védelmezni. Azt hiszem, az apostoli hitvallást akarom védeni.” Miután egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy szándéka az, hogy a „teljes hitet” védelmezze – ami magába foglalja a Római Katolikus Egyház hitét is – lehetetlen úgy tekinteni rá, mint aki az üdvösség kérdésében kizárólagosan és valóságosan az evangéliumi – kálvinista nézetet képviseli.

Miszticizmus
Miközben az új-kálvinisták egyfelől biztosítanak arról, hogy ők a Bibliát legfőbb forrásuknak tartják, aközben ugyancsak különös élményekről számolnak be. J. Piper a honlapján beszámolt arról, hogy Isten megragadta, és közvetlenül szólt hozzá. Tim Keller pl. befogadta gyülekezetébe a római katolikus misztikát.  A miszticizmus kérdésében történt megnyilatkozásai a 16. századi katolikus misztika kifejezett elfogadását bizonyítják. Ennek mély lelkiséget tulajdonít, és helyesli a misztikus elmélkedési technikáikat. Honlapjuk tanácsokat ad Loyolai Ignác, a jezsuita rend alapítójának Lelkigyakorlatok c. művével kapcsolatban is.

Az új-kálvinizmus nem utasítja el azt a miszticizmust, amivel a római katolikus és az ún. karizmatikus rajongó-misztikus mozgalmakban találkozik; sőt, ezeket még pártfogásába is veszi.

Keller gyülekezetének egyik tagja pl. ezt írta: „Végül el kellett hagynom a gyülekezetet, mivel megtudtam, hogy arról tartanak alkalmakat, miként imádkozzunk a Lectio Divina, az elmélkedő imádság/meditáció módján, sőt még arról is, hogyan teremtsük meg ’saját kolostorunkat’ (a kurzus címe: a „Szerzetes útja” volt). Ez a legkevésbé sem volt számomra elfogadható, így néhány hónapja a lelkésznek és elöljáróknak címzett levélben foglaltam össze kétségeimet, de semmilyen választ nem kaptam.”

Nyitottság a karizmatikus mozgalom felé

Miközben Kálvin egyértelműen elhatárolódott kora rajongó mozgalmától, az anabaptizmustól, az új-kálvinisták ezt nem teszik meg. Képviselőik jelentős része vallja, hogy a nyelveken szólás, prófétálás, jelek és csodák tételének kegyelmi ajándéka ma is megkapható, s éppen ezért (is) nyitottak az ún. karizmatikus-rajongó-misztikus kegyesség iránt. Az új-kálvinizmus vezető személyei, pl. W. Grudem és John Piper is a nevezett lelki ajándékok folyamatosságát képviselik. Velük szemben állnak az ún. szesszacionista nézetet vallók (pl. John MacArthur), akik bibliai és egyháztörténeti érvekkel igazolják, hogy az újszövetségi prófétálás, nyelveken szólás, jelek-csodák tételének ajándéka megszűnt az apostoli kor végén. Mivel azonban az új-kálvinisták általában ezeket az érveket nem fogadják el, ezért nyitottak a karizmatikus mozgalmak tanításai és jelenségei, spiritualitása felé. „az új kálvinista gyülekezetekben a karizmatikus ajándékok biblikus megélése a cél.” (ujkalvinizmus.com)

Az új-kálvinizmust számtalan helyen úgy propagálják, mint „református karizmatikusok” mozgalma.

Dicsőítő zene

Tény, hogy az új-kálvinista irányzat képviselői – a rajongó karizmatikus mozgalommal megegyezőn – a kortárs dicsőítő pop-rock-rap zenét befogadta és használja, használatát pedig – kontextualizációs megfontolásból – szorgalmazza.  Konferenciáikon rendszeresen hip-hop koncertet kínálnak a résztvevőknek. A miértre a válasz így hangzik: Mert popkultúrában élünk. Szerintük az emberek (fiatalok) nem ismernek más zenét, ezért kell megszólításukhoz felhasználni zenéjüket. Zenéjüket tehát „keresztyéniesíteni” kell: végtelenül egyszerű legyen a szöveg, és akkor felfigyelnek a közvetítőkre.

