www.bibliaszov.hu

Sokan kérték, hogy a nőknek szóló sorozatban május 19-én tartott előadásom szerkesztett formában olvasható legyen a Biblia Szövetség honlapján. Szeretettel ajánlom ezt az izgalmas tanulmányt az érdeklődők figyelmébe. S most Kata élettörténetének megrázó példáján keresztül egyenesen a közepébe vágunk. Történetünk hőse bármelyikünk lánya, barátnője vagy menye lehetne. S az sem a véletlen műve, ha személyében saját magunkra ismerünk.

Kata csapdában

Kata nagyon korán hitre jutott és életének meghatározó részét a gyülekezetben töltötte sok-sok szolgálattal. Mindenki nagyon büszke volt rá. Nem voltak kilengései, nem tett elhamarkodott vagy meggondolatlan dolgokat. Engedelmeskedett a szüleinek, jó tanuló volt. A felnőtteket elkápráztatta az érettségével, és a társai is szerették, szívesen töltöttek vele időt, hiszen kedves, elfogadó személyisége sokakat vonzott. Kata meggyőződéssel vallotta, hogy Isten megbocsátotta a bűneit, és örök életet adott neki. Mégis gyakran eluralkodott rajta az alkalmatlanság, a sikertelenség, vagy éppen a saját értékességében való kételkedés érzése. Ezek ellensúlyozására még keményebben küzdött és egyre eredményesebb lett. Amikor elvégezte az egyetemet, egy sokak által nagyra becsült hívő fiúval házasodott össze. Még dolgozott egy-két évet, azután megszületett az első gyermekük, majd még három következett egymás után. Kata nem volt teljesen felkészülve az anyaság kihívásaira, és néha úgy érezte, túl sok felelősség van a vállán, egyedül van. A férjének sem merte elmondani vívódásait. Hát még a gyülekezetben, ahol felnéztek rá, kikérték a tanácsát! A végén még az istentiszteleten, vagy a bibliaórán összesúgnának a háta mögött! Úgy látta, csapdába esett. Senki nem tudott csendes küzdelmeiről, senki nem vett észre semmit. Minden vasárnap mosolyogva, ápoltan, szép ruhában érkeztek meg a templomba. Mindössze apró jelek mutatták, hogy valami még sincs rendben. Kata fogyni kezdet, szeme karikás volt, elmaradt a baba-mama körből. Hosszú heteken keresztül még a legjobb barátaival sem beszélt. Elfelejtette vagy nem teljesítette jól a rábízott feladatokat, és ha szeretettel figyelmeztették, zavartnak látszott. Mindenki azt hitte, hogy a túlterheltség miatt zökkent ki az élete a megszokott kerékvágásból.

Végül a férje, Karcsi törte meg a csendet: „a lakás egyre koszosabb, a gyerekek napi időbeosztását egyre inkább neki kell nyilvántartani, és az utóbbi időben Kata már vacsorát sem készít”. Karcsi szerette volna, ha többet beszélgetnek, még azt sem bánta volna, ha hajbakapnak, de Kata egyre hallgatagabbá és távolságtartóbbá vált. Ezek a változások lassan, alig észrevehetően zajlottak le, de mind nyilvánvalóbbakká váltak, már nehéz volt nem észrevenni őket. Karcsi egyre gyanakvóbb lett, és felerősödött benne a félelem. Katának a közelmúltban térdműtétje volt egy fiatalkori sportsérülése miatt. Az operáció után gyorsan felépült. Hamar kiengedték a kórházból, és mindössze fájdalomcsillapítót írtak fel neki, hogy jobban tudjon pihenni. Mindez több mint egy évvel ezelőtt történt. Karcsi úgy gondolta, Kata már abbahagyta a fájdalomcsillapítók szedését, mert a felírt adag elfogyott. Legnagyobb meglepetésére azonban a közelben lévő város kórházának pecsétjével újabb recepteket talált. Karcsi kíváncsian faggatta feleségét, vajon miért íratott fel fájdalomcsillapítót. Kata egyre csak a kezelőorvosát hibáztatta: „nem hajlandó elhinni, hogy még mindig fáj a lábam”. Majd Karcsit kezdte vádolni, amiért annyira érzéketlen és nem hajlandó neki segíteni a házimunkában. Ezután a gyülekezeti barátnőit vette sorra, hogy mennyire kicsinyesek, és tele vannak szeretetlen elvárásokkal.

