Az értelmes ember
- Írta: Blaise Pascal
„Csak kétféle értelmes ember van:
- az egyik egész szívvel szolgál az Istennek, mivel ismeri őt,
- a másik egész szívvel keresi Istent, mivel nem ismeri őt.”
(Blaise Pascal, 1623-1662, francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus stb. – közli: Göllner Pál)
„Fiam! Ha megfogadod beszédeimet, és parancsaimat magadba zárod; ha füled figyel a bölcsességre, és megértésre hajlik a szíved; igen, ha bölcsességért kiálltasz, és értelemért emeled föl szavad; ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod, akkor megérted az Úr félelmét, és eljutsz Isten ismeretére. Mert az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Példabeszédek 2,1-6)
A beteg ember imádsága
- Írta: Blaise Pascal
Blaise Pascal (1623-1662) francia fizikus, matematikus, filozófus, teológus, vitázó volt. Saját elmondása szerint 18 éves korától sosem élt testi szenvedés nélkül. Úgy tudni, hogy hosszú éveken át szenvedett tuberkulózisban. Ehhez erős idegi feszültségállapotok is járultak. Pascal mégis Isten adományaként fogadta el betegségét, mint olyan eszközt, amivel Isten egészen magához akarja vonni az ő emberi szívét. Elmélkedéseit (ami megjelent könyvecske formában) így nevezte: Imádságok Istenhez, hogy a betegség a javamat szolgálja. Fiatalon hunyt el.
Részlet az (egyik) elmélkedő imádságból:
„Add nekem, Uram, azt a kegyelmet, hogy összekapcsolod vigasztalásodat fájdalmaimmal, hogy ezáltal úgy szenvedjek, mint egy keresztyén. Nem azt kérem Tőled, hogy vedd el a fájdalmat; azt azonban kérem, hogy ne úgy legyek kiszolgáltatva a test fájdalmainak, hogy Lelked vigasztalása nélkül volnék. Nem kérem vigasztalásod kiáradását bármilyen fájdalom nélkül. Azt sem kérem, hogy vigasztalás nélkül legyek kiadós szenvedésben. Azt viszont kérem, Uram, hogy egyszerre érezhessem a test fájdalmait és Lelked vigasztalását. Mert ez a keresztyén lét igazi állapota. Nem szeretnék fájdalmat érezni vigasztalás nélkül, hanem együtt a fájdalmat és a vigasztalást, hogy végül majd oda kerülhessek, ahol már csak a Te vigasztalásaidat érezhetem – mindenféle fájdalom nélkül.”
(Fordította és közli: Göllner Pál)
„Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim, akkor olyan balga és tudatlan volnék előtted, mint az oktalan állat. De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe.” (Zsolt 73,21-24)
Sötétségből világosságra
- Írta: Benedek Csilla
Azt, hogy a mai magyar ember miként gondolkodik önmagáról és Isten személyéről, azt legtöbbször egy-egy beszélgetésből lehet megismerni.
Együtt tölthettem el két napot egy asszonnyal, aki folyamatosan mesélt, és közben folyamatosan trágár szavakkal emlegette Isten nevét. Számomra kellemetlen volt ezt hallgatni, és amikor erre lehetőségem adódott, és ő újra egy ilyen kifejezéssel illette Isten szent nevét, akkor megkérdeztem tőle, hogy hiszi-e azt, hogy létezik Isten? Mire ő öntudatosan közölte, hogy persze, hiszen ő vallásos ember, akinek az unokái is járnak templomba. Feltettem tehát azt a kérdést: Akkor miért káromolja Istent egyfolytában? Ő csodálkozva közölte, hogy nem káromolja, és náluk, a családban ez nem is szokás.
Ezután beszéltem neki arról, hogy miután folyamatosan ezt teszi, tudnia kell arról is, hogy egyszer meg kell majd állnia Isten színe előtt, és minden hiábavaló és káromló szóért is számot kell adnia. Kértem – mivel ő evangélikusnak tartotta magát –, hogy vegye elő Bibliáját, és minden nap olvasson belőle, és abból majd megismeri, hogy kicsoda Isten, és mi az ő akarata vele.
A szegény asszony viszont egyfolytában csak azt bizonygatta, hogy ő Isten előtt is megfelelő életet él, így abba maradt a beszélgetés, hiszen nem kívánt ajtót nyitni az evangélium felé. Igaz, ezután már nem káromkodott, de csak ennyi történt.