Meggyőződésünk, hogy a világi pop-rock zene – ami gyökereit, struktúráját, hatásmechanizmusát (testre ható, extázisba sodró) tekintve minden, csak nem keresztyén – alkalmatlan arra, hogy az embereket előkészítse az evangélium befogadására, vagy az örömüzenetet közvetítse. Ahol ez a zene megjelent, ott az érzelmi túlfűtöttséggel is jellemezhető karizmatikus rajongás is. A zene biokémiai hatását a Szentlélek munkájának tulajdonítják. Ez a mozgalom, a világi-extatikus zene iránti elkötelezettségével, a hip-hop kultúrával történt összefonódásával, sietteti Isten népe közt az elvilágiasodást. Ráadásul az érzelmi túlfűtöttséget az új-kálvinisták (különösen J. Piper) – hasonlóan a magyar református-karizmatikus lelkipásztorokhoz és a Hit Gyülekezetéhez – a neves puritán J. Edwards, érzelmekről alkotott nézetével igazolja. Pedig J. Edwards határozott különbséget tett a valóban Isten Szentlelkétől származó, és így legitim érzelem, és a nem tőle és általa generált testies érzelem, hangulat között.

Evangélizációs módszerek

A kortárs keresztyén popzene alkalmazása az összejöveteleken, a résztvevők érzelmi előkészítésre szolgál. A „dicsőítéssel” olyan érzelmi-hangulati állapotba hozzák a hallgatóságot, ami – szerintük – segíti befogadni az evangéliumot és a kálvinista tanítást. Ez a nézet emlékeztet az amerikai, ún. második ébredés manipulatív célzatú evangélizáló technikáira, amiket az a meggyőződés generált, hogy az embereknek szabad akarata van (és képesek is) Jézus mellett dönteni – csak ehhez segítséget kell kapniuk a különböző technikák alkalmazásával. Pl. Colin Hansen egyik írásában (The Hip-hop Opportunity – lehetőségek a hip-hop által – ami a Gopsel Coalition weboldalán jelent meg) bemutat egy, a Moody Bible Institutban rendezett hip-hop koncertet: „A hallgatóság lüktet a fiatalos energiától majdnem három napon keresztül. Egy színes tömeg, kb. 2000 ember állt sorban, mielőtt az ajtókat megnyitották. A koncert alatt a számukra ismert szövegeket kiáltozták, és önfeledten táncoltak ismerőseikkel és új barátaikkal, akikkel osztoztak a zene iránti rajongásukban. De az üzenet fontosabb volt, mint a zene, és fontosabb, mint az est zenészei. Éppen így akarta ezt mindenki. A koncert, amin a Lecrae, Trip Lee, Sho Baraka, Tedashi, Pro és DJ Official léptek fel, Jézust tette a show sztárjává.”

Mindez az ún. arminiánus evangélizációra (Finney-Moody) emlékeztet, amiben minden olyan eszköz alkalmazása megengedett volt, ami a hallgatóság megtérését előmozdította – a cél szentesített minden eszközt. A megtéréseket különböző érzelmi manipulációkkal csikarták ki, és nem vártak a Szentlélek Igéhez kötött, csendes munkálkodására.

S ugyanezzel a manipulációval találkozunk az – Isten szuverenitását állítólag teljességgel elfogadó – új-kálvinista mozgalomban is.

4) Különbség a kálvinizmus és új-kálvinizmus közt

Az új-kálvinisták által elfogadott M. Driscoll négy pontban foglalta össze a különbséget a kálvinizmus és új-kálvinizmus között. Az új-kálvinista jelzőt nem mások ragasztották rájuk, hogy megbélyegezzék őket, hanem önmaguk használták megkülönböztetésül.

M. Driscoll szerint: 

- A kálvinizmus vagy fundamentalista, vagy liberális, és általában vagy elszigetelődött a kultúrától, vagy pedig kiegyezett vele. Az új-kálvinizmust ezzel szemben missziós szemlélet jellemzi, és alakítani akarja a kultúrát.

- A kálvinizmus menekült a városból, az új-kálvinizmus terepe viszont elsősorban a város.

- A kálvinizmus bátortalan volt a Szentlélekkel kapcsolatos megtapasztalásokban, és alapvetően szesszacionista (megszűntnek tartja a prófécia, mint új kijelentés közlése, a nyelveken szólás és a jelek és csodák kegyelmi ajándékát) teológiát képviselt. Az új-kálvinizmus ezzel szemben erősebben koncentrál a Szentlélek szerepére, és alapvetően kontinúacionista (az említett kegyelmi ajándékok ma is léteznek, és gyakorlásuk kívánatos) a kegyelmi ajándékok szerepével kapcsolatban.

-Az „ó” kálvinizmus számára gyanús volt minden más csoportosulás vagy felekezet, alapvetően minden más felekezethez fűződő hidat felégetett, ezzel szemben az új-kálvinizmus minden ember felé nyit, és hídépítő attitűd jellemzi. (Forrás: ujkalvinizmus.com)

M. Driscoll szerint tehát az új-kálvinizmus különbözik a régitől, vagyis attól, amit reformátor őseink, a gályarabok, a diktatúrák mártírjai, az ébredési mozgalmak evangélizátorai tanítói, és jelenleg is számtalan hívő ember és élő közösségben szolgáló testvérünk (így a Biblia Szövetség is) képvisel.

Nem érthetünk tehát egyet azokkal (a BSz bibliaiskolája néhány volt oktatójával), akik így vélekednek az új mozgalmak képviselőiről: „...Tim Keller, vagy Wayne Grudem, de említhetném még John Piper, vagy D. A. Carson és még más – neo-kálvinistának titulált – lelkész, tanító nevét: Isten világossággal megáldott szolgái, akiktől nagyon sokat tanulhatunk, akik Isten ajándékai az Ő egyetemes Egyházának (noha én sem osztom a megnevezettek minden egyes teológiai nézetét). Ezen személyek tanítását nemcsak hasznosnak, de bizonyos területeken (pl. a misszió, a gyülekezeti élet, igehirdetés, apologetika, kontextualizáció stb.) kifejezetten szükségesnek is ítélem a jelen egyházi helyzetben.”

Összefoglalás

Az új-kálvinizmus nem kálvinista, hanem integratív mozgalom. Hiszen nem csak a kálvinizmus, hanem az attól lényegesen eltérő tanítások és kegyességi gyakorlat felé is nyitott, és ezeket magába olvasztja.  Megtalálható benne a biblikus, tiszta kálvinista szellemiség, gyakorlat, de minden más is, ami azoktól idegen.

Miközben szimpátiával fordulnak a dordrechti kánonok felé, aközben a rajongó karizmatikus mozgalom felé is. J. Kálvint emlegetik vagy J. Edwardsot, közben magukhoz ölelik a római-katolicizmust, vallják Isten szuverenitását, és alkalmazzák az Emerging Church mozgalom – arminiánus jellegű – gyülekezetépítési gyakorlatát. Intellektuális beállítottságúnak hirdetik mozgalmukat, de az irracionális, rajongó római katolikus és karizmatikus misztikát is elfogadják.

Vallják a Biblia ihletettségét, de mindenre kiterjedően már nem alkalmazzák (pl. költemény a teremtéstörténet, deista evolúció), elkötelezettek a reformátori tanok mellett, de kerülik az ebből fakadó konfrontációt. Elfogadják a kálvinizmus öt pontját, de a Westminster Hitvallást, vagy a hasonló szellemben fogant 1689-es baptista hitvallást már nem. Vallják, közben több pontján megkérdőjelezik a szövetség teológiát, így a hívő szülők gyermekeinek keresztelését is, és napjaink anabaptista tévtanokat nem ellenzik! Hangoztatják biblikusságukat, de nem határolódnak el a tévtanításoktól, engedve a biblikus szeparációra vonatkozó felszólításnak. Konzervatív hívőként mutatkoznak be, de a legszélsőségesebb gyakorlatok (mint pl. a hisztérikus nevetéssel, állathangok kiadásával kísért ún. Toronto-áldás) sem idegen számukra. Reformátorinak tartva magukat kritikusak, és határozottan elhatárolódók azoktól, akik ragaszkodnak a bibliai-reformátori igazsághoz, ezeket a hívőket fanatikusnak, negatívnak, kritikusnak minősítik. Kálvinistaként a misszióban arminiánus, manipulatív és pragmatikus módszerekkel élnek. A biblikusság hirdetőiként mintha kételkednének az Ige erejében!

Olyan teológiai és kegyességi mozgalom az új-kálvinizmus, amelyik integrálta a keresztyénség számtalan változatát – még a kálvinizmus öt pontját is. Talán ezért nevezi magát új-kálvinistának.

Igazából egy színes, a posztmodern kultúrához kontextualizált, és egyre inkább idomuló – protestáns-keresztyén mozgalom. Ez a fajta „korszerűség” adja az új-kálvinizmus sajátságos, posztmodern spiritualitását-lelkiségét, és ez az újszerűség az, amivel megragadja a mai kor hiszékeny, megcsömörlött, és megoldást kereső emberét.

Valószínű azonban, hogy ez a teológiai és kegyességi irányzat a posztmodern divatjának hanyatlásával együtt fog letűnni. Amikor a kultúra túllép mai tartalmán, a mozgalom felett is átlép –anélkül, hogy különösebben sajnálná majd őket. Ugyanis a neoevangélikálok, új-kálvinisták nem a bibliai hit és kegyesség tükörképei a kultúrában, hanem – egyrészt – a kultúra tükörképei a kultúrában, másrészt a kultúra tükörképei a keresztyénségben, ahelyett, hogy a valódi keresztyénség hűséges védelmezői lennének. 

Kontextualizációs törekvésükkel szembekerülnek bibliai parancsokkal:

• a 2Kor 6,14-18 alapelvével,
• a mindent megvizsgáljatok (1Thessz 5,21-22),
• a hitért való tusakodás (Jud 3),
• a világhoz nem alkalmazkodás (Rm12,1-2),
• a lelkek megvizsgálása (1Jn 4,1)
• és a biblikus szeparáció (Rm 16,17-18) parancsával szembeni engedetlenséggel,
• illetve a szenvedés vállalása helyett a triumfalista hataloméhséggel (1Pt 2, 20-25).

Ezekben az utolsó időkben – a hamis krisztusok és hamis próféták kiáradásának idejében – a hívő embereket leszoktatják a kritikus gondolkodásról és állásfoglalásról, és az úgynevezett korszerű (vagyis világias gondolkodásmód és beszédstílus, magatartásmód, a tévtanításokat és hamis kegyességet is befogadó) keresztyénség felé sodorják őket. A bibliai igazság számos elemének figyelmen kívül hagyásával hamis keresztyénséget és keresztyén egységet népszerűsítenek Isten népe közt.  

A kálvinizmus és az új-kálvinizmus közt számtalan és jelentős különbség van. Ezért mondta a Westminster Seminary egyháztörténész-teológia professzora, R. Scott Clark, hogy az olyan tanítókat, mint pl. M. Driscoll, nem lehet kálvinistának nevezni csak azért, mert elfogadja a kálvinizmus öt pontját, vagy, mert úgy tűnik, hogy ragaszkodik a belga hitvalláshoz, a heidelbergi kátéhoz, esetleg egyéb református hitvallási iratokhoz. Szerinte az új-kálvinizmus gyermekkeresztségről, a szövetségteológiáról, vagy a Szent Lélek ajándékairól vallott nézetével kívül áll a bibliai-reformátori tradíción. (ujkalvinizmus.com)

Összeállította:

Sípos Ete Zoltán