A történet ezen pontján válik világossá számunkra, hogy Katának nem a műtött lába miatt volt szüksége a fájdalomcsillapítóra. Felfedezte, hogy a pirula nemcsak a fizikai fájdalmat szünteti meg, de a gyötrő lelki nehézségeket is csökkenti – legalábbis ideiglenesen. Élvezte azt a mesterséges nyugalmat, amit a gyógyszer hatása okozott: újból és újból beszedte, ha fájt a feje, ha nem tudott elaludni, vagy ha a gyerekek miatt feszültnek érezte magát. A probléma csak az volt, hogy egyre többet kellett szednie az azonos hatás eléréséhez. Emiatt mind gyakrabban kérte meg a háziorvosát, hogy fájdalomcsillapítót írjon fel neki. A doktor egy idő után megelégelte Kata szaporodó látogatásait és nem „segített”. Kata ekkor keresett egy másik orvost, aki nem ismerte. Mindent elkövetett, hogy hozzájusson az enyhüléshez. Mindig talált magyarázatot, és semmiképpen sem ismerte volna be, hogy vele van gond. Persze lelke nyugtalan maradt, hiszen tudta, hogy amit tesz, az nem jó. Ettől még több bűntudatot érzett és még inkább hibáztatta magát. Sírt és könyörgött Istennek és elhatározta, hogy holnapra minden másként lesz. De ez a holnap soha nem köszöntött be...

Tételezzük fel, hogy Katának nincs családja, négy gyermeke, akik folyamatos figyelmet igényelnek! Mondjuk azt, hogy egyedülálló, a munkáját unalmasnak tartja, és a társadalmi élete sem szolgál különösebb izgalmakkal! Ha néha találkozik is egy-egy hozzá illő férfival, nincs reménye arra, hogy férjhez menjen. Az estéit egyedül tölti a TV előtt, és a romantikus sorozatok alatt sokat nassol (chips, Pilóta keksz, Milka csokoládé). Barátai látják, hogy testsúlya egyre nő, de Kata azt mondta, mindenki túlsúlyos a családjában, és nem tehet róla, ilyen az öröklött alkata.

Az sem elképzelhetetlen, hogy Kata folyton vásárol. A szekrénye tele van ruhákkal, köztük olyanokkal, amiket csak azért vett meg, mert leárazták őket - nem tudta otthagyni. „Majd belefogyok!” - mondogatja magának és a barátnőinek. Vagy elkezdett gyűjteni valamit és a vitrinbe állította. Amikor belefáradt, hogy nézegesse, továbbajándékozta és egy új gyűjteménybe kezdett. A vásárolt kincsekért hitelkártyával fizet. A havonta elköltött pénzösszeg olyan magas, hogy férjével már nem tudnak semmit megtakarítani. S minden vásárlási portya után elölről kezdődik a veszekedés.

Lehet, hogy ismersz valakit, aki pont olyan mint Kata, és segíteni akarsz neki. Vagy Kata személyében most magadra ismertél? Felmerül benned, vajon miért folytatja Kata ezt az életmódot, ha tudja, hogy közben elhanyagolja a családját? Viselkedésének nyilvánvaló következményei nem elegendőek, hogy megállítsák? Hogyan lehetséges mindez, hiszen Kata szolgálatban kipróbált hívő nő?

Az öröm igazi forrása

 Istennel való közösségre vagyunk teremtve. A szívünkben él egy mély Isten iránti vágy, amely csak a vele való és tőle függő kapcsolatban elégül ki, miközben Isten tervének megfelelően, másokkal kapcsolatban lévő, értelmes életet élünk. Mégis a szívünkben él egy szomjúság. Valami megmagyarázhatatlan rejtély, amely a hívő embereket sem kíméli. Hova vezet bennünket a szomjúság? Isten a szomjúságot azért adta, hogy tőle függjünk, és tőle várjuk a megelégedést. A baj akkor kezdődik, amikor ez a szomjúság Istentől távol, a kielégülés hamis forrásaihoz hajt bennünket, ami bálványimádás.

Honnan lehet látni, hogy nincs rendben valami az életemben? A gyümölcsökről. A Mt 7, 17-18 szerint „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt, és rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt.” Milyen gyümölcsöt terem az, aki nem Istenben keresi az örömforrását? Vagy egy örömforrástól való függésben él? Hogyan jelentkeznek a rossz gyümölcsök? (5Móz 21, 18, Péld 2, 20-21, Péld 20, 1, Péld 23, 29-35, Ézs 5, 11-13) Néhány jellemző példa, amely intő jel lehet: a bánat, az elégedetlenség, a bölcsesség hiánya, a feledékenység, a lustaság, a motiváció hiánya, a pénzügyi gondok, a makacsság, a rossz ítélőképesség, a téveszmék, a gyanakvás, a hazugság, az örömök és a szórakozás hajszolása, a pihenés mellőzése, az elhanyagolt megjelenés, a kialvatlanság, a hízás, a fogyás, a értékvesztés, a veszekedés, a megszakadt baráti kapcsolat, a bezárkózás mások elől, a mások bántása, a lázadás, a közöny, a nyílt ellenségeskedés, az Isten dolgainak figyelmen kívül hagyása.

Általában csak a látványos, sokat emlegetett bálványokon (gyógyszer, alkohol, evés, pornográfia) szoktunk szörnyülködni, és megnyugtatni magunkat, lám ezeket én mind nem csinálom. Van azonban a rabul ejtő örömforrásoknak egy kevésbé észrevehető vonulata is. Erről kevesebbet beszélünk, elrejtjük a külvilág elől, mégis lassan de biztosan növekszik. Nagyon kijózanít, hogy lehetek függő például a pletykálkodástól is. Már nem tudok anélkül megszólalni, hogy valami rosszat nem mondjak a másikról, aki történetesen a testvérem Jézus Krisztusban. Hihetetlen öröm, a hatalom hátborzongató érzése, hogy különb vagyok nála. De bármi lehet függőség az életünkben, aminek odaszánjuk és alárendeljük magunkat. Isten emiatt parancsolta népének (2Móz 20, 3-5) a Sinai hegyen: „Ne legyen más Istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok.”

Az ószövetségi időben a bálványimádásnak voltak jól látható (fából, fémből, kőből készült) tárgyai. Persze nem csak a tárgy volt fontos, hanem az a jelentőség, amivel felruházták (Ezékiel 14,1-4). Az újszövetségi korban Pál már kitágítja a látókörünket: „Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás”(Kol 3,5).

Kitartóan keresünk olyan dolgokat, amelyekről hisszük, hogy szolgálatunkba állíthatjuk őket, és végül mi válunk kiszolgáltatottá azoknak. Miért? Mert téves elképzelésünk van Istenről, kételkedünk Jézus örömüzenetében, vagy figyelmen kívül hagyjuk azt az igazságot, amit már megértettünk és elhittünk. Követelőzünk, nem vagyunk hajlandóak Isten elé járulni, úgy ahogy azt Ő mondta, nem vagyunk hajlandóak várni az Ő időzítésére, és azonnali örömforrásokhoz fordulunk, amelyeket mi találtunk ki magunknak az azonnali hatás reményében. Kata esetében ez úgy működik, hogy a bizonytalanságából, a bukásaiból és a tehetetlenségből kiutat próbál találni. Ahelyett, hogy az okokat keresné meg és elismerné, hogy bűnös, és hittel megragadná a bűnbocsánatot és a szabadságot, amelyet Jézus Krisztus a kereszten megszerzett, a fájdalomcsillapítókhoz fordult, hogy a nyugalmat és a szabadságot megszerezze. A hatás azonnali, bár felületes, és legfőképpen csak ideiglenes. Ézsaiás azt mondja, hogy a bálványimádó annyira el van telve a bálványával és a saját tévedésével, hogy nem is döbben rá teljes mértékben mit is csinál. De fokozatosan a rossz fa rossz gyümölcsöt terem és bekövetkezik a zavar és a szégyen. A hamis örömforrásoknak önmagukban nincsen élete, ezért csak úgy tudnak életben maradni, ha tőlünk vesznek el időt, életet és cserébe még megtartani sem tudnak.

Megfigyelhetjük, hogy a bálványimádatunk során bizonyos rituálékat követünk, mintha templomban lennénk, és sokszor magunk se vesszük észre. Például, ha valaki az evéssel csillapítja a belső ürességét, és kilop egy sütit a hűtőből, akkor úgy rendezi vissza a többit, hogy ne lehessen észre venni. Hazafelé a munkából mindig ugyanaz előtt a bevásárlóközpont előtt kell eljönnie, hogy megnézhesse milyen új ruhák érkeztek. Vagy az anyuka, aki nem tud hazamenni anélkül, hogy be ne ugorjon a lányához, és el ne mondja neki, hogy mit hogyan kellett volna csinálnia, és esetleg még el is mosogat helyette ...

A háziasszony a romantikus sorozatok megszállottja, mert ott tud valamit becsempészni az unalmas életébe, a romantika nélküli házasságába. Pótolja azokat az érzelmeket, amelyeket szeretne a férjétől megkapni, ezért órákat ül a tv előtt és elfecséreli az egész délutánját, és nem tud vacsorát készíteni.

A saját örömszerzésünk általában kicsiben indul, majd növekedni kezd. Sokszor a növekedés nagyon lassú, ezért a bálványimádó kitartó és makacs. Kata először például visszajárt háziorvosához, majd egyre távolabbi orvosokat keresett fel. Zsuzsi először csak az Index és az Origo szex-tanácsait és oldalait látogatta, majd megnézte a videókat is. Évek teltek el, majd végül átlépett egy belső határt, és ellátogatott egy nyíltan pornográf oldalra.

Így járt az az asszony is, aki szívszaggatóan foglalta össze házasságtörésének történetét: „Az egész életem rémálommá vált. Gyakorlatilag egyik napról a másikra elveszítettem a házasságomat és a stabil otthonomat, a barátaimat, a hírnevemet, és majdnem a józan eszemet is. Nem tudtam aludni, enni, és nem tudtam kitörni a félelem, a szégyen és a kétségbeesés mókuskerekéből. Rólam senki sem feltételezte volna, hogy ilyen katasztrófálisan szét tudja zúzni az életemet a bűn. Keresztyén iskolába jártam, rengeteg igét tudtam kívülről, ifjúsági csoportot vezettem hat évig, sőt egy asszonyoknak szóló szolgálat vezetője is voltam. Volt bennem őszinte vágy, hogy Istennek tetsző életet éljek, és folyamatosan kutattam, hogyan tudnék mélyebb kapcsolatot kialakítani vele. A házasságon kívüli viszony véleményem szerint, az egyik legrettenetesebb dolog volt, amit egy hívő elkövethet. Biztos voltam benne, hogy ez soha nem történhet meg velem.

Az életem egy idő után túl hétköznapinak tűnt, különösen összehasonlítva a filmekkel és a romantikus novellákkal. Azért, hogy kiszabaduljak a mindennapi élet monotóniájából, az egymás után következő napok, hetek, hónapok egyformaságából, elkezdtem fantáziálni. Szenvedély, titkok és a testi szépség elképzelése bármikor a rendelkezésemre állt – csak egy kis képzelőerőre volt szükségem. Senki nem tudott a képzeletbeli kirándulásaimról! Bár ezek a fantáziálások érzelmileg feltöltöttek és lendületbe hoztak, mégis nagyon gyakran testi vágyakozást is elindítottak bennem. Jó érzés volt, és nem gondoltam, hogy kicsúszhat az ellenőrzésem alól, vagy megállíthat a lelki fejlődésben, a szolgálatban. Ha senki nem tud a rejtett örömforrásomról, senki sem sérülhet meg.

Először a filmekből, könyvekből és magazinokból „összeállított férfi” ártalmatlannak tűnt. De végül csapda lett. Mint az erdőtűz. Az az izgalmi állapot, amelybe hozott és hajtott előre a teljesítményben, a mindennapokban, egyre több és több „üzemanyagot” igényelt, és titkos örömforrásom lassan kitöltötte az időm nagy részét, és lekötötte az energiáimat. Évek alatt, lassan, lépésről lépésre eljutottam oda, hogy ha nem fantáziáltam, színtelen lett az életem. Egyre énközpontúbbá váltam, a családom és közém fal került, a férjem felé meghidegültem. Hamarosan kompromisszumokat kötöttem, amelyek már nem látszottak olyan rettenetesen rossznak. Sok évbe telt, mire a lelkiismeretem érzéketlenné vált. És végül belementem egy házasságon kívüli kapcsolatba. Figyelmen kívül hagytam a Jakab 1,15 igazságát: „Azután a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutva halált nemz.” A másik férfival kezdett viszonyom a házasságom halálához vezetett. Azt gondoltam, hogy mással boldogabb lehetek. A férjem a munkája, a sport és a barátaival töltött ideje miatt, nekem úgy tűnt, hogy alig van otthon. Ha hazajött, akkor a tévét nézte. Nem tudtuk megbeszélni semmit. Nagyon magányosnak éreztem magam, és legbelül nehezteltem a férjemre. Fiatalon házasodtunk össze, és arra gondoltam, hogy valami kimaradt az életemből. Valami jobb. Az elképzelt férfival, vagy más férfiakkal való összehasonlításban a férjem mindig alulmaradt. Nem értettem, miért nem tudjuk boldoggá tenni egymást, ő miért nem tud boldoggá tenni engem. Ha csalódást okozott nekem, sajnáltam magamat. Más férfiak biztosan többre értékelnének – gondoltam. Belső fájdalmamra fájdalomcsillapítót találtam magamnak, és még mélyebbre ástam magam a fantáziálásba.

Másik örömforrásom, amit soha nem mondtam el senkinek az volt, hogy valóban felkeltettem a férfiak érdeklődését. Szenvedélyes, elismerő pillantásuk olyan volt, mint a kábítószer. Igazi adrenalin-lövés. A hatalom és az önmagam értékességének tudata értelmet adott mindennek és azonnal eltompította a fájdalmat. Gyakorlottá váltam abban, hogyan hívjam fel magamra a férfiak figyelmét. Minél több férfi részéről tapasztaltam meg a csodálatot, annál jobban (egyedinek, értékesnek) éreztem magam a bőrömben. A titkos örömforrásból, az azonnali fájdalomcsillapítóból rabság, majd tragédia lett.”

Ha függők vagyunk, akkor krónikus hazudozókká válunk. Hazudunk magunknak és előbb-utóbb a környezetünknek is. Kata gyakran füllentett arról, hogy éppen hol van. Vannak olyan asszonyok, akik rendszeresen a plázákban találnak felüdülést, egy idő után már nem merik megmondani a férjüknek, hova járnak. Vagy aki titokban eszik, nem meri felvállalni, hogy mennyit evett. Titokban kevesebb időt tölt az egyik tevékenységgel, hogy több idő jusson a másikra.

Honnan ismerhetem fel, hogy hamis örömforrásokat használok, esetleg már függő is vagyok? Függésben élek, ha valamilyen tárgy, személy, kémiai szer segítségével bújok ki rendszeresen a felelősség alól, tompítom el a kellemetlen érzéseket, a magányt, a félelmet, a szomorúságot, a visszautasítást, a bukást, a dühöt, a stressz és így tovább. Kielégítek egy vágyakozást, ami szinte dörömböl az ajtómon, ez lehet például egy szexuális vágyakozás. Vagy egy valóban nehéz helyzet adódott az életemben, és ennek a valósága elől menekülök nap, mint nap.

Választás elé kerülünk, mivel Isten által teremtett felelősségteljes emberek vagyunk. Választhatunk, hogy vagy Istent szolgáljuk, felelősséget vállalunk, még akkor is, ha át kell élnünk nehéz, fájdalmas érzéseket, vagy testi vágyakozásnak szolgáltatjuk ki magunkat. Úgy is dönthetünk, hogy magunkat szolgáljuk ki. Ha függünk valamitől, akkor ahhoz a bizonyos szerhez, vagy magatartáshoz fordulunk, amit bálvánnyá tettünk.

A bálványtól hamis vigasztalást kapunk. A bálvány szinte azonnal megadja, amit várunk tőle: mentális vagy érzelmi változást. Elvisz a valóságtól, az élet okozta fájdalmaktól. Ellazulunk, beteljesedettnek érezzük magunkat, euforikus, örömteli állapotba kerülünk, megvigasztalódunk.

Azonnali következmény: A hamis örömforrások következményei először nem mindig észrevehetőek. A bálványimádó a jelentkező halvány bűntudaton könnyedén át tud lépni. Egyszerűen megmagyarázza: Kicsit többet ettem a múlt éjjel. Kicsit több filmet néztem meg tegnap délután. Nem történt ez meg velem korábban. Nincs semmi probléma. Még mindig jól állnak rajtam a ruháim. Még nem tettem semmi rosszat. Ha hízni kezdek, úgyis elkezdhetek fogyókúrázni. A bálvány által szolgáltatott érzések természetesen megérik a kockázatot, vagy legalábbis úgy tűnik. De ahogy telik az idő, a bálványimádás következményei egyre inkább látszanak majd.

Hosszútávú következmények: A függő nemcsak az élet kihívásaival, nehézségeivel, kísértéseivel szembesül, de a függősége körül kialakuló lelki komplikációk (bűntudat, szégyen, félelem, önutálat) is megnövelik napi terheit. Mit tesz a függő ember? Vakon ismét a bálványhoz fordul, vigasztalásért, örömért, megkönnyebbülésért és a bálványimádási rituálé kezdődik elölről. Egyik választás követi a másikat, egyik ismétlődés a másikat és a függő észreveszi, hogy lefelé húzó örvénybe került. Mégis védekező mechanizmust fog kiépíteni, amely tagadásból, kifogás-keresésből, mások hibáztatásából, önigazolásból fog állni, melynek minden egyes tégláját a gőg tartja össze.

Bálványok: gyógyszerek, alkohol, edzés, düh, cigaretta, csokoládé, szex, pornográfia, játékszenvedély, áruházi lopás, étel, evés, pénzköltés, kapcsolatok, szolgálat, munka, televízió, romantikus regények, romantikus sorozatok, szórakozás, önmagasztalás, pletyka, perfekcionizmus stb.

Szabadulás a csapdából

A függőség, a hamis örömforrás - az egész életet befolyásoló bűn. Mindegy milyen keményen próbálkozunk, hogy ne váljon nyilvánvalóvá. Életünk minden területét áthatja, a minket rabul ejtő függőség. A bálvány diktál és meghatározza, például, hogy kikkel barátkozol, mire költöd a pénzt, mit teszel a családoddal. „Vessétek le a korábbi életviteletek szerinti óembert, aki csalárd kívánságok által megromlott, újuljatok meg lélekben és gondolkozásotokban, és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtettet igazságban és valóságos szentségben.” (Ef 4, 22-24) Ennek meg kell történnie egészen a gyökerekig: a hitből fakadó magatartás és gondolatok teljes átformálódásáig, ami majd megjelenik „gyümölcsökben” is. Mivel Isten szuverén Úr, és minden élethelyzet egyedi, a helyreállítás megtörténhet egycsapásra is, de lehet, hogy hosszabb folyamaton kell végigmenni. Ha tényleg szabadulni akarunk, fel kell készülnünk, hogy Isten - akár egy keresztyén testvér által - lebontja a védekező mechanizmusainkat, a tagadásunkat. Nincsen bevált sablon arra, hogyan szabadít meg Isten. Inkább bibliai alapelvek léteznek, amelyeken keresztül Isten elkészíti a szabadulást.

Nagyon fontos tudnunk, hogy vannak olyan bálványimádási formák, amelyekben semmiképpen nem szabad egyedül maradnunk, és segítséget kell kérni keresztyén barátainktól, vagy családunktól. Mivel Istent szem elől veszítettük, ezért a hitbeli meggyőződést kell helyreállítania életünkben: Isten hatalmas Úr, aki szeret és megmentett a bűneimből. Jézusnak van hatalma kiszabadítani bennünket a hamis bálványaink társaságából.

Általános érvényű alapelvek: Első lépésként meg kell értenünk, hogy az élet mely kihívásai vezetnek a bálványimádáshoz. (Mely körülmények ösztökélnek a bűn elkövetésére? Hogyan jön létre a bálványimádás? Hogyan épül fel a bálványimádó magatartás, és hogyan működik az életünkben?)

Második lépésként igyekezzünk menekülni a kísértés elől. Szükségünk van élő reménységre, ami lehetővé teszi, hogy régi életünktől elforduljunk, és helyette újat kezdjünk. S ezt az újat az értünk küzdő Isten kegyelme adja.

Gyakorlati lépések: Szakítás bevett viselkedési módjainkkal, kívánságainkkal. Például nem tudsz anélkül elmenni egy kirakat előtt, hogy valamit ne vegyél. „Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld, hanem kövesd az igazságot...” (2Tim 2, 22)

Vannak olyan kísértések, amelyek váratlanul érnek, más kísértésekre előre lehet számítani. „Ha pedig a te jobb szemed bűnre csábít téged, vájd ki, és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy tagod vesszen el, mintsem egész tested a gyehennára jusson.” (Mt 5, 29-30) A bűnnel való szakítás radikális amputáció: a „kivájni és elvetni” a gyakorlatba ültetve azt jelenti például, hogy meg kell szakítani egy adott kapcsolatot, amely a függőséghez vagy egy károsan befolyásoló személyhez kapcsolódik. Ehhez le kell győzni félelmünket: a bekövetkező magánytól, vagy attól, hogy mit szólnak mások.

Lelki lépések: Újra el kell mélyülni az Istennel való kapcsolatban. A bálványimádó nem tudja megmenteni magát (Ézs 44, 20). Szükségünk van a nagy helyreállítóra, magára Istenre - nélküle elképzelhetetlen a szabadulás. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.” (Zsolt 127, 1) Tehát tudnunk kell, hogy Isten nélkül minden fáradozásunk hiábavaló, Ő az, aki újjáépít minket.

A probléma gyökere a bűn. Nem ismerjük el, hogy hitetlenségünkkel megbántottuk az egy igaz Istent. Legtöbbször csak érzelmi megkönnyebbülést keresünk a békétlenségből, és a bűn következményeiből. Azért vannak a visszaesések, mert a bálványimádó nem látja bűnösnek magát. Ehelyett egy önző vágy van bennünk, hogy a lelki zaklatottságból megnyugodhassunk, és a bűneink következményeit elkerüljük. Semmiképpen nem szabadulunk meg, ha csak Jézus szabadítása kell, de a vele való személyes kapcsolat nem. Mivel csak az enyhülés utáni önző vágy motiválja erőfeszítéseinket, ez pontosan az a dolog, ami ajtót nyitott a bálványimádásnak. Ez biztos bukáshoz vezet, és fogságban maradunk. Különbség van a bánat és a bűntudat között, amely megbánást eredményez, s a világ szerinti bánat között, amely halált nemz: „Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált nemz” (2Kor 7,10).

Bűnös állapotom egyetlen megoldása az a bánat, amely Istenre összpontosít és megragadja a kegyelmet, amit Krisztus a kereszten hozott el. Az a bánat, amely halált nemz, az megfeledkezik Istenről, és a magabízó büszkeség hiábavaló erőfeszítésbe torkollik, amely arra irányul, hogy megmentse magát. A büszkeség és az erőlködés helyét el kell foglalnia az alázatnak és az Isten akaratának való alárendelődésnek. „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Engedelmeskedjetek azért Istennek, álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok! Tisztítsátok meg a kezeiteket ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti, kétszívűek! … Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő felmagasztal titeket!”(Jak 4,6-10)

Legyünk nagyon észnél, mert a megbánás nem egyszer és mindenkorra történik. Minden nap döntenünk kell, esetleg óráról órára, sőt perről percre. Lehet, hogy elbukunk, és ebből csak úgy lehet kikerülni, ha Krisztusban bízunk. Fontos, hogy a megszakadt kapcsolatokat újjáépítsük, amelynek helyreállítását sokszor egy bocsánatkéréssel kell kezdeni. A bizalom újjáépülése időbe telik. A függő emberek gyógyulásában nemcsak önmaguk bűnbánatának, hanem a gyülekezet hordozó szeretetének is jelentős szerepe van. A gyülekezet tapasztaltabb tagjainak (például asszonyoknak) az a felelőssége, hogy a fiatalabbakat tanítsák. „Hasonlóképen az idős asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; neveljék józanságra az ifjú asszonyokat, hogy szeressék férjüket és gyermekeiket. Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjüknek engedelmesek, hogy az Isten beszédét miattuk ne káromolják.” (Tit 2,3-5)

Ha az ember magát akarja megmenteni abból csak mentegetőzés lesz. Nézzük néhány gyakorlati példát arra, mihez szoktunk folyamodni, hogy elleplezzük (magunk és mások elől) az igazságot:

• Valaki mást hibáztatunk a saját viselkedésünk miatt – ő az oka, nem én.
• Megpróbáljuk ésszerű magyarázattal (racionalizálás) kisebbíteni a bűn jelentőségét.
• Váltig bizonygatjuk, hogy nem tehettünk másként – ez így volt praktikus.
• A bűnnek csak az értelmi vetületére (intellektualizálás) tekintünk, megfeledkezünk a következményeiről, és a bántó akarati és érzelmi hatásokról.
• Nosztalgiával idézzük fel a bűnt, és csak a „szépre emlékezünk”.
• Nem mondunk igazat arról, hogy tulajdonképpen mit is követettünk el.
• Megszépítő megfogalmazást használunk a bűn néven nevezése helyett (flörtölést mondunk, házasságtörés helyett).
• Elkerüljük azokat az embereket, akik a bűnünk következményeire emlékeztetnek.

Azért, hogy ne csapjuk be magunkat, vezethetünk naplót, különösképpen azokat az eseményeket írjuk le, amikor kísértésbe estünk. (Csak néhány egyszerű példa: ha valaki rendszeresen eszik a tv előtt, feljegyezheti, hány zacskó nasit falt fel. Mennyi időt töltött vásárlással. Mennyi alkoholt fogyasztott. Fontos, hogy rendszeres napirendet alakítsunk ki, hiszen vannak olyan bálványok, amelyek teljesen elvonják a figyelmet a napi feladatainkról: aki esténként iszik, vagy nem bír lefeküdni, mert egész éjjel romantikus regényeket olvas, vagy tv-t néz, vagy pornográfiát az interneten, az másnap nem tud felelősségteljesen dolgozni.)

Fontos megértenünk, hogy bibliai alapelveken nyugvó alternatívát kell találnunk az élet kihívásaival szemben, hogy a stresszel és a fájdalommal helyesen tudjunk szembenézni.

Katának a szabadsághoz először el kellett ismernie, hogy baj van vele. A férje és egy-egy gyülekezeti tag szeretettel, de nagyon határozottan újra és újra mondták, nem jó, amit tesz. Egy időre, amíg Karcsi dolgozott, a gyerekekre a nagyszülők és a gyülekezet tagjai vigyáztak. Karcsi megmondta a feleségének, amíg függő állapotban van, nem bízik benne, mert a gyógyszer hatása alatt nem tud megbízni a döntéseiben. Egy gyülekezeti tag elvitte az orvoshoz, és tanácsot kért, hogyan kezdjék csökkenteni a gyógyszeradagokat, majd rendszeresen felhívta telefonon. Hetente kétszer találkoztak. Ahogy Kata egyre kevesebb gyógyszert szedett, azok az érzelmek, amelyek miatt a gyógyszert szedni kezdte, újra a felszínre törtek. Kata először elutasító, és elég kellemetlen társaság volt, megjegyzéseket tett, kötekedett, de összebarátkozott egy sokgyerekes keresztyén anyukával, aki szeretettel felvette a gondját. Katának meg kellett tanulnia kezelni az érzelmeit és felállni, ha visszaesett. Végül a Jézusban való megújult hit, és az Isten érthetetlen kegyelmében való erős bizalom kiszabadította Katát a csapdából, és újra értelmes és teljes életet élhetett.

Weberné Zsikai Mária / Budapest