A Szentlélek gyújthat világosságot a szívben, s ha ez megtörténik, akkor lesz helyes ön- és Isten-ismerete az embernek.
„Mert Isten, aki azt mondta, hogy sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4,6)
Beszédes olajfák
- Írta: Móréhné Ági
Nyáron megadatott, hogy néhány napot az olasz csizma sarkában tölthettünk. Akár vonaton utaztunk, akár autóval mentünk kirándulni, amerre a szem ellátott olajfa ültetvények vettek körül bennünket. Az olajfa nagyon hosszú életű, az ősrégi fák korát 2000 évesre becsülik. Csodálatra méltóak a csavarodott törzsű, göcsörtös kérgű fa-matuzsálemek. A látvány folyamatosan a bibliai olajfákat juttatta eszembe. A Gecsemáné kertit, a két zsoltárosét (52,10): „De én olyan vagyok, mint zöldellő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében örökkön-örökké” és az Isten félők jutalmáról szólót (128,3): "fiaid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték". Pál apostol a vad ágak „szelíd”, nemes olajfába oltásával szemlélteti a nem zsidó származású hívők bekerülését az üdvtörténetbe (Róm 11,17-18).
Legmegindítóbb egy erősen megdőlt fiatalabb példány volt, ami kövekkel volt megtámogatva - így óvták meg a pusztulástól. Csak Puglia régióban közel hatmillió példányt számolnak, de ezt az egyet sem hagyják veszni. Terem, tehát értékes, és mindent megtesznek, hogy megmentsék. Urunk szeretetéről beszélt a látvány. Az Úr Jézus táplál, öntöz, bekötöz, támogat, mindent megtesz az övéiért, hogy gyümölcstermő életük legyen.
Jézus imádsága: „Nem azt kérem (Atyám), hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól… Szenteld meg őket igazsággal: a te igéd igazság.” (Jn 17,15-17)
Van-e feltétele a bűnbocsánatnak?
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
Gyakorló keresztyénként talán nincs is olyan hét, hogy el ne imádkoznánk a Miatyánkot, benne ezt a mondatot is: "És bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek" (Mt 6,12). Vajon valaha is belegondoltunk, mit is mondunk ilyenkor? Ó, de hányszor mondtuk már el, fejből, hadarva, oda nem figyelve! Pedig csak ez a mondata is mennyire kőkemény tartalmú! Hiszen mi lenne velünk, ha Urunk valóban úgy bocsátana meg nekünk, ahogyan mi szoktunk?
Ráadásul, Urunk ehhez a mondathoz fontos megjegyzést fűz, hogy hangsúlyosabbá tegye: "Mert, ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket"(14-15).
Mi más ez, mint Jézus Krisztus bocsánata elnyerésének az egyetlen feltétele? Ő kétezer évvel ezelőtt a kereszten elszenvedte minden bűnünk jogos büntetését. A bocsánat mindannyiunkat készen vár, ez befejezett és elvégzett tény. Jézus Krisztus munkálja bennünk a megbocsátást és a bocsánat elfogadását is, ehhez egy történetet szeretnék megosztani.
Sok-sok évvel ezelőtt haldoklott az egyik, évek óta gondozott és végstádiumba jutott szívhibás betegem. Sok betegemmel beszélgettem a testi bajaikon túl a lelki dolgokról is. Ez az asszony is közéjük tartozott. Tudta, hogy hamarosan meg fog majd állni az élő Isten előtt, elfogadta a tényt, és készült rá. Az egyik viziten panaszolta, hogy már napok óta próbálja imádkozni a Miatyánkot, de újra és újra elakad ennél a mondatnál: "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek".
Hogy mi-mindent beszélgettünk ezt követően erről, már nem emlékszem. Ám hamarosan, egy reggeli vizitnél ragyogó szemmel újságolta, „sikerült" végig imádkoznia az Úr imádságát – és másnapra meghalt.
„Ha megvalljuk bűneinket, ő (Isten) hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1,9)
cím: 2119 Pécel, Kálvin tér 2/b (
tel./fax: 06-28-452-334
email: 
webmester: 
számlaszám: 11742331-20002279 (OTP)
adószám: 19171982-1